Kié is a könyvtár?

Interjú Tóth Judit szaktanácsadó-koordinátori csoportvezetővel

toth-judit

Szeptember 18-án egy megyei szakmai nap került megrendezésre a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában Az én könyvtáram címmel. Pontosan mit takarhat ez a cím? Mi készülődik a könyvtárak háza táján? Erről kérdeztük Tóth Judit szaktanácsadó-koordinátori csoportvezetőt, a rendezvény egyik előadóját.

Az Én könyvtáram projekt – melynek szaktanácsadó-koordinátori csoportvezetője vagy – egy nagyobb, globálisabb, európai uniós pályázat része. Mi a célja ennek a programnak, amely Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek néven fut?

A projektnek több célja is van, melyek közül a legalapvetőbb a köznevelés hatékonyságának és eredményességének támogatása a könyvtárak és a múzeumok sajátos eszközeivel. A célcsoport könyvtári vonalon a 3-18 éves korosztály, az őket oktató-nevelő pedagógusok, a könyvtárosok és rajtuk keresztül közvetett módon a szülők is. Fontos célja még a projektnek, hogy a magyarországi könyvtárak és múzeumok társadalmi beágyazódását, valamint a köztudatban való elhelyezését segítse. Valamint az is célunk, hogy a könyvtári területen – különböző okok miatt – évtizedek óta hiányzó alapkutatásokat elvégezzük.

A könyvtárak és múzeumok eszközeibe a legmodernebb technikák és technológiák is beletartoznak?

Természetesen beletartoznak, de csak módszertani szinten. Arra van mód, hogy a kollégák megismerjék és megtanulják helyükön kezelni, használni ezeket, de magukhoz az eszközökhöz nem juthatnak hozzá ennek az uniós projektnek a keretében, arra léteznek más pályázatok. Itt elsősorban módszerekről és azok alkalmazásáról van szó.

Hogyan valósul meg az együttműködés a múzeumok és a könyvtárak között? Közös égisz alatt született két külön szakmai feladatról van szó, vagy létezik gyakorlati közös munka is a közgyűjtemények között?

Természetesen nagyon sok az együttműködési lehetőségünk. A könyvtári szaktanácsadóknak már feladatuk volt, hogy felvegyék a kapcsolatot a múzeumi koordinátor munkatársakkal, annak érdekében, hogy megismerjék egymást és munkaterületeiket. Közös szakmai rendezvényeket tartunk országos és régiós szinten. Ez azért fontos és jelentős, mert a múzeumpedagógia természetéből adódóan élményközpontú, a könyvtárpedagógia pedig elsődlegesen információközpontú, de ha össze tudjuk hozni a kétféle megközelítést, mindkét fél profitálhat belőle, de legfőképpen a felhasználó.
Munkánkban nagy segítséget jelent, hogy a múzeumi kollégák átadják eddigi tapasztalataikat – mivel ők már előbbre tartanak a hálózatépítésben –, s ez sokkal hatékonyabbá teszi a munkaszervezést, és nagyobb energiával lehet a szakmai tartalommal foglalkozni.

Mekkora összegből gazdálkodhatnak a könyvtárak és a múzeumok országos szinten?

Bruttó 2 milliárd forintról van szó, mely fele-fele arányban oszlik meg a múzeumi és a könyvtári komponens között. Ez hatalmas összeg, de egy ilyen országos szintű projektnek a költségei is sokfelé oszlanak. Finanszírozni kell a kutatásokat, a szakmai tevékenységeket, 80 rendezvényt kell megszerveznünk (országos-, regionális és megyei szinten), a 4 akkreditált képzésünkön 440 fő könyvtáros oktatását bonyolítani, a 90 mintaprogram fejlesztése és kipróbálása is sok tevékenység összehangolásával jár. 2019-ben indul az országos médiakampányunk. És még sorolhatnám további tevékenységeinket, amiket a projekt költségvetéséből valósítunk meg.

toth-juditMelyek Az én könyvtáram projekt szakmai célkitűzései, és hogyan valósulnak meg? Mit tapasztal ebből a lakosság?

A célokról általában már volt szó. A könyvtárosok és a pedagógusok olyan módszertani útmutatót kapnak, melyet mindennapi munkájukban nagyon jól fel tudnak használni. Miről is van szó? Folyamatban van egy módszertani kiadvány szerkesztése, melynek tanulmányai útmutatóul szolgálhatnak a jövő könyvtára fejlődésének irányába. 90 könyvtári mintaprogramot – szabadon felhasználható segédanyagot – is adunk, melynek segítségével az egyes helyeken már bevált jó gyakorlatot tudjuk elterjeszteni az egész országban – persze adaptálni kell és lehet is őket a helyi igényeknek megfelelően. Ezenkívül a négy általunk szervezett képzésen összesen 440 fő könyvtáros oktatását vállaljuk, megismertetve azokat az irányokat, módszereket, melyeket a napi munkájukban fel tudnak használni.
A projekt gyakorlati megvalósításban nagyon sok együttműködő partnerünk van, együttműködünk a pedagógusokkal, a könyvtárakkal, képzési és módszertani segítséget nyújtunk, ezért bátran mondhatom, hogy a gyerekeken és családjukon kívül mind a tanárok és az iskolák, mind a könyvtárosok és a könyvtárak profitálhatnak a programból.
A már említett országos médiakampány feladata lesz, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak hasznosságára, társadalomban betöltött szerepére, sokszínű szolgáltatásaira, az információközvetítés jelentőségére.

A könyvtári vonalat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár koordinálja, de az egész ország részt vesz benne. Hogyan valósul meg a könyvtárak közös munkája a gyakorlatban?

Többször megkérdezték tőlünk, hogy miért nem a nemzeti könyvtár a gazdája ennek az országos projektnek. Ennek nagyon egyszerű oka van: mikor ezt a pályázatot kiírták, az OSZK már vitt egy hasonló kaliberű programot, a Cselekvő Közösségek projektet. Két ekkora, komplex feladatot párhuzamosan végezni nagyon nehéz feladat lett volna, ezért a minisztérium úgy döntött, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat kéri fel e pályázat megvalósítására. A programban kiemelt partnereink: az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, valamint a megyei hatókörű városi könyvtárak. Megyénként és Budapesten 2-2 fő szaktanácsadó segíti munkánkat. A megyei szaktanácsadók tevékenységüket a koordinátori csoportunk iránymutatásai alapján végzik. Ennek a csoportnak vagyok a vezetője – Győr-Moson-Sopron megye közvetlenül is hozzám tartozik –, a mi feladatunk a szaktanácsadókkal való kapcsolattartás, a kommunikációs csatornák biztosítása, az eredmények disszeminálása, illetve a projekt országos előrehaladásának biztosítása. Természetesen a szaktanácsadók is kapcsolatban állnak egymással, s erre szükség is van, hogy a napi munka gördülékenyen haladjon, de vannak közös összejövetelek is, ahol a szakmai információkon túl csoportos megbeszélésre is nyílik lehetőség.

Hogyan választottak ki erre a komoly feladatra? Milyen szakmai előképzettséggel és/vagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezel egy ilyen átfogó, áttekintést és összehangolást igénylő munkához?

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnak voltam igazgatóhelyettese 13 évig, így van rálátásom a megyei könyvtárak tevékenységére. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zala Megyei Szervezetének elnöki posztját 2005-2014 között láttam el, ahol további szakmai tapasztalatokat és kapcsolatokat szereztem megyei és országos szinten. A projektmunka sem volt ismeretlen számomra, hiszen már négy szakmai projekt megvalósítását irányítottam. Ezért eshetett rám a választás. Úgy gondolom, hogy az eddigi szakmai pályafutásom során felhalmozott tapasztalataimat nagyon jól tudom kamatoztatni jelenlegi munkám során.

Az én könyvtáram projektről részletesen tájékozódhatnak a honlapjukon.

tmoni
Fotók: Pozsgai Krisztina

2018.09.24