Egy ügyes kis szerszám


sarvakaro

Sártengerré vált Magyarország még száz esztendővel ezelőtt is, amikor megjöttek az őszi esők, vagy éppen elolvadt a hó. De bármekkora volt is a sár, azért a napi munkákat el kellett végezni, nem lehetett várni a szikkadásra. Ezért aztán sáros is volt a csizma, cipő minden emberen, és hazaérvén ilyenkor jött jól a most 3D-ben tanulmányozható egyszerű eszköz, a sárvakaró.

Amit egy falusi kovács készíthetett el Túrkevén is valami hulladék, maradék vasból. Ez a nem egészen húsz centiméteres kis praktikus szerszám nagy valószínűséggel a ház bejáratánál, a pitvar előtt volt felakasztva valamire. Hogy aztán a hazaérkező gazda, vagy éppen a megérkező vendég kézbe vegye, és ügyesen levakarja vele a sarat a csizmája talpáról. Mert ősszel és tavasszal is leginkább bőrcsizmában jártak még száz esztendeje falun, a nyár hozta el csak a mezítláb való közlekedés időszakát. A gumicsizma a két világháború közötti időszakban kezdte meghódítani a vidéket, hogy aztán a hatvanas évekre mindent vigyen. De ekkorra már a falvak fontosabb utcáinak „pormentesítése” folyami kaviccsal, kőzúzalékkal való leterítése is megtörtént a legtöbb helyen, sőt, a falvakon keresztül vezető „postautakat” már le is aszfaltozták.

De a sár akkor is csak ott maradt, mert nem volt ez egy gyorsan végbemenő folyamat, és hát a mellékutak, kisebb utcák még sok helyen a mai napig sem aszfaltosak. Így aztán elkerülhetetlen volt a sár, gondoljunk csak bele, mit tudott egy felázott földúttal csinálni a rajta haladó megvasalt kerekű szekér, és az azt húzó állatok patája. Márpedig akkoriban rengeteg szekér járt az utakon terményt vagy éppen embereket szállítva. Az állami kezelésben lévő utakról, a „postautakról” az útkaparók gondoskodtak, a községi utak pedig a falu fennhatósága alatt álltak. A községi bíró (1950-ig léteztek a közösség által három évre választott bírók) és a képviselő testület döntött a karbantartásukról, amit általában a helyben rendelkezésre álló anyagokkal, folyami kaviccsal, kőzúzalékkal oldottak meg, de az is előfordult, hogy a sártengerré vált útra fa pallókat, deszkákat fektettek, vagy éppen szalmát hintettek, hogy közlekedni lehessen normálisan.

Aztán, ha mégis besározódott a cipő vagy csizma, akkor este, a munka után ezzel az ügyes kis szerszámmal a nagyját levakarták róla, majd a tűzhely mellé tették száradni. Ha hivatalos dolguk akadt, vagy éppen templomba indultak, akkor a rajta maradt sarat kefével távolították el, és különféle zsírokkal, kenőcsökkel védték meg a bőrt a kiszáradástól. Hogy aztán véget vessen eme foglalatosságoknak a gumicsizmák elterjedése, amit elég volt lemosni egy vödör vízben vagy akár tócsában. A bőrcsizmák a téli hidegekben és az ünnepeken kerültek csak elő, így lett múzeumi tárgy ebből a sárvakaróból is Túrkevén, a Finta Múzeumban.

Címlapkép: Finta Múzeum CC BY-NC-ND

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.07.05