A kacor lényege a homorú, ívelt él, amivel éppen formájánál fogva nagy felületen lehet metszeni. Ezt a késformát már a fémművesség hajnalától használja az emberiség békés munkára és háborús célokra egyaránt. Mert ahogyan egy kanyarintással a faág, szőlővessző jókora felületén vág az eszköz, ugyanígy sebez az emberi test esetében is. Így aztán a formát nem csak késnyi méretben, de rövidebb kardoknál is alkalmazták, és alkalmazzák a mai napig is, gondoljunk csak az indiai eredetű elitalakulat, a gurkák késeire.

Amiknek azért más az íve, mint ennek a túrkevei Finta Múzeum munkatársai által három dimenzióban digitalizált rozsdaette, nyelestül 28,5 centiméteres eszköznek. Amit valahová a 19. század közepére datáltak ott Túrkevén, és hát a rárakódott rozsda vastagságából ítélve talán igazuk is lehet. Természetesen ez is egy falusi kovács munkája, aki előbb kalapácsával kinagyolta, majd acéllá edzette azt a darab vasat, amelyből készült. Keményfa, faragott gyűrűkkel díszített nyele van, ami szintén elég jól bírta az eltelt több mint másfél évszázadot.

Ha netalántán egy tímár, vagy csizmadia, esetleg suszter használta bőrök precíz hasogatására, akkor feladatából adódóan valószínűleg a hegyénél volt a legjobban megélezve. Ugyancsak jól kellett fognia, ha a szőlő metszéséhez, vagy a gyümölcsfák oltásához használták, hiszen ez esetben pontos vágásokra van szükség. De erre a munkára már régóta a kacorok összecsukható, zsebkésre hajazó változatát veszik elő a falusi emberek.

Már ha vannak olyanok még, akik elbíbelődnek az ilyesmivel és nem fűrésszel és baltával indulnak szőlőt, gyümölcsfát metszeni. Olyanok, akik megmentenék a régi, zamatos és a tavaszt is frissen megérő gyümölcsöket azzal, hogy megőrzik ezeket a fajtákat. Még sok faluban, tanyán élnek olyan emberek, akik tudják, hogyan kell metszésre, oltásra vagy ojtásra használni a kacort, tanuljuk meg hát tőlük ezt a fontos tudományt!

Címlapkép: A falusi kovács által kikalapált forma (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu