Xerxész csapatai kíméletlenül betörtek Athénba, amelyet – néhány Akropoliszon védekezőt leszámítva – üresen talált. Az athéniakat vezető Themisztoklész ugyanis sikeresen rávette honfitársait, hogy evakuálják a várost, a nőket, gyerekeket és aggokat szállítsák át Szalamisz szigetére, míg a fegyverképes férfiak szálljanak hajóra, mivel tengeren fog eldőlni a háború sorsa. Themisztoklész helyesen mérte fel ugyanis, hogy a küzdelem döntő eleme a víz lesz.

A perzsákkal szembeni ellenállásra szövetkezett hellén városállamok flottája Themisztoklész rábeszélőképességének hatására Szalamisznál vonult fel, ahol a sziget és Attika közötti szűk tengerszoros miatt a perzsák nem érvényesíthették létszámbeli fölényüket. A közös flotta parancsnoka természetesen spártai hadvezér lett, Eurübiadész személyében. Lakedaimón (Spárta valódi neve) katonai fölényét élesen jelzi, hogy noha mindössze 16 hadihajót (peloponnészoszi szövetségeseikkel együtt is csak 65-öt) adtak a közösbe, mégis ők irányíthatták a 371 egységből álló flottát, noha annak Athén küldte csaknem a felét (180 gályát). Hiába, a korszakban a spártai katonák hírneve igencsak veretes, és joggal!

Themisztoklész el akarta érni, hogy a csata Szalamisznál menjen végbe, de ezzel nem minden görög értett egyet, s félni kellett attól, hogy a nehezen egyben tartott szövetség tagjai hazarendelik hajóikat saját partjaik védelmére. Themisztoklész a spártai hadvezért rábeszélte a flotta maradására, de úgy döntött, mindenképpen kikényszeríti a csatát – akár akarják a görögök, akár nem –, s üzenetet küldött Xerxésznek (azaz az ellenségnek!), hogy a görög flotta feloszlóban, és ha egy csapásban meg akarja semmisíteni, akkor támadjon most, különben aztán hajkurászhatja a hellén hajókat mindenfelé. Themisztoklész rendkívüli ravaszságával egyfelől görög győzelem esetén örök dicsőséget biztosított magának, másfelől a perzsa királynak is bebizonyította hűségét, ha netán rosszul alakulnak a dolgok. Ügyes… A trükk bejött, a mintegy 600 hajóból álló perzsa haderő felvonult Szalamisznál, elzárva a görög hajók kiútját a nyílt tengerre.

Kr.e. 480. szeptember 20-án a kilikiai, föníciai, egyiptomi és kis-ázsiai ión görög hajókból álló perzsa flotta megütközött a hellénekkel. Az athéni hajók a föníciaiakkal csaptak össze, a spártaiak a ión görögökkel. Utóbbiak egyáltalán nem adták könnyen a bőrüket – hiába voltak görögök –, hiszen a szűk szorosban mindenki az életéért küzdött. Hérodotosz szerint a legtöbb hajót a tapasztalt aiginai és athéni gályák süllyesztették el a nagykirály flottájából, mivel szilárd hadrendben harcoltak, míg a perzsák rendje felbomlott. Xerxész testvére, Ariabignész is elesett a csata kezdetén, ami szintén megzavarta a perzsákat. A három evezősoros hajók (triérész) döfőorral igyekeztek egymást megfúrni a vízszint alatt, majd heves közelharcot folytattak le a fegyveresek, ha két hajó egymásnak ütközött. A hellének mintegy 40, a perzsák 2-300 triérészt veszítettek a csatában. Az elsüllyedt hajókról tízezrével vesztek a tengerbe az úszni nem tudók, míg azon perzsákat, akik kijutottak Szalamisz szigetére, az oda menekült athéniak gyilkolták le.

A hellén tengeri győzelem azonnal átrajzolta az erőviszonyokat. Xerxész attól való félelmében, hogy az Európát és Ázsiát összekötő hidat támadás éri, rögvest megkezdte főerejének visszavonását Kis-Ázsia felé, igaz, egy jelentős szárazföldi erőt Görögországban hagyott, eddigi hódításai megtartására, és görög szövetségeseinek (Thesszália, Thébai) védelmére. Egy évvel később azonban a spártaiak vezette hellének ezt az erőt Plataiai mellett egy hatalmas szárazföldi csatában megsemmisítették. Itt már nem 300 spártai vette fel a harcot a perzsákkal, mint Thermopülainál, hanem 10 ezer nehézfegyverzetű hoplita és 35 ezer könnyűgyalogos! A szalamiszi kudarc után Perzsia kénytelen volt védekezni, és hamarosan már Ázsiában folytak a harcok, melynek vezetését a veszély elhárítása után hódítani nem akaró spártaiak helyett immár az athéniak vették át.

Az ugyan nem igaz, hogy a kulturálisan fejlett görögség megmenekült a barbárságtól – ahogy sokáig hangoztatták, hiszen a perzsa civilizáció minimum 1500 évvel régebbi a hellénnél –, de az kétségtelen, hogy a két kultúra harcából a görög jött ki győztesen. Ennek következményei máig hatóak Európára nézve, s jogosan írták kőbe az athéniak a győzelem után elesettjeik emlékműve fölé:

„Győzhetetlen és bátor e férfiaknak a szíve,
mert megküzdve a számtalan ellenség seregével
megfúrták a perzsák tervét, kik már a kapuknál álltak,
hogy tűz égesse a várost, melyet a tenger ölel.

Mint sohasem kihunyó fény, csillog e hősöknek haditette:
ők akik Isteneinkkel nagy diadalt vettek a méden
víva csatákat szárazon és vizeken gyorsröptü hajókkal,
hisz látták, hogy Hellaszt súlyos rabszolgaigába vetik.”

A thermopülai csatáról korábban itt írtunk részletesen.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Bp.: Osiris, 1998; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.