606

Megállított pillanatok

Molnár György fotókiállítása a VOKE-ban

molnar-gyorgy-kiallitasa

Vannak olyan pillanatok, amelyek, ha nem örökítjük meg őket, a múltba vesznek, pedig rendkívül sokat képesek elárulni az emberről annak teljes emocionális összetettségével együtt; és vannak olyan emberek, akiket ezek a momentumok tesznek igazán boldoggá – a kettő között pedig ott áll a fényképezőgép mint összekötő kapocs. A VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában (Győr, Révai u. 5-10., Szárnyaskerék épülete) június 1-jén nyílt fotókiállítás éppen ilyen, ahol Molnár György felvételein az emberi sokszínűség – a fotós bravúros „helyzetfelismeréseinek” köszönhetően – a maga csodálatos teljességében mutatkozik meg.

Molnár György és fotós masinája elszakíthatatlan a győri kulturális és művészeti élet velejétől. A nyugalmazott gépészmérnök, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK), valamint a Győri Fotóklub Egyesület tagja, a Győri Antológia egyik szerkesztője, a révkomáromi Atelier című művészeti folyóirat munkatársa, a Győri Szalon internetes kulturális magazin külsős fotósa saját magát a „művészetbarát” szerepkörében érzi a legjobban, amikor fényképezőgépével a város jelentős eseményein megjelenve örökké formálja a pillanatot, az azokban szereplő embereket.

Nem csoda, hogy a VOKE galériájában neki, a fotóiból rendezett kiállítás megnyitóján rengeteg barát, alkotótárs és tisztelő jelent meg. A vendégeket Fülöp Péter, az intézmény igazgatója köszöntötte, majd a szeretett társ, Csáky Anna, a GYAK vezetője által összeállított műsor következett. A bevezetőként elhangzott mondatok után megzenésített részletet hallhattunk François Villon Testamentumából Szigeti Endre gitáros előadásában; P. Nagy Gabi Pillanat című szerzeményét olvasta fel; Gősi Vali verse A fotós álmáról, Cseke J. Szabolcs költeménye a Tárlatról szólt; Vehofsics Erzsébet verse Olyankor ott van címmel hangzott el Szigeti Endre interpretálásában; Olasz Valéria szavalata Szépségét elém rakta elnevezéssel hatott; végül pedig Csáky Anna a tárlatnak címet adó Megállított pillanatot olvasta fel. Ezután lépett színre maga a főszereplő Molnár György, akit Lakatos Gy. László tervező-grafikus művész köszöntött beszéddel. Közben meglepetésre P. Nagy Gabi egy szerelmes verset is felolvasott Csáky Anna tollából, és még születésnapi köszöntésre is sor került tortával és költeménnyel Várnagyné Katalin részéről.

Gyerekkoromtól kezdve érdekeltek az emberek. Annak idején az ember nem tudott fotózni, szegények voltunk, alkalomadtán kölcsönkaptunk egy-egy régi, doboz-fényképezőgépet, azzal csináltunk otthon a családunkról néhány fotót” – idézte vissza a kezdeteket Molnár György még a kiállítás előtt, akit koránt sem az ábrándozás, sokkal inkább a tettek vittek előre pályafutásában. Érettségi után a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre nyert felvételt, gépgyártó mérnöknek tanult. A fényképkészítés (amatőr) művészete ott vette őt autodidakta szárnyai alá. „Tulajdonképpen az egyetemre kerülve kezdtem el fotózni. Miskolcon végeztünk a gépipariban, ott voltunk néhányan barátok, akikkel nap mint nap összejártunk. Engem valamilyen csoda folytán felvettek az egyetemre, a másik két barátomat nem. Egyiküknek volt egy Werra 3-as fényképezőgépe, és azt mondta nekem: Nézd, engem elvisznek katonának, ott úgysem tudok fotózni, vidd el magaddal, aztán csinálj valamit. És én igyekeztem a barátaimat megörökíteni az egyetemen.

Az egyébként humán beállítottságú fiatalember a fókuszálás és kattintgatás mellett művészi adottságait is pallérozni kezdte, Barczi Pál és Zsignár István grafikus-festőművészek rajzkörébe járt. Ebbéli készségét a szabadkézi és a műszaki rajzokban is kamatoztatni tudta. Egyetemi rendezvényeken gyakran megjelentek sajátos stílusában megalkotott fekete alakjai; rajzai, derűs történetei rendszeresen láthatók voltak az egyetem által kétévenként kiadott Húzótüske című magazinban – egészen a folyóirat megszűnéséig. A Miskolci Grafikai Biennálékon az ország legjobb grafikusainak alkotásaival ismerkedett meg, néhányukkal személyesen is.

De vissza a fotózáshoz: „Mindig vonzottak az emberek, azok a szituációk, amelyekből látom, hogy egy viszonylag jó kompozíciót ki lehet hozni. Régről fogva érdekelt a művészet is, próbáltam utánaolvasni, hogyan kell egy képet megcsinálni, milyenek azok a képek, amelyek tényleg jók és odavonzzák az emberek érdeklődését. Talán tényleg sikerült, mert például 2013-ban volt egy egyetemi találkozónk, a diplomaosztásunknak az 50 éves évfordulója, amelynek örömére az egyetem megajándékozott bennünket azzal a lehetőséggel, hogy egy olyan könyvet adhattunk ki magunkról, amelybe megírhattuk a történeteinket, fotózhattunk, és nagy örömömre szolgált, hogy a kötetben megjelenő képek 90%-a az én felvételeimből állt össze.

Győrbe szakmai gyakorlat miatt került, és házasságkötése itt is marasztalta. „Aktív dolgozó éveim legnagyobb részét a mosonmagyaróvári tejipari kutatóintézetben töltöttem, a munkám kapcsán az egész országba eljutottam: építettünk tejpor- és sajtgyárakat, fehérjekoncentrátum üzemeket az akkori és talán máig is legmodernebb technológiák felhasználásával. Dolgoztunk német, dán, osztrák, angol fiúkkal és lányokkal, és én oda is elvittem a masinámat – akkor már nem Werra 3-asom volt természetesen, közben mindig igyekeztem jobb fényképezőgépeket venni. Rengeteg fotót csináltam abban az időszakban, de ezek még nem digitális fényképek voltak, csak egy részüket őriztem meg magamnak.

Közben szakított szabadidőt arra is, hogy rajztudását továbbfejlessze: Alexovics László képzőművész körében rajzolt karikatúrákat, mellette pedig fát faragott, gyökérszobrokat készített, valamint régi művészbarátságokat ápolt. „1997-ben mentem el nyugdíjba, és azóta tulajdonképpen egy teljesen új világba csöppentem mind digitális értelemben, mind pedig abban, hogy végre azt csinálhatom – bizonyos mértékig –, amit szeretek: megismerkedni további művészekkel. Elsősorban Sajdik Ferit említeném, Tóvári Pista bácsit, és még sorolhatnám. Megtanultam, körülbelül hogyan kell kinéznie egy fotónak, hogy az odavonzza az emberek tekintetét. És miután ez már a digitális technológia, nem kell kivárnom, hogy a 36 kocka elfogyjon a gépemből, azonnal meg tudom nézni, mi az, ami sikerült, ami pedig nem, azt meg tudom ismételni újra. És mivel ezt szeretem is csinálni, és úgy látom, örömet is szerzek vele, szerencsésen megtaláltuk egymást a Győri Szalon online felületével. Szeretem fotózni az embereket, és újabban lehetőségem van arra is, hogy elmenjek a Győri Nemzeti Színházba, illetve a Vaskakas Bábszínházba a sajtófotózásokra, ami egy újabb nagy kihívás a számomra, beleszámítva a képekkel való hosszadalmas utómunkát is.

Mára a győri kulturális élet palettájának színe-javán megfordul fényképezőgépével, hazai és határainkon túli magyar művészekkel teremt kapcsolatokat, néhányuknak kiállításokat is szervezett. A GYAK-nak nemcsak tagja a közösség vezetője, Csáky Anna tanár-költő párjaként, hanem egyben kiadványaik szerkesztője és alkotója egyaránt (fafaragványok, karikatúrák, fotók). Szabadidejének legnagyobb részében azonban az emberek iránti érdeklődésnek él. „Vannak emberek, akik szeretik, ha fotózzák őket, de vannak olyanok is, akik mélységesen elutasítják. Ám szerencsére gyakran tapasztalom, hogy megnyílik az ember, ha szólnak hozzá, ha közvetlenül és jóindulattal fordulnak feléje. És én egyúttal a fotóimon keresztül is „szólok” hozzájuk.

Arra a kérdésre, az elmúlt évtizedek alatt, amelyek során fényképezőgépének lencséje előtt fotóalanyok ezrei, tízezrei vonultak el, változott-e valamit az ember, végiggondolván így felelt: „Szerintem ugyanolyanok az emberek, csak mostanában valahogy idegesebbek, kevesebb idejük jut egymásra. Annak idején szerették az emberek, megtűrték és elfogadták egymást, igyekeztek egymás közelében lenni, mostanában kevésbé.

A Molnár György kiállításán szereplő fotók mindegyikén az ember a főszereplő. A színházi előadások, kiállításmegnyitók, portréknak beillő felvételek rendkívül dinamikus kapcsolatot teremtenek az álló-mozdulatlan és a száguldó-megismételhetetlen szférái között. A biztos kézzel fényképekbe kényszerített pillanatok szinte szétfeszítik a számukra kijelölt kereteket, s emiatt szemmel láthatóan olyan „erők” koncentrálódnak ezekbe a fotókba, amelyek a statikust élőként tartják meg, mintegy végtelenbe nyújtva a kiragadottat. Érzékek feszesre húzott együttműködése kell ezeknek a megismételhetetlen momentumoknak a meglátására és fénybeli, formai, színvilági elfogására, ahol sokszor nem áll sem idő, sem pedig lehetőség a kiegyensúlyozott kompozíció megszerkesztett létrehozására. Ha viszont az összes koordináta pontosan ott, akkor és úgy fut egybe, olyan fénykép születik, amely könnyen több lehet a valóság egyszerű leképezésénél. Hiszen a pillantások-tekintetek, a mimika ezerszínű megnyilvánulási formái, a mozdulatok többről beszélnek az adott pillanat megragadásánál: mindezek az ember mint egyedi, egyszeri és megismételhetetlen individuum érzésekkel, gondolatokkal, hitekkel, vágyakkal játszó bensőjének tökéletes kivetülései. Ennélfogva a fotózás egyben a láthatatlan láthatóvá teremtésének művészete is, ha tárgyai, szereplői mi magunk, emberek vagyunk.

De vajon létezik-e még olyan „fotósálom”, olyan terület, amit nem fedezett fel ez a fényképezőgép-lencse? Molnár György a napokban lett 79 éves, s bár szerencsére az egészségi állapota teljességgel kielégítő, a természetfotózáshoz például – bár roppant módon szereti az élővilág közelségét – rengeteg idő és fizikum szükségeltetik, ráadásul – saját bevallása szerint – rendkívül nyughatatlan teremtés, képtelen sokáig egy helyben megülni. Így ebből a szempontból nem hiányol semmit a pályafutásából, mint ahogyan ő maga fogalmazza meg: „Én azt szeretem, ha azt a pillanatot tudom megragadni, amikor látom az embert és azt, ahogy egymásra néznek, egymáshoz szólnak, egymáshoz érnek. Boldog vagyok, ha meg tudom örökíteni, meg tudom fogni ezeket a momentumokat.

A Megállított pillanatok kiállítása június 30-ig tekinthető meg a VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában (Győr, Révai u. 5-10., Szárnyaskerék épülete), naponta 10 és 18 óra között.

Szilvási Krisztián

Fotók:
Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja (1-15., 17-18., 21., 24., 48-53., 65-69., 71-83. kép)

Csobay Dániel (16., 19-20., 22-23., 25-26., 30., 33-34., 36., 54-56., 59., 62-63. kép)
Molnár László, a Győri Fotóklub Egyesület tagja (27-29., 31-32., 35., 37-47. kép)
Vehofsics Erzsébet, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja (57-58., 60-61., 64., 70. kép)

2018.06.04
441