60

Kontrollálhatatlanul önazonos

Jazzékiel-interjú Jakab Péter frontemberrel

jazzekiel-jakab-peter

A Jazzékiel az egyik legkülönlegesebb hazai zenekar. Keveset játszanak, de amikor előlépnek akár új dalokkal, lemezzel vagy koncerttel, az mindig esemény, akció, meglepetés, popkulturális történés. Jakab Péterrel, a zenekar kíméletlenül őszinte énekesével, állandó szóvivőjével alkotás és magánélet kapcsolatáról, Hegyi Áron különleges zongorajátékáról, zenei fejlődésről, drone-ról, producerkedésről és letisztulásról is beszélgetett a Lángoló Gitárok.

Az új anyagotok, amibe volt szerencsém belehallgatni, kicsit játékosabb, sőt, elektronikusabb lesz. Czitrom Ádám csatlakozása belejátszik ebbe?

Valamennyire természetesen igen. Ádám szólóban Templedrake néven visz egy zajzenés, drone-os projektet, ez például sok helyen visszaköszön majd az anyagon. Vicces, hogy a drone-zene engem is eléggé elkezdett foglalkoztatni vele párhuzamosan: nagyon izgalmas és szép textúraként, atmoszféraként lehet használni alapvetően popzenei környezetben is akár. Ugyanakkor már az előző lemez összeállítása is jóval elektronikusabb megközelítéssel történt a korábbiakhoz képest, ráadásul ugye kijött egy remix album is. Szóval ez egy elkerülhetetlen folyamat, ha úgy tetszik.

Tanyasi sessionöket is csináltok Hegyi Áron minibirtokán, kecskék között, szűzi környezetben. Annak ellenére, hogy én mindig is urbánus zenének éreztem a tiéteket, de mintha ebbéli prekoncepcióm gellert kapna a természetközeli alkotástól. Vagy mentek előre monomániásan, és nincsenek hatással rátok a körülmények, mindegy, hogy a Tátra utcai pincében vagy a halálf***án melóztok?

Áron tanyája főként lokáció szempontjából volt lényeges, nem inspiráció szempontjából. Ahhoz, hogy relatíve sok időt, koncentráltan tudjunk eltölteni az anyaggal, mindenképpen szükség volt arra, hogy viszonylag messze az otthonunktól, összezárva, csak ezzel foglalkozzunk. A Tátra utcai pincében a vázlatok és a koncepció születik meg, de ezt az anyagot nem szeretnénk és nem is tudnánk egy próbateremben kidolgozni. Mivel valóban van egyfajta elektronikus felfogás benne, ahhoz, hogy önazonosak maradhassunk, kellenek a kontrollálatlan pillanatok is. Ahhoz ennél a lemezfelvételnél például szükség van a születés pillanatainak megörökítésére. Igazából ez volt a fő célja, hogy egy komplett stúdiót leköltöztettünk Áronhoz: így azokat a pillanatokat, amikor Laciék először találkoztak az anyaggal, már rögtön fel is vehettük. És ezek persze néhol nyersek, de sokszor pont ez ad egy jó ellenpólust a szigorúra vágott recsegések mellé.

De az elég biztosan sejlik fel nekem, hogy kezdtek szép lassan, de egyenletesen kiszabadulni a korábbi önsorsrontó karakterisztikából. Ez egy amolyan szellemi megújulás? Vagy a korábbi kérdésben megfogalmazottakkal szemben mégiscsak hatással vannak rátok a körülmények, mint például a családalapítás, a gyermekek születése?

Persze, a körülmények mindig fontosak voltak. Ebből dolgozunk. Én nem gondolom, hogy azok az évek, amelyek, mondjuk úgy, „elfolytak”, feleslegesek lettek volna. Csak egyszerűen másra van most igény bennünk, és más módon érezzük hasznosnak magunkat. A család természetesen hat erre is: sokkal jobban tudjuk menedzselni az energiánkat. Ezt lehet fejlődésnek is, vagy szellemi megújulásnak is nevezni, persze.

Ez ellágyítja az embert?

Keményebbé teszi. Kevésbé lehet már velünk b****kodni. Meg pontosabban is tudjuk, hogy mit szeretnénk, és azt hogyan. Egyszerűen nincs időnk felesleges körökre. Ráadásul a család, a gyerek egy csodálatos megérkezés is. Egy k**va szar helyről, ami attól még nem szűnt meg körülötted. Csak most már nem rád van kizárólag hatással, hanem arra az egységre, amit az ember, ha normális, akkor óvni szeretne. De ha azt érzed, hogy egy rémes, sötét és egyre komorabb massza veszi körül ezt az egységet, akkor nincs nagyon alkalmad ellágyulni.

Tehát az agy és a szív továbbra is pusztít, lángol és lázad, attól függetlenül, hogy a magánélet révbe ér?

Ezt nem tudom megmondani, nekem a magánéletembe a saját agyam is beletartozik. Még mindig felrúgom az asztalt bármikor, ez például probléma. Csak kis vélt sérelmek miatt már nem rugózom annyit, komolyabb dolgok hoznak ki a sodromból. Viszont én mindig szerettem volna „normális életet”, csak sokáig nem ezt dobta a gép. Én hihetetlenül szeretek apa lenni, és boldog vagyok, hogy feleségem van és igazi családunk. Rajongok a családomért, de ettől még nem szakadok ki a valóságomból, ami szerint leéltem az eddigi életemet.

jazzekiel-jakab-peter

Hallgatom az új, még titkos skicceket, és az az érzésem – persze, ami már korábban is motoszkált bennem –, hogy Hegyi Áron a leginkább „bartóki” zongorista a magyar popszcénában. Majd minden témája mintha a zene „komolyabbik” feléből jönne. Ennek is köszönhető, hogy van egy unikális Jazzékiel-sound? Jól látom?

Igen, abszolút. Hiszen a dalok zenéjének a gerincét, az alapvető tónusát mindig ő jegyzi. Zeneileg a dallamokhoz pakoljuk hozzá a magunkét, de a zene magját és annak „arcát” az ő témái határozzák meg. Ez egy olyan világ, ami szintén e sok év alatt alakult és fejlődött. Most például jóval minimalistább, mint a korábbi dolgaink. Ez részint azért is van, mert beleritkítottam, meg szerkesztgettem, de alapvetően mégiscsak arról van szó, hogy Áron eszköztára egyre inkább letisztult az évek során. Nálunk a zongora a domináns instrumentum, az a fő harmóniahangszer. A mollos játék és ezek a sötétebb, romantikusabb színek határozzák meg a dalokat. Csesztetem már egy ideje, hogy csináljunk, vagy csináljon egy olyan lemezt, ami csak az ő játékára épül. Egy instrumentális, ha úgy tetszik: szóló albumot, mert a Jazzékielben azért nagyon nagy százalékban rám írja, nekem írja ezeket a dalokat. Nem is mutatja meg azokat a témákat, amikre úgy gondol, hogy nem tetszenének, vagy amik alkalmatlanok szerinte a ritmikájuk miatt vokális dalnak. Szóval a lemezötletet, ha bedobom, mindig leráz, de remélem, már nem sokáig.

Miben lesz más, stílusirányt illetően az új lemez, és mikor jön ki? Vagy nálatok sosincs igazi tervezés, és lesz, amikor lesz?

Stílusában talán annyi bizonyos, hogy nem akarunk egy újabb sulykolós albumot. Az lenne a jó, ha ez egyszerűen „kigurulna”. Tavasz van belőve megjelenésre, nagyon reméljük, hogy tartható. Az nagyon fontos, hogy fejlődjön, előrelépjen a zene. Az első kislemezt és az azt követő első nagylemezt mi már nem igazán vesszük bele a diszkográfiába, az annyira más volt, meg ezerszer elmondtuk ugye azóta, hogy ott gyakorlatilag nevet akartunk változtatni. Szóval, ha azt a stílusváltást nem vesszük, hanem csak a Holy Shittől nézzük a zenekart, akkor azért könnyen tetten érhető egyfajta logikus fejlődés. Az egyik album következik a másikból. Az, hogy ez most elektronikusabb megközelítésű az előzőnél, az még nem jelenti azt, hogy iszonyatos veretésekre kell felkészülni. Viszont az mindenképpen beszédes, amilyen tageket a soundcloud-robot automatikusan bedobott a dalok mellé: krautrock, classical, shoegaze, drone, electronic, dream pop.

Ritkán koncerteztek, sőt, sokszor hallottam már, hogy nem is igazán szeretsz színpadon állni, ami valljuk meg, egy frontembertől érdekes kijelentés. Vagy nem is gondolsz magadra mint frontemberre?

Fogalmam sincs. Régen, amikor sokat játszottunk, és mondjuk a próbateremben aludtunk, vagy a Gödörben keltünk fel, ha úgy adódott, akkor sokkal inkább éreztem a frontemberséget, mert ebben éltem 0-24-ben. Most már évek óta inkább azt gondolom, hogy vannak dalok, amiket írunk, és ezek akkor működnek, ha nem elő vannak adva, mint egy iskolai előadáson, ahol felkészülsz és megmutatod a közönségnek, milyen szépen kigyakoroltad a produkciót, hanem a pillanatok csak úgy egyszerűen megtörténnek a színpadon. Ilyen koncert persze nagyon ritkán van sajnos. Ezért sokszor egy jó koncert után is nagyon csalódott vagyok. Látod, itt is a pillanatokkal jövök. Én nem vagyok egy jó énekes, legalábbis a szó klasszikus értelmében biztosan nem. Nyilván nem is azt várja tőlem a közönségünk. Gondolom, akkor az önazonosságot. Rühellem azokat az énekeseket, akik nyomják a manírjaikat. Arra gondolok néha: te jó ég, ha fetrengeni kezdenék pusztán színészetből a Letheon alatt a megfelelő hangra showelemként, k**vára hánynék magamtól másnap. Tehát akkor, ha nem ripacskodni megyek, vagy nem a csodás hangomat kiereszteni, akkor mit? 35 évesen magyarázni embereknek mondatokat, amiket leírtam már régen? Nem fura ez? Ott áll a csávó és beszél. De minek? Mi értelme van? Egy teljesen életszerűtlen helyzet színpadon állva beszélni 300 embernek, akinek nem is látod az arcát, és azt sem tudod, hogy érdekli-e őket, amit beszélsz. Mit keresel ott? Minek mész oda? Szóval ilyesmi gondolatok vannak néha. Aztán megtörténik, amit szeretnék, megint helyrebillenti a hozzáállásomat a dologhoz, és megyek tovább. Valahogy így megy.

Együtt dolgozol több alkotóval, producerkedsz, talán ez jobban illik az alapattitűdödhöz? Egyik munkatársad, Musica Moralia az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezése a számomra.

Nem feltétlenül. Nem vagyok annyira introvertált arc, csak egyszerűen nem akarom tolni magam. De ha kérdeznek, szívesen válaszolok. Alapvetően a producerkedés onnan jön, hogy rengeteg kreatív energiám marad a zenében. Jim Morrison mondta, hogy egy íj volt, akit 21 éven keresztül feszítettek. Én úgy érzem, hogy most lőttek ki. Szeretek másokkal dolgozni, mert sok olyan gondolatot is hozzá lehet pakolni adott produkciókhoz ilyenkor, ami a sajátunkban például nem működne. Jó dolog nyüzsögni, túl sokáig nem csináltam ezt, és most belevetettem magam, be akarok pótolni mindent. Klipeket rendezek, meg ruhákat csinálok, meg borítókat tervezek, és ha kell, akkor végigviszek egy kreatív projektet egy multival. És úgy próbálok erre a sok mindenre gondolni, hogy ez mind én vagyok, engem ilyen csomagban lehet kapni. Produceri munkát konkrétan két produkcióban végzek a Jazzékielen kívül: a Musica Moraliában és az Anton Vezuvban. Édát még a Téli Mesék alatt ismertük meg. Kósa Peti hozta fel, a Corvintetőn volt egy irodánk, ott rögzítettük a Téli Meséket Áronnal. Kellett egy csellista, Kósa pedig fogta és megoldotta. Befejeztük a felvételt, Éda pedig, picit zavarban, adott egy cd-t, hogy ő is ír dalokat. Gondoltuk Áronnal, hogy ja, biztos tök jó lehet: csellós kiscsaj demója... Persze. De valahogy lefekvéshez mégis beraktuk (ott aludtunk az iroda padlóján). Az első hang után elkerekedett a szemünk: ez meg mi az isten? Mintha egy másik bolygóról érkezett volna, iszonyat gyönyörű, éteri zene. Aztán azóta tervben van az első teljes zenekaros anyaga: Only Salt címmel most szeretnénk a télen megcsinálni. Éda cimbalom és ének, picit csellón is, Áron itt zongora helyett dobol, én meg basszusgitározom, gitározom és zajolok. Kislemez lesz. Az Anton Vezuv pedig úgy jött a képbe, hogy egy rövid ideig úgy festett, a Milánnak egy állandó helyettesítőre lesz szüksége. Kalmár Tibi, a Vezuv basszusgitárosa így jött (szegényt az egész zenekar testületileg meozta a színpad mellől a Toldi klubos Nick Cave-esten, tudtán kívül), rajta keresztül meg aztán én a Vezuvba. Aztán ott már a harmadik közös lemezt kezdjük el éppen csinálni, szóval nekem picit a második bandám lett. Meg persze mi nagyon jó barátok is lettünk: Sztívvel és Tibivel kiadót alapítottunk, a Kliniket. Ugyebár azt is az Anton Vezuvnak köszönhetően.

Kitaláltatok egy helyet, a Klinikát, ami a Klinik labelhez tartozik, zenészek a tulajok, és másképp működik, mint egy átlagkocsma. Mi indukálta ezt? Mit kell tudnunk a Klinikről? Lesznek-e új megjelenések?

Lesznek persze, folyamatosan. Ez egy baráti istálló. Igazából egymást segítik az alkotók, különböző eszközökkel, nem is igazi kiadó valójában, sokkal inkább egy „művészeti projektmanagement”. A Klinika az egy ehhez kapcsolódó dolog: lemezbolt, mini kultúrház. 52 négyzetméteres összesen. A Klinik mint boutique kiskiadó, Gyulai István, Kalmár Tibi és jómagam, valamint Kósa Peti közös játszótere. A Klinika pedig a stúdiónk köré szerveződött. Itt Gyulai István és mellettem Krizsó, azaz Vranik Krisztián a harmadik alapember.

A Művészetek Völgyében megjelentetek egy önálló színpaddal, különleges zenékkel, érdekes párosításokkal, ami még a Völgyhöz képest is alternatívát nyújtott frissességével és nyitottságával. Lesz ennek folytatása?

Ki tudja. Igazából a fesztiválszervezés meg a kocsmanyitás soha nem szerepelt a bakancslistámon, de annyi mindent nem próbáltam még ki, szóval simán lehet bármi.

Prieger Zs.
Fotók: Kósa Péter
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.09.14