105

Az angyalok is itt járnak közöttünk

Előzetes Hobo hamarosan megjelenő lemezéről

hobo-foldes-laszlo

Hobo, ahogyan ezt tavasz végén a Lángoló Gitárok által készített interjúban is említette, hamarosan dupla albumot jelentet meg Hé, Magyar Joe! címmel. A lemez az énekes szerint a Circus Hungaricus, a Vadászat és a Tábortűz mellett anyagához hasonlóan nem különálló dalok sorozata, hanem egy teljes történetet elmesélő, összefüggő alkotás. Az összesen harminc új dalból az egyiket, melynek címe Az angyalok is itt járnak közöttünk, nem végleges változatban meg is lehet már hallgatni.

Hobo így mutatta be a készülő albumot:

Hé, Magyar Joe!”

Az ötlet magától és váratlanul jött, könyvírás közben. Jimi Hendrix „Hey Joe”-ját hallgattam, amit évtizedekkel ezelőtt lefordítottam, kicsit továbbírtam, és azóta is játszom.

Felötlött, hogyha nekem lehet amerikai nevem, a „Hobo”, akkor „Joe” miért ne lehetne magyar? Aztán pillanatok alatt felvázoltam egy 21 címből álló számötlet sorozatot. Ez később, az „érzékeny” zeneszerzők legnagyobb fájdalmára harmincra bővült.

A szomorú történet Joe-ról, azaz Magyar Józsefről, egy kedves kisemberről szól. Családjáról, felnövekedéséről, a zenével való találkozásáról, szerelméről, házasságáról, megcsalatásáról, a gyilkosságról, börtönéveiről, szabadulásáról, de leginkább sosem múló lelkiismeretfurdalásáról, hogy megölte feleségét, akit nagyon szeretett.

Megpróbáltam belevinni korunkat is, de a fő irány a bűntudat és a felelősségvállalás.

Ma is dolgozunk az albumon, nem biztos, hogy minden dal kiadásra kerül, ugyanis a Barba Negra Music Clubban, az október 14-i lemezbemutató koncert után alig egy hónappal, november 17-én a Nemzeti Színházban kétszereplős darabként kerül színre az anyag, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás dramaturgiája is összefügg a rögzített anyag szerkesztésével.

A műsor nemcsak a „Hé, Magyar Joe!” vadonatúj dalaiból áll, hanem sok, ide kapcsolható régi dalom is elhangzik majd.

A lemezt a Bob Dylan előtt tisztelgő albumom zenészeivel készítem, és ők a zeneszerzők is. Gál István, Igali Csanád, Kiss Zoltan és Pengő Csaba, valamint Besenyei Csaba játszanak velem. Műfaját tekintve az elbeszélő blues dominál, de a szövegek okán nem rockos, hanem inkább akusztikus formában. (A hagyományos hangszerek mellett nagybőgő, zongora, orgona, dobró, szájharmonika, stb…)

Ma már az emberek alig vásárolnak CD-t, ám ismerve az engem évtizedek óta követő közönséget, akiknek polcán ott sorakoznak a dolgaim, mi a Grund Records révén, dupla lemezen is megjelentetjük a legalább 90 perces anyagot.

Meghallgatása nem lesz felhőtlen szórakozás. De, mivel ezt már megszokták tőlem, szíves figyelmükbe ajánlom legújabb művemet.

Tisztelettel Hobo

Piliscsaba, 2018.10.01.

További információk Hobo Facebook-oldalán találhatók. A Hobo-val készült interjú pedig itt olvasható.

Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.10.15