Új könyvesbolt gyerekeknek (és szüleiknek) Győrben

A Pagony boltjában rendszeres gyerekprogramok is várják majd a kicsiket

gyor-pagony-megnyito

2018. október 27-én új könyvesbolt nyílt Győrben, a Batthyány téren. A győri gyerekkönyvesbolt a Pozsonyi Pagony könyvkiadó nyolcadik üzlete az országban, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai gyerekkönyves szerző, Berg Judit nyitott meg.

Berg Judit – a Rumini, a Két kis dínó, a Lengemesék és a Maszat-sorozat József Attila-díjas szerzője – a megnyitón elmondta: „A Pagony és én együtt indultunk. Akkor voltam kezdő író, mikor a Pagony kezdő kiadó volt, egyetlen pici bolttal Budapesten. Aztán egyre több és több szerzőt és illusztrátort fedeztek fel, és ma már, ha bemegyünk egy könyvesboltba, akkor a kortárs gyerekkönyvek hatalmas választékából válogathatunk, és ez jelentős részben a Pagonynak köszönhető.”

A Pozsonyi Pagony 2001-ben indult három baráti házaspár ötletéből és összefogásából. Akkor merész ötletnek tűnt egy kizárólag gyerekkönyvekkel foglalkozó boltot és kiadót létrehozni, de a Pagony alapítóit ez nem tántorította el. 2001-ben mindössze egy bolt nyílt meg Budapesten, a Pozsonyi úton. A cég alapítói azóta sem változtak: a mai napig is irányítják, szervezik a munkát, és ha kell, pakolják a könyveket is. Pedig az elmúlt 17 évben a Pagony összesen több mint 500 gyerekkönyvet adott ki, melyek a legkisebbektől a kiskamaszokig terjedő korosztály számára nyújtottak bevezetést a könyvek világába. Emellett 63 kötetet gondoztak a 2013-ban induló Tilos az Á-márkanév alatt, melyek a 14-18 évesek számára készültek. A könyvek mellett saját kiadású társasjátékokkal is jelentkeztek már. A most megnyitott győri egység pedig már a nyolcadik könyvesboltjuk.

Kovács Eszter, a kiadó főszerkesztője elmondta, a Pagony célja az, hogy biztos tájékozódási pontot jelentsen mindazoknak, akik a minőségi gyerek- és kamaszirodalmat keresik. Emellett boltjaik – így az új győri üzlet is – többek, mint kereskedelmi egységek: a Pagonynál az érdeklődő szülők és gyerekek olyan eladókat találnak a boltokban, akik olvasták és szeretik a polcokon található könyveket, ismerik a játékokat, és igazi szakértőként tudnak tanácsot adni a választáshoz. Emellett a boltok sok programlehetőséget kínáló találkozóhelyek is a gyerekek és szüleik számára. „Ha betérsz hozzánk, és nem vásárolsz, de jól érzed magad, akkor már teljesült a küldetésünk” – teszi hozzá a főszerkesztő.

2018.10.29