86

Herczku Ágnes új, dupla lemezén az erdélyi népzene régen és most


herczku-agnes

Hozomány címmel különleges kiadvánnyal jelentkezett Herczku Ágnes. Az énekesnő együtt adta közre az erdélyi Visában folytatott gyűjtőútja eredeti anyagát és a mezőségi dalok autentikus énekes-zenekari változatát.

„2005 március elején jártam először gyűjtőúton Visában. Kallós Zoli bácsi pontosan elmondta, kihez, melyik házba menjünk. Meghagyta azt is, hogy a ’csúnyákot’, vagyis a pajzán rikoltozásokat is kérdezzük meg. Amikor megérkeztünk Amáli nénihez, hatalmas kacagást hallottunk, minden olyan volt, mint azt a Kallós Archívum sorozatban 2001-ben megjelent visai gyűjtés lemez füzetkéjében olvastuk” – idézte fel Herczku Ágnes az MTI-nek. Visa egy néhány száz fős, zömében magyarok lakta falu Erdélyben, Kolozs megyében. Az énekesnő kiemelte: hihetetlenül gazdag zenei kincs van egy ilyen pici mezőségi faluban.

Mint felidézte, a közelmúltban 91 évesen elhunyt zenetudós, Kallós Zoltán tanácsolta neki, hogy ne mindig Magyarszovátra menjen népdalt gyűjteni, hanem Feketelakra, Buzára meg Visába is – és az utóbbi településen Papp Andrást és Amáli nénit, azaz Nagy Dánielné Kis Amáliát keressék. „Papp András jó furulyás hírében állt, a felesége gyönyörűen énekelt. Amikor 2005-ben odalátogattunk Pál István Szalonnával és Albert Szilárddal, Teri néni már nagyon beteg volt, de András bácsiról is kiderült, milyen jó énekes.” A 89 évet megélt Amáli néni két évvel később, 2007-ben hunyt el; lányai, a Herczku Ágnes lemezén szintén hallható Juliska és Annus ma is Visában élnek. Papp András 2016-ban halt meg.

herczku-agnes-hozomanyA Fonó által kiadott Hozomány című dupla CD első lemeze, a Revival visai eredetű hangszeres népzenei összeállítás Koncz Gergely prímás vezetésével, Herczku Ágnes és Németh Ferenc énekével, a második lemez, a Gyűjtés a 2005-ös gyűjtőúton rögzített felvételekből válogat. A hazai népzenei lemezkiadás történetében nemigen volt még példa ilyen párosításra.

„Két éve jöttem el a Magyar Állami Népi Együttestől, akkor határoztam el, hogy közkinccsé teszem az elmúlt tizenöt évben tett gyűjtéseimet. Ennek a legegyszerűbb módja, ha feltöltöm a YouTube-ra, de úgy döntöttem, más emberek tudását máshogy, méltóbb módon is fel lehetne használni. Ezért inkább CD-re válogattam a visai gyűjtés legjobb darabjait, és mellé tettem egy másikat, amelyen mi interpretáljuk a visai dalokat. A CD-k eladásából befolyó összegből az adatközlőket tudjuk támogatni” – fejtette ki Herczku Ágnes.

Megjegyezte, hogy a Zenetudományi Intézetben „kilószámra” állnak a Kallós Archívum gyűjtései, de ezeket nem egyszerű ott meghallgatni. Viszont létezik egy online adatbázis az intézet honlapján, ahonnan hozzá lehet férni a 2001-ben CD-n megjelent Kallós-válogatásnál szélesebb anyaghoz is. „A Hozomány első lemezén, a Revivalön hallható dalokat részben erről válogattam, részben a 2005-ös visai gyűjtésünkből, illetve Koncz Gergő tudására is építettem. Ő nagyon sokat járt a Visa szomszédságában lévő Magyarpalatkára, mestere lett a mezőségi zenének.”

Herczku Ágnes zenekarában Hegedűs Máté „Kishega” (hegedű), Fekete Antal „Puma” (brácsa), Fekete Márton „Kispuma” (brácsa) és Molnár Péter (bőgő) szerepelt még a Revival-lemezen. „Németh Feri és én is éneklünk egy-egy fajta katonakísérőt, de ’megdupláztunk’ egy lassú cigány dallamot is, más-más szöveggel. Számos népdalt rengeteg variációval ismertek az adatközlők, még egy családon belül is.”

Az énekesnő elképzelése szerint a Hozomány egy sorozat első darabja. „A további lemezeket is Kallós Zoltán emlékének fogom ajánlani, és maradna a most kialakított arculat és dizájn. Hét-nyolc faluban tett gyűjtéseimből tudok válogatni, a következő valószínűleg a szováti anyag lesz. Ott négy asszonynál is jártam, de hajlok rá, hogy a hozzám legközelebb álló Maneszes Láli Józsefné Tóth Mariskát válasszam. Nála jártam a legtöbbször, tőle tanultam legtöbbet. Sajnos már ő sincs köztünk.”

Forrás: MTI
MTI Fotó: Mohai Balázs

2018.05.10
30