Nevelni csak okosan és szépen

A Bookline júliusi sikerlistája

fokuszban-a-neveles

A Bookline legsikeresebb ötven könyve júliusban erős eklektikát tükröz: felkerültek a sikerlistára a klasszikus nyári olvasmányok, de már megjelentek az iskolai kötelezők is. Első helyre került a friss megjelenésű nevelési tanácsokat megfogalmazó Payne-könyv, a nyár slágere, a francia írónő Raphaelle Giordano regénye lett a második, és továbbra is dobogón az Auschwitz poklait felidéző vallomás, Az auschwitzi tetováló.

A világhírű Kim John Payne Melegszívű fegyelmezés című frissen megjelent könyvében egy olyan nevelési modellt ajánl, amely egyszerre veszi figyelembe a szülő és a gyermek igényeit, és amelyeket megfogadva erős akaratú, kiegyensúlyozott felnőtteket nevelhetünk gyermekeinkből. Ugyan nem került fel a dobogóra, de továbbra is nagyon keresett Kim John Payne másik műve, az Egyszerűbb gyermekkor. Figyelemzavar, hiperaktivitás, internetfüggőség - csak néhány azok közül a népbetegségek közül, amelyektől minden szülő retteg, és amelyeknek a felgyorsult világban gyakorlatilag minden gyermek ki van téve. A szerző szokás szerint számos megoldást kínál arra, hogy gyermekeinket miként óvhatjuk meg a fenti fenyegetésektől.

Zajos sikert arat nemcsak a nyomtatott, de az e-könyvek között is a francia Raphaelle Giordano új regénye. Van, hogy a boldogság olyankor is elkerül minket, amikor látszólag mindenünk megvan. Erre döbben rá a könyv hőse is, a harmincnyolc éves Camille, aki egy különleges kreatív módszer, a rutinológia segítségével indul neki elfelejtett álmai megvalósításának. A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van című könyv egyszerre életörömtől sugárzó optimista regény és módszer, amellyel teljes értékű életet élhetünk.

Lale Sokolov hosszú évtizedek hallgatását törte meg akkor, amikor bevallotta: az auschwitzi haláltáborban nem egyszerű fogoly volt, hanem az SS megbízásából ő tetoválta az újonnan érkezőket. Kiváltságos fogvatartottként olyan helyekre is bejárása volt, amikről az utókornak vajmi kevés információja maradt fenn. Vajon hogyan élte mindennapjait, és miként talált rá a földi pokolban az igaz szerelemre? Többek között erről is beszél Heather Morris könyve Az auschwitzi tetováló, ami az e- könyvek között is dobogós lett.

Sok értékes tanácsot kaphatunk a könyvekből, nemcsak gyerekeink nevelésére, de saját magunk életére vonatkozóan. Csernus Imrét egy csapásra tette népszerűvé kíméletlenül őszinte, nemritkán nyers terápiás módszere. A számos könyvet jegyző sztárpszichológus új kötetében, A harcosban saját félelmeiről, küzdelmeiről és nem utolsó sorban megtalált békéjéről mesél a közönségnek.

Csíkszentmihályi Mihály A futás öröme című könyvében az egyre kedveltebb mozgásforma, a futás flow élményéről ír. A szerző, aki a kreativitás és az élmény pszichológiájának legelismertebb kutatója, társszerzői segítségével egyszerre mesél futóknak és mindazoknak, akik szeretnék megtapasztalni a teljesebb és boldogabb élet egyik elengedhetetlen kulcsát: a flow-t.

Sokunknak jelent gondot időnk, keresetünk beosztása. Dan Ariely, Jeff Kreisler A (túl)költekezés pszichológiája című könyvében, azt taglalja, hogy vajon miért hallgatunk inkább a szívünkre, mint az eszünkre, amikor a pénzügyekben kell döntünk. Miért szeretjük jobban a bankkártyás fizetést, mint a készpénzest? A szerzőpáros nemcsak a legnagyobb fogyasztói bakikra hívja fel a figyelmünket, hanem számtalan gyakorlati példán keresztül a pénzügyi tudatosságra is nevel.

Jordan B. Peterson 12 szabály az élethez című könyvében pedig provokatív gondolataival és pszichológiailag megalapozott életmutatásaival kápráztatja el olvasóit. A szerző első könyve megjelenést követően hónapokig vezette a nemzetközi eladási listákat, hol szórakoztató, hol komoly, és olykor bántóan őszinte tanácsai a hazai olvasóközönséget is meghódították.

A május közepén átadott Libri irodalmi díjak nyertesei is helyet követeltek maguknak a legkeresettebb könyvek között. Bödőcs Tibor Addig se iszik kötete megjelenése óta nemcsak a közönség, de a kritikusok szívét is meghódította. A Libri irodalmi közönségdíjjal kitüntetett szerző kötetében lenyűgöző tudással bújik bele a világ- és a magyar irodalom nagyjainak a bőrébe, hogy Karinthyt idéző stílusparódiákban beszéljen közéletről, és hétköznapok fonákságairól és nem utolsó sorban irodalomról.

Tompa Andrea Omerta című művéért vehette át az immár harmadik alkalommal kiosztott Libri irodalmi díjat. Regényében négy erdélyi szereplő szerelemmel és politikával átszőtt sorsán keresztül pillanthatunk be a 20. század második felének mindennapjaiba.

Mese nélkül nem létezik sikerlista. Csak pár nevet kiragadva mutatunk be kiemelkedő alkotásokat, a sok remek mesekönyvből. Hol vannak a nők a történelemkönyvekből? A híres magyar felfedezők, uralkodók, művészek és sportolók, akik a történelemnek épp olyan fontos alakítói voltak, mint a férfiak? Hosszú évtizedek adósságát törleszti Fodor Marcsi és Neset Adrienn 50 elszánt magyar nő című kötete, amelyben gyereknyelven mesélnek régi és mai hősnőkről. És, hogy a klasszikusokat se hagyjuk ki, Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusának kalandjait is meg kell említenünk, ami kedvenc mókusunk iskolától való félelméről mesél. De szólhatunk Marék Veronika imádnivaló mesehőseiről, Boribonról és Annipanniról, akikkel a Boribon pancsol című kötetben találkozhatunk újra.

A gyerek,- és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, júliusban a szakmai és gyerekzsűri szerint Pom pom legújabb meséi lett a hónap kiemelt könyve. A szakmai csapat részéről Magyarósi Éva képzőművész minden háztartás könyvpolcára felírna orvosi vényre legalább egy Pompomos kötetet.

Forrás: Bookline

A kép a Flickr szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken érhető el.

2018.08.10