Az Ószövetség egyik legismertebb prófétájaként két könyvet is jegyző Jeremiás a papi rendbe született, apját Hilkijának hívták, és Jeruzsálemtől néhány kilométerre lakott. Ahogy kollégái, ő is látomások hatására kezdett el prófétálni Jozija király uralkodásának 13. esztendejében, tehát Krisztus előtt 627-ben, Júdeában. Amely kis ország ezen időszakban az Újbabiloni birodalom és Egyiptom hatalmi törekvései közé ékelődve meglehetősen kényes helyzetben volt. Jozija után Jeremiás még négy király alatt prófétált, egészen addig működött, míg II. Nabu-kudurri-uszur (Kr.e. 605 – Kr.e. 562) csapatai le nem rombolták Jeruzsálemet. Amit természetesen Jeremiás előre látott, mint ahogy azzal is tisztában volt, hogy az utolsó júdeai király, Zedekiás Egyiptomhoz közeledvén nagy hibát követett el azzal, hogy fellázadt a babiloni fennhatóság ellen.

Jeremiás természetesen mindezek mellett folyamatosan ostorozta az éppen aktuális királyt a törvényszegésekért, a bálványimádásért és a pazarlásokért. Ezért aztán nem volt valami népszerű, többször le is csukták, jól megverték, és még egy kútba is beledobták. Aztán eljött a Kr.e. 601-es esztendő, mikor Pelusiumnál egy véres csatában megállították az egyiptomi előrenyomulást a babilóniaiak. Így Júdeába sem tudtak csapatokat küldeni, aztán Kr.e. 586-ban megérkezett a babilóniai büntetőexpedíció. Zedekiás király Jeruzsálem erős falaiban bízott, Jeremiás pedig elejétől fogva a megadásról, békéről beszélt, ezért gyorsan le is csukták megint. Végül hat hónapig bírták a falak, Jeruzsálem pedig leromboltatott a Templommal együtt. Zedekiásnak Nabu-kudurri-uszur előtt végig kellett néznie fiai legyilkolását, és ez volt az utolsó, amit látott, mert utána rögtön megvakították. A zsidóknak pedig a birodalom központi területén jelöltek ki lakhelyet, Jeremiás viszont megvalósuló jóslataiért királyi kegyből maradhatott Júdeában. De aztán a Nabu-kudurri-uszur által kinevezett helytartó meggyilkolása után másokkal együtt jobbnak látta, ha Egyiptomba menekül. Ott is halt meg nagy szegénységben és szolgaságban, volt hát miért még a végén is siránkoznia.

Nem véletlen tehát, hogy Finta Sándor keze nyomán is egy gyászos arckifejezésű, papi ruhába öltözött férfit láthatunk, talán cseresznyefából kifaragva.

Címlapkép: Finta Múzeum CC BY-NC-ND

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu