197

M. J. Arlidge: Üsd, vágd

Horváth Gábor könyvkritikája

m-j-aldidge-usd-vagd-konyvkritika

Annak idején már írtam Alridge sorozatának első részéről, amely a fenséges Ecc, pecc nevet kapta keresztségében, s most itt a második Helen Grace kötet, az Üsd, vágd. Úgyhogy most ütöm, vágom, ha már mégis úgy döntöttem, hogy a zavaros első rész után kell nekem ez is.

A regény rezüméje: van egy feltehetően női sorozatgyilkos - hívjuk az inkognitó megőrzése érdekében szivinek -, akinek szívügye, hogy a feleségüket megcsaló szívtelen fickókat szívesen szívteleníti. Szivárványos, hát nem? Helen Grace nyomozó és csapata kergeti Hasfelmetszőnét, csak elképesztően bénán. Southampton minden bizonnyal világelső az egy főre jutó sorozatgyilkosok számában (minimum 2 fő/fő). Nem pusztán azért hihetem ezt, mert mazochista detektívnőnk ismét belebotlik egybe, hanem mivel a sorozatgyilkos is belebotlik egy sorozatgyilkosba, miközben a rendőrök belefutnak egy másik - szimpla egyszeres - gyilkosba is… Él egyáltalán Southamptonban nem gyilkos, vagy ez is pusztán legenda, mint a szír agysebész? Számtalan idegesítő dolog volt továbbá a könyvben:

Alridge minden karaktere továbbra is menthetetlenül alkalmatlan az életre:
   - aki gyilkos, az azért, mert reménytelenül őrült, de természetesen meg kell érteni, mert csak a körülmények tették szívmetsző, gyomorfelvagdosóvá. Alighanem szerzőnk is érzékenyítő tréningeken nőt fel, nem Tom és Jerryn. Jaj, szegény többszörös gyilkos!!! Eszem a szívét…
   - A nyomozók azért, mert egymás cseszegetésével és holmi piszlicsáré sérelmekkel foglalkoznak együttműködés és terepmunka helyett (Columbo rögvest kihajítaná őket a kukába, majd mésszel hintené be őket, hátha fertőző).
      - A hullák azért, mert halottak.

Southamptont valódi játszótér, sőt Disneyland Csernus Imre számára, hiszen ahány ember, annyi terápiás eset, s megannyi vagyonosodási lehetőség pszichiáteréknek. Mindenkit gyerekkori trauma sokkolt. Mindenkit megerőszakoltak minimum hetente kétszer. A gyilkos egyik oldalon béna szerencsétlen kislány, a következőn meg szívamputációt végez. Emellett mindenki mindenkinek rokona, mint valami hollywoodi beltenyészetben. Ezek a hibák már az első részben (Ecc, pecc) is ott voltak, de súlyosbodtak is időközben. Helen Grace és „nyomozó” társai kábé annyira értenek a nyomozáshoz, mint én a vér luminollal való kimutatásához. Márpedig ezen ismereteim mindössze a Discovery csatornához vezethetőek vissza. A zsaruk bénázása egészen fenomenális, a valóság sem köszön vissza, hiszen aligha lehet reális, hogy gyakorlatilag minden nyomozó hölgy Angliában. Így a nők szerepére is ki kell térni egy kicsit a sorozatban. Alridge nyilvánvalóan erős feminista benyomás alatt dolgozik. Egy interjúban a következőt nyilatkozta:

„[Kérdés:]- A döntés egy erős, független női főszereplő mellett politikai nyilatkozat, vagy pusztán irodalmi döntés?
[Válasz:]- Valójában mindkettő. Szeretek női karaktereket írni, és természetemből fakadóan vonzódom hozzájuk, de azt is érzem, hogy itt az ideje, hogy a nők vezessenek. Van már elég unalmas, középkorú, fehér férfi főszereplőnk.”[forrás]

Egyetértek, itt az ideje, hogy a nők vezessenek, például Szaúd-Arábiában... Úgy látszik a femilobbinak az egyenlőség jelszava már túl puha, és holnap már a születéskor kötelező kiherélés következik, feltéve, hogy fehér férfi szerencsétlen csecsemő, pláne, hogy azok unalmasak is. Gondolom túl ciszheterofasisztanáci lenne, ha azt mondanám, hogy se a nő, se a férfi ne vezessen, pusztán azért, mert nő, vagy éppen férfi, hanem az vezessen, aki alkalmas rá! Alridge bőven kimerítené a szexizmust hiperérzékenyéknél, de mivel én a valódi véleményszabadságban hiszek, hát mondja.  

A múltkor is írtam már, manapság minden nemzetközi karriert befutó regény ugyanezt az ideológiát vetíti elénk. Egészen elképesztő, hogy ismét ugyanazok a tendenciák bukkannak fel, mint legutóbbi könyvajánlómnál, csak sokkal erősebben:

   - vallásellenesség (hiszen mint „tudjuk”, minden keresztény deviáns),
   - férfiellenesség,
   - felelősséghárítás (csak azért lesz gyilkos a gyilkos, mivel az álszent hímsoviniszta apja egy szörnyeteg volt. Nyilván az elkövetőnek köze nincs a saját döntéseihez…).

Az egyetlen valamire való férfi szereplőnket, Tony nyomozót – megjegyzem az egyetlen olyan szereplő, akivel majdnem együtt tudtam érezni – hülyére veszi egy prosti. Megjegyezném: Miféle erős női karakterekről beszél Alridge? A főszereplő csaj, Helen Grace nyomozó egy férfihez jár, aki korbáccsal veri! Majd ugyanez a Helen Grace a következőképpen gondolkodik, mikor belép egy templomba (203. oldal):

„Mindenben alá kell vetniük magukat a férjüknek, akiknek joga van elfenekelni őket, ha nem teljesítik kötelességüket. Valószínűleg Eileen Matthewst is megfenyítette a férje, aki a bizonyítékok szerint élvezettel uralkodott a nők felett, és Helen gyanította, hogy más nők is szenvednek el verést a gyülekezetben. [Naná, hiszen a keresztény, középkorú, unalmas, ráadásul fehér férfiaknak ez olyan hétköznapi tevékenység, mint Hosszú Katinkának a célban várakozás] Az, hogy egyesek önként vethetik alá magukat, Helen szemében mit sem enyhített a dolgon. Körültekintve a templomban passzív, magatehetetlen nőket látott, akiknek nincs önbizalmuk vagy bátorságuk kiállni magukért.”

Kommentálhatatlan. Mintha Pakisztánban játszódna a történet, nem Európában. Mondjuk ki nyíltan: Európában ma jogegyenlőség van, bárki bármit állít, ezen egyéni visszaélések összességében nem változtatnak, és ebben Puzsér Róbertnek (akit ennek ellenére baromi instabil személyiségnek tartok) teljesen igaza van.

A történet túl sokat akar elmesélni: Zsaruk otthoni problémái, Helen rendőrségi problémái, a sajtó etikai problémái, csak maga a gyilkosság elveszik ebben a tömegben. A fejezetek nagyon rövidek, többségük kimerül két oldalban, mire valamelyik szereplő helyébe képzelnénk magunkat, már kapjuk is a következőt, ettől a könyv nagyon lendületes, de ára van. Alridge leírásokkal abszolúte nem vesződik, mindenki képzelje el az embereket, tájakat, helyeket, amilyennek csak akarja! Ez nyilvánvalóan abból adódhat, hogy az író a filmszakmából jött, ahol ezekre nincs szükség, hiszen a kép megmutatja nekünk ezeket. Viszont egy regényben hiányzik. Tudom, Jókai unalmas (naná, fehér volt, sőt egy időszakában még ráadásul középkorú is!!!), de anno élveztem Az aranyembert, és a Vaskapu leírása egészen elvarázsolt. Bár én 1991-ben a tanár „Mi a kedvenc játékod?” kérdésére ötödikben a világtörténelmi atlaszt válaszoltam, úgyhogy nem számítok átlagosnak…

Természetesen vannak jó percei a könyvnek, amely hangsúlyozottan nem rossz regény! Abban mindenképpen jobb az Ecc, peccnél, hogy itt már legalább kicsit szimpatizálok valakivel. Némileg fejlődött a fő sztori lezárásának mikéntje is, most nem teljesen deus ex machina kapunk egy arcunkba tolt megoldást. Amire nem lehet még panasz az a pörgés. A regény végig nagyon szilaj tempóban vágtat velünk, pillanatok alatt elolvasható, és semmi esetre sem rossz könyv. Igaz, nem is jó.

Mindent egybevetve Arlidge második kötete ugyanazon hibákkal és erényekkel terhelt, mint az első. Egyszeri olvasásra, kikapcsolódásra tökéletes, csak közben az olvasó iktassa ki az ideológiai felhangokat és saját kritikai szemléletét, s felejtse el, hogy voltaképpen krimibe bujtatott politikai pamfletet olvas.

m-j-alridge-usd-vagd-konyvkritikaElső osztályú termék...

A Gabo-t sokszor szidtam, amiért méltán kasszírozná be a legpocsékabb fűzésű kötetek olimpiájának minden érmét és pontszerző helyét, úgyhogy most a változatosság kedvéért, még jobban szidom. A pocsék áruk oltárán ez lenne a főalak. Most már fotókat is mellékelek a példányunkról, amely leharcoltabb, mint egy normandiai német hadosztály 1944 augusztusának közepén, holott nem a Falaise-i katlanból szabadult, hanem óvatos olvasók kecses kacsóiból. Ismét egy 3000 Forintos selejt, csak mindenhol, csak mindig, csak a Gabo Könyvkiadótól. Szégyen! A borító önmagában a sorozat első részéhez hasonlóan mutatós, és mivel pillanatok alatt leválik a belső tartalmi oldalakról, akár poszterként is felhasználható.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2018.07.17