Laborszigetek és tudományos játszótér – Egy kis profilváltás a Mobilisnél

Szabó Szilvia tudósítása az évadnyitó sajtótájékoztatóról

mobilis-sajtotajekoztato

A Mobilis megnyitása óta törekedett arra, hogy testközelbe hozza a természet- és műszaki tudományokat, azoknak érdekes oldalát izgalmasan, interaktív módon tárja a családok, óvodai és iskolai csoportok elé. A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Széchenyi István Egyetem által közösen működtetett intézmény a fenntarthatóság jegyében új projekt megvalósításába kezdett.

Nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy tíz győri és tíz Győr környéki iskola diákjait fehér tudósköpenyekbe öltöztetve látványos kísérleti bemutatókon, majd az egyénileg is elvégzett kísérleteken, méréseken keresztül, demonstrátorok, laborasszisztensek segítségével, valamint a tanárok aktív közreműködésével a tananyaghoz is jól illeszkedő tudományos felfedezésekhez juttassák a gyerekeket. Erről a sajtótájékoztatón is meggyőződhettünk.

Az országosan egyedülálló „tudományos játszótér” funkció megtartása mellett került sor a fejlesztésre, amely részben infrastrukturális. A földszinti részt teljes egészében átalakították, itt kapott helyet a Diáklabor, valamint a MobilITy digitális élményközpont. A tanév kezdete óta működő Diáklabor program már most olyan sikeres, hogy az intézmény a hétköznapokon gyakorlatilag telt házzal működik – büszkélkedett Dr. Dőry Tibor, az élményközpont igazgatója, majd hozzátette: „A tananyagot kiegészítő, élményszerűvé tevő, a hétköznapokhoz kapcsolódó foglalkozásokat tartunk a gyerekeknek.”

A Diáklaborban döntően kihelyezett természettudományos órákon és témanapokon a gyerekek fel tudják fedezni a természeti jelenségeket, és magyarázatokat is kapnak rájuk. „Az a célunk, hogy a mai fiatalok közül minél többen válasszák hivatásuknak a mérnöki, informatikai és természettudományos életpályát” – fogalmazott az intézmény ügyvezetője. A projekt megvalósítását egy hároméves időintervallumú EFOP-pályázat tette lehetővé. A projekt célja, hogy hozzájáruljon a korszerű, kísérletközpontú, élményszerű oktatás elterjesztéséhez, a természettudományos ismeretek oktatási színvonalának emeléséhez, ezáltal a foglalkozásokon részt vevő diákok közül minél többen válasszanak hivatásuknak műszaki, informatikai vagy egyéb természettudományos életpályát – zárta szavait a Mobilis igazgatója.

Hétköznapokon jellemzően a partneriskolák diákjait és az előre bejelentett csoportokat fogadják, ezt követően, késő délutánonként és szombatonként a nagyközönségé a terep. A népszerű, sikeres szakkörök, iskolai szünidőben a táborok, gyerekegyetemi kurzusok természetesen továbbra is folytatódnak.

Borkai Zsolt polgármester kifejezte örömét, amiért a város és az egyetem által közösen működtetett élményközpont újabb sikerekről számolhat be. A Magyarországon egyedülálló intézmény programjai bizonyítják, hogy szükség van az ilyen irányú fejlesztésekre, hiszen ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy a régió diákjainak érdeklődését már kisiskolás kortól felkeltsék a Győr számára különösen fontos műszaki életpályák iránt.

Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora különösen fontosnak tartja, hogy a Diáklabor projekt foglalkozásain kiemelt szerepet kap az önálló kísérletezés, a tapasztalatszerzés, amely a jövő nemzedékét célozza meg. A Mobilis mára a térség meghatározó pályaorientációs központjává vált. Tevékenysége azonban nem csupán a műszaki-természettudományos pályák népszerűsítésében, hanem a tudósutánpótlás megteremtésében is támogathatja az egyetemet.

mobilis-diaklabor

A Diáklabor projekt érdekében teljesen átalakult a földszinti kiállítótér, ahol egy jól felszerelt, egyetemi előadóra emlékeztető tér és egy 120 fő befogadóképességű lelátó került kialakításra, valamint 10 db, egyenként 8 fő foglalkoztatására alkalmas, kitűnően felszerelt laborsziget várja a diákokat. A színvonalas infrastruktúra biztosításánál is fontosabb a projektben lezajlott tananyagfejlesztés. A Mobilis szakmai stábja 9 különböző foglalkozástípust fejlesztett ki, szoros együttműködésben a partnerintézmények természettudományos szaktanáraival. Az iskolai tanmenetekbe integrált és a csoportokat kísérő szaktanárok aktív közreműködésével zajló foglalkozások célja kisiskolás korban a természettudományok iránti veleszületett érdeklődés fenntartása, későbbi életszakaszban annak elmélyítése, valamint tehetséggondozás, vagy szükség esetén felzárkóztatás. A legnépszerűbb programok közé tartoznak a 2-6. osztályos diákok számára kínált témanapok, valamint a kihelyezett természettudományos órák, amelyekre 7-8. osztályos tanulókat vár a Felfedezések Háza. Mindkét foglalkozás látványos kísérleti bemutatóval kezdődik, majd önálló tanulói kísérletezéssel, mérésekkel folytatódik az egyedülálló eszközökkel felszerelt laborszigeteken – mondta el Rákosi Szabolcs, a Mobilis Diáklabor projekt vezetője.

Ezzel a kis profilváltással a Mobilis a fenntarthatóság terén is szintet ugrott, impulzusok helyett az önálló ismeretszerzésre került a hangsúly. Az új fejlesztésnek köszönhetően jelentősen megnőtt az intézmény kihasználtsága: a tanév kezdete óta eltelt három hétben 20 iskola 101 osztályából több mint 2100 diák vett részt a foglalkozásokon.

A Felfedezések Háza következő kiemelt rendezvénye az ingyenesen látogatható Kutatók Éjszakája, amely programjai 2018. szeptember 28-án, pénteken 18 óra és éjfél között zajlanak. Ezen a rendezvényen mutatkozik be a nagyközönség számára a Mobilis másik új fejlesztése, a hamarosan nyíló MobilITy digitális élményközpont.

Kísérletközpontú, élményszerű, kompetenciaalapú – olyan varázsszavak ezek, amelyeket a korszerű pedagógiát vallók évek óta hangsúlyoznak, és most egy ragyogó példát látunk erre.

Szabó Szilvia
Fotók: Vas Balázs

2018.09.25