2016-ban a Deadpool úgy aratott szép kritikai és napjainkban, a látványpornók, a bevétel-orientáció korában példátlan anyagi sikert, hogy transzgresszív elemeket – átlőtt fejek, vaskos káromkodások, testnedv-poénok – tett fogyaszthatóvá. Plusz a piros ruhás nindzsa / zsoldos / vásári bohóc a politikailag korrekt, egyeduralkodó Marvel-daraboknak is hadat üzent – részben üdvös tényként csak a középső ujj emelése vált be igazán, a cselekménybe ékelt komolykodások már nem.

Most hiába repül az arcunkba James Bond-főcímként a sokadik önreflexív, stáblistába ékelt kiszólás, a Deadpool 2-ben ez rövid idő alatt hagyománnyá fokozódik le. Esemény lehetett a 2016-os nagy színrelépés, most már csak újabb csütörtök és kötelező póz, amely révén megszokásból villantja a lófoga fehérjét az éppen hangosan nyeríteni készülő popcornevő. Zavaróbb, hogy e második epizód a gyerekbetegségként ottmaradt moralizálást, giccset fokozza tovább. Wade Wilson, a címhős sajnos képtelen útját állni a hőn imádott nőbe fúródó lövedéknek, és a tettes halálba táncoltatása után – bár dicséretes a tavalyi Logannek, így a saját holdudvarnak adott ízléses fricska – öngyilkosságot fontolgat. Elhatározását tett követi, az új rendező, David Leitch, a John Wick és az Atomszőke akciódirektora pedig lerepülő fejekkel, karokkal szórakoztatja célcsoportját.

Leitch-et azonban hiába kíséri az első rész két írója, plusz csatlakozik hozzá szkripterként a sztárrá nőtt (és Deadpool mozikompatibilitásáért / sötét humoráért anno keményen harcoló) Ryan Reynolds, a második fejezet gyorsan szétesik, csinos akció és gross out vígjátékbetétek tetszetős, ámde üres gyűjteményévé válik. Hol búslakodik a főhős, a következő alkalommal valami havas börtöntelepen bonyolódik konfliktusba válogatott nehézfiúkkal, majd egy kövér, pszichológiailag tönkretett mutánskölyök pótapjává nevezi ki őt a forgatókönyv, hirtelen lúzerekből verbuválódik a képregényekből már ismert X-Force (miközben elmaradhatatlan kellékként odaszúrást érdemelnek Charles Xavier professzor számkivetettjei), majd jön az elnyújtott végső összecsapás. Sosem lesz gúny céltáblája a Deadpool 2 részletezett papírvékony szüzséje, holott a vörös maskarás akcióhősnek itt kellene önreflexíven viselkednie, és halálra szekálnia saját filmje rémesen, de sajnos nem vállaltan buta cselekményét – ehelyett a film, akárcsak 2 évvel korábban, komolyan veszi az akciókat, a könnyes szemmel előadott monológokat, kritikával azonban nem meri illetni azokat.

Jól illusztrálják ezt a mennyország-vízió megváltástematikája és a Halálos iramban-széria óta bosszantóan kínos családlózungok. És ezen a ponton, miután sokáig úgy tűnik, a Deadpool csak egy képmutató, óvatosan duhajkodó paródia-sorozat, önmagára talál a mozi. Hajszálvékony kötélen mozog a film, bele-belefullad a látványorgiák nagyzolásába (itt felrobban egy híd, ott rommá megy egy hatalmas járgány, ez és az is pozdorjává robban, golyó visz le antagonista-fejeket), folyton jön a soros trágár poén, hogy megmentse a napot. Legyen szó a Terminátort idéző, sokáig főnemezisnek tűnő Kábel átváltozásáról nemi szerves poénokkal, vagy Dopinder, a gyilkos indiai taxis lehengerlően hasfalszaggató vinnyogásairól, benyögéseiről, egy jól időzített verbális odavágás lassan feledteti a tét nélküli zsúfoltságot. Ilyenkor szemet lehet hunyni a kötelező falvédőbölcsességekkel, tanulságokkal fűszerezett finálé felett, érződik ugyanis, direkt teszik lóvá a nézőt, aki már szitkozódni kezdene a túlzásba vitt negédesség láttán. Noha a Deadpool 2 bedobja a közösbe a folytatások „nagyobb, hangosabb” elvét, végül mégis képes tudatosan leköpni a tradíciókat. Zsonglőrködjön lelket tépő, ártatlanságot pusztító tragédiával, a film egyik főszála – az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból rémlő premissza szerint a dagadt mutánsfiú lelke pátyolgatásra szorul, későbbi gyilkos-mentalitását megelőzendő – zord igazgatóval, bántalmazott gyermekekkel egyszerre drámai és iróniával nyakon öntött pillanat, végül a készítők is rájönnek addigi komolykodásuk tarthatatlanságára.

Ebben a fénytörésben a Deadpool 2 már nem is olyan szomorú eset. Ugyan záró tanulságként, szándékolt iskolás hangon szájba rágja az addig is sokszor lebegtetett tézist a nagybetűs Családról, összetartozásról, fegyvert szorongató, szuperképességekkel áldott csodalények felvonulása után ezt félmosollyal veszi be a gyomor – azaz a film átadja, amit közvetíteni szeretne, de ismét közli, tisztában van önnön együgyűségével, pukkadozik hát egyet az egész felforduláson. Nagyszerű bizonyítékkal szolgálnak erre a stáblista alatti jelenetek, melyek túlzás nélkül a legjobbak között foglalnak helyet a Vasember celluloidra rögzítése óta: kedvenc bájgúnárunk, az áttörésben reménykedő, csillogó fogú Ryan Reynolds agyveleje a becsben tartott forgatókönyv első lapján kenődik szét, és az X-Men kezdetek: Farkasban ábrázolt / félreértett Deadpool-alteregó is elnyeri méltó büntetését. Jó a móka, ha a vége kacagtat. Az aktuális rész gyártói szerencsére nem felejtették el ezt.

Deadpool 2
amerikai akció-vígjáték, 2018
rendezte: David Leitch
forgatókönyv: Rhett Reese, Paul Wernick
operatőr: Jonathan Sela
vágó: Craig Alpert, Elísabet Ronaldsdóttir
zene: Tyler Bates
producer: Simon Kinberg, Ryan Reynolds, Lauren Shuler Donner
szereplők: Ryan Reynolds, Morena Baccarin, Josh Brolin, Brianna Hildebrand, Karan Soni, Julian Dennison, Jack Kesy, T.J. Miller
forgalmazza: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2018. május 17.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu