484

A Magyar Rádió Memoriter Klubja Győrben

Új alkotó kapcsolattal gazdagodott a GYAK

magyar-radio-memoriter-klub-69

Május 23-án a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) vendégeiként egy napot töltöttek városunkban a Magyar Rádió Memoriter Klubjának tagjai Linka Ágnes klubvezető szervezésében. Jövetelük célja az volt, hogy a város megtekintésén kívül személyesen találkozzanak a hallomásból már ismert GYAK tagjaival.

Ezt megelőzőleg Linka Ágnes több meghívót is küldött nekik a Rátkay Klubban folyó Kultur Szalon című rendezvényeikre, melyeken hírességek: színészek, énekesek, irodalmárok, közéleti személyiségek közreműködésével vagy velük készített beszélgetésekkel érdekes műsorokat szoktak adni közönségüknek. A klub budapesti és az ország különböző részeiből jövő tagjai: írók, költők, zenészek, előadóművészek változatos produkciókkal ugyancsak részt vettek ezeken a rendezvényeken, melyeket időnként a helyi televízió is közvetített.

Délelőtt 10 órakor a Hortobágy expresszel érkezett meg a 12 fős pesti csoport a győri pályaudvarra, ahol a GYAK vezetői: Csáky Anna és Molnár György, valamint dr. Kőrős Erzsébet tanár, idegenvezető fogadta őket. A program többórás városnézéssel kezdődött. A vendégek nem mindennapi eseményként csodálták meg a Városháza előtti téren az elültetésre szánt virágokat ingyen osztogató fiatalokat. Érdeklődéssel kísérték a virágba borult Győr nevezetességeit, figyelmesen hallgatva az idegenvezető látottakkal kapcsolatos színes, lényegre törő előadását. A tavaszi napsütésben gyönyörű látványt nyújtott a turistákkal telt, nyüzsgő városközpont: a Baross út, a Látogatóközpont, a keskeny, ódon utcácskák, kirakatok, az éttermek egymást követő teraszai, a Széchenyi és Dunakapu tér. A séta a Káptalandombon Apor Vilmos püspök szobránál, a Püspökvár előtt ért véget.

14 óra után a Dr. Kovács Pál Könyvtár Herman Ottó utcai központjának klubhelyiségében Cseke Gabriella művelődésszervező, valamint a GYAK tagjai fogadták őket. A házigazdák alkotásaikból kis, rögtönzött kiállítást készítettek vendégeiknek, valamint megterítettek néhány asztalt saját készítésű finom harapnivalókkal, italokkal.

A 15 órakor kezdődött közös rendezvényen először a Memoriter Klub tagjai mutatkoztak be. Műsoruk Matus Mihály tárogatómuzsikájával indult, majd a többiek (Albert Ferenc, Albert Eszter, Asztalos Levente, Fister Éva, Gyulai Zsuzsa, Kásai Anna, Kiss Mária, Lénárd József, Linka Ágnes, Ster Erika, Szabó Károly) egymást felváltva, saját és nagy költőink (Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, stb.) verseit szavalták vagy olvasták fel. Egyikük még táncdaléneklésre is vállalkozott. Matus Mihály pánsíp-játékával többször a pódiumra lépett.

A GYAK néhány tagja (Csáky Anna, Gősi Vali, Kecskés Rózsa, P. Nagy Gabi, Olasz Valéria, Vehofsics Erzsébet) egy-egy saját vers felolvasásával köszönte meg a nagyszerű műsort, majd a közösség rögtönzött kiállításának megtekintésére invitálta vendégeit, ahol azok kézbe vehettek néhány antológiakötetet, egyéni kiadványokat, gyönyörködhettek a közösség képzőművészeinek (Ámonné Tóth Éva, Gaál András, Kecskés Rózsa) képeiben, a fotográfus Vehofsics Erzsébet felvételeiben, valamint Németh Gizella és Ámonné Tóth Éva művészien kialakított tárgyaiban. A vendégek ajándékokat is kaptak: Ámonné egyedi díszítésű kártyáit, üvegmunkáit, néhány antológiát, valamint a költők egy-egy verseskötetét.

Az ismerkedés és barátkozás fehér asztal mellett oldott hangulatban folytatódott. A vendégek elismeréssel szóltak Győr város szépségeiről, az antológiások sokoldalú kulturális és alkotói tevékenységéről, rendszeres összejöveteleiről, műhelymunkájáról, kiállításaikról, a könyvtár klubhelyiségéről, annak felszereltségéről, rendezvényekre alkalmas tágasságáról. Ezt követően a Memoriter Klub vezetője, Linka Ágnes, valamint a tagok meghívták az antológiásokat magukhoz Budapestre.

A találkozó 18 órakor ért véget. A vendégek élményekben és tapasztalatokban gazdagon távoztak.

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2018.05.25
335