Véletlenül akadtam egy YouTube-videóra, de ott ragadtam és megnéztem, mert láttam, hogy győri gyerekek készítették a filmecskét. Nem mindennapi dolog, hogy egy általános iskola első osztálya filmet forgat. Hogyan kezdődött az egész? Egy pályamunkával van dolgunk, ennyit magam is megállapítottam. Mikor és miért keltette fel a figyelmedet ez a komplex és nagyon sok munkát igénylő kiírás?

A titkárságról jött egy kör-e-mail, rögtön feltűnt a témája: „Nyerj te is olvasósarkot!”. Azonnal rákattintottam. A pályázat az alsó tagozatos gyerekeket szólította meg. A kiíró által megadott könyvek közül valamelyikhez kellett készíteni egy 1-6 perc terjedelmű videót szabadon választott technikával. Nagyon inspirálóan hatott rám a kiírás egésze. Otthon is elmeséltem, hogy milyen jó ötletnek tartom – a lányom szintén fellelkesült, olyannyira, hogy azonnal regisztrálta az Aranyos Olvasók csapatát. Azért választottuk ezt a nevet, mert az Arany Iskola tanulói vagyunk. Ki kellett választanunk azt is, hogy melyik könyvvel foglalkozunk. Felírtam néhány címet, a végén már csak a Csoda és Kósza meg a Rumini között hezitáltam. Végül az utóbbi, Berg Judit által írott nagyon aranyos meseregény mellett döntöttem.

A gyerekek még csak elsősök, most tanultak meg olvasni. Mennyire ismerik Rumini, a kalandvágyó kisegér történetét? Ebből a meséből még nem készült rajzfilm, színpadi feldolgozásként pedig Győrben nem látható. Le kell ülni, el kell olvasni, vagy legalábbis fel kell olvasni. Nálatok ez hogy történt?

Mikor eldöntöttük, hogy pályázunk, minden szabad percünket az olvasásának szenteltük. A kolléganőm és én is felolvastunk, amikor csak lehetett, persze nem értünk a könyv végére. De azért jó páran vannak, akik már tudnak önállóan olvasni – akár könyvet is –, és meg is teszik.

Jó választás volt a Rumini?

Feltétlenül. Nagyon kalandos, mozgalmas és nagyon érzékletes leíró részek vannak benne. Teljesen a gyerekek nyelvén íródott, minden érthető a számukra. Ráadásul egy olyan picike kisegér történetéről van szó, mint amilyen aprók ők ebben a nagy világban.

A könyv kiválasztása és a vele való ismerkedés már megvolt, de semmi több. Mi történt ezután?

Sorra jöttek az ötletek: eszembe jutott, hogy egy volt tanítványomnak megvan a Szélkirálynő makettje; kapóra jött, hogy az osztály a farsangi bálon kalóznak öltözött, volt tehát egy ideillő zenénk és táncunk. Szépen lassan közös üggyé vált a pályázatunk! A nagy hajót magunk csináltuk, de a szülők, barátok, rokonok sok-sok ötlettel hozzájárultak a munkához: volt, aki külső helyszínt javasolt; volt, aki a koreográfiában segített; volt, akitől az egérkék fülét kaptuk; egy anyuka pedig mellénykét kötött a kis Rumininek. Igazi csapatmunka volt!

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A most hallottak és az elkészült film alapján azt gondolhatjuk, hogy ez egy nagyon jó osztályközösség. Mégis honnan az önbizalom, hogy egy 6-7 évesekből álló csapat helyt tud majd állni az országos mezőnyben, ahol 3-4. osztályosok is részt vesznek?

Mi nagyon élveztük ezt az egészet! Az ötletelést, a barkácsolást, a próbákat, magát a forgatást. De versenyszellem, az nem volt a gyerekekben. A kicsiket nagyon el lehet varázsolni, és úgy tűnik, ezzel a feladattal ez sikerült is. Persze amikor a lájkok gyűjtésére került a sor, akkor mi, felnőttek már elkezdtünk egy kicsit izgulni, és mozgósítottuk az ismerőseinket, de a kicsiknek egy jó játék volt az egész. Nem görcsöltünk. A munka, az alkotás, az együttlét öröme volt az, amit mindannyian éreztünk. Ez egy laza, jópofa projekt volt.

Térjünk vissza a filmhez. Olyan profi munka született, hogy felmerült bennem a kérdés: első filmesek az alkotók?

Igen, természetesen. Megoldottuk, hogy a gyerekeknek ne kelljen semmi szöveget megtanulniuk kívülről. A technikáról pedig: mobiltelefonnal és fényképezőgéppel vettük fel a jeleneteket, külön a képet és a hangot.

Tehát nem áll mögöttetek profi stáb?

Nem, egyáltalán nem. Stúdiónk és költségvetésünk sem volt.

Ebben az esetben tegyük közzé az önkéntesekből álló stáblistát! Rendezés és dramaturgia: Göntérné Tatár Zita; szereplők: az Aranyos Olvasók; operatőr: Göntér Anna; koreográfia és betanítás: Jankó Andrea és Göntér Kata; díszlet és jelmezek: a gyerekek és a szülők, vágó: Bognár Bence és Bognár Lehel.

Videótokkal több mint ezer lájkot gyűjtöttek, ezzel bekerültetek a legjobb eredményt elérő tíz csapat közé. A végeredmény nagyon-nagyon a tanév végén született meg. Még el tudtad mondani a jó hírt a gyerekeknek? Hogyan ünnepeltetek? Vagy ez még várat magára?

Az évzárón tudtam elmondani a szülőknek is, hogy az elsők között vagyunk, de persze néhányan már látták a végeredményt az Interneten. Szóval, még nem volt parti… csak annyi, hogy megköszöntük egymás munkáját.

Talán egy könyvtárnyitó keretében? Hiszen tietek lesz egy olvasósarok. Hová tervezitek, milyennek gondoljátok?

Már megvan, hogy a tantermünk melyik részébe kerüljön. Úgy tudom, hogy a Libri szakértője ide utazik, felméri a terepet, hogy a megfelelő stílusú polc, szőnyeg és babfotel kerüljön hozzánk. Egy ötven kötetből álló könyvcsomagot is kapunk. Az egész „könyvtár” használatáért, rendjéért mi felelünk a későbbiekben. Úgy tervezzük, hogy a gyerekek felváltva lesznek könyvtárosok, készítünk saját katalógust. A még hátralévő három évben akár mindegyik kötetet végigolvashatja mindenki. Köszönet és elismerés illeti ezért a pályázatot kiíró és példaszerűen lebonyolító Libri-Bookline Zrt.-t.

A Rumini „segítségével” tietek lett egy picinyke könyvtár, de ha jól érzem, akkor egyebekben is gazdagodtatok. Zárhatnánk a beszélgetésünket egy olyan idézettel, ami ebből – a számotokra minden bizonnyal fontos – könyvből származik?

Hogyne, van egy gondolat, amelyik szerintem nagyon jól tükrözi a munkánkat. Egy olyan közösségről szól, ahol mindenkinek megvan a feladata. Lelkesen munkálkodnak céljaik elérése érdekében, ezért csodákra képesek.

„Tíz perc múlva indulásra készen álltak. A legerősebb matrózok evezőt markoltak. Sebestyén a kormánynál állt, Sajtos Pedro pedig szinte befúrta tekintetét a ködbe. Azt leste, nem moccan-e a sárkány.” (Berg Judit: Rumini)

Berente Erika
Fotó: Vas Balázs