''Szeizmikus zónában – Erdély mint jogtörténeti tér''

Könyvbemutató az egyetemen

Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának Jogtörténeti Tanszéke és a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Regionális Csoportja az Erdély jogtörténete című kötet bemutató eseményét tartja október 9-én, kedden 14.00 órai kezdettel a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar kari tanácstermében (Áldozat u. 12.).

Az idei évben az Igazságügyi Minisztérium támogatásával megjelent közel hatszáz oldalas kézikönyv a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a kolozsvári Forum Iuris kiadványa. Szerkesztette Veres Emőd. Szerzők: Domokos Andrea, Fegyveresi Zsolt, Gáll Erwin, Homoki-Nagy Mária, Horváth Attila, Kádár Hunor, Kisteleki Károly, Kokoly Zsolt, Mezey Barna, Nánási László, Nótári Tamás, Stipta István, Szabados György, Szabó Ádám, Székely János, Szeredai Norbert, Veress Emőd. Az esemény házigazdája Barna Attila tanszékvezető egyetemi docens (Széchenyi István Egyetem), köszöntőt mond Lévayné Fazekas Judit, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, egyetemi tanár. A kutatói és szakmai munkát bemutatja Veress Emőd, a kötet szerkesztője és társszerzője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár. A könyvet méltatja Mezey Barna, a kötet társszerzője, az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője, egyetemi tanár, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára.

Winkler Csaba

2018.10.04