413

Anna Woltz: Black Box

Horváth Gábor könyvkritikája

anna-woltz-black-box

Ismét egy fiataloknak szóló, elgondolkodtató regény került a kezembe, amely ugyan a borzalmas holland nyelven íródott, mégis egészen jó kötetnek bizonyult. A történet ugyan nem túl acélos, de legalább aktuális: egy halom gyereket beköltöztetnek a hermetikusan lezárt Black Box nevű fekete dobozba, konfliktusokat generálnak számukra, miközben ezt és a következményeket élőben közvetítik a világ felé.

A mozgatórugó a regényben tulajdonképpen a generációs szakadék, valamint a fiatalok új, Ticket névre hallgató osztályozási rendszere, amelynek segítségével a diákok osztályozhatják, fejleszthetik, szépíthetik magukat. Sajnos számomra nagyon is hihető, hogy kialakulhat ilyesmi, mivel a nemzetközi likevadászat Homo Sapiens Facebookthalensisei bármit megtesznek és bevetnek, ha ezáltal több felfelé mutató hüvelykujjat bunkózhatnak össze.

Woltz regénye sokban hasonló Janne Teller Semmijéhez, a felnőtteket ő is negligálja, és aki mégis benne van (pl. a Black Box rendezői), azok oly mértékben felelőtlenek, hogy nem lehet kifejlett emberpéldányoknak tekinteni őket. Egyik önhittől gőgös művészkedő ripacs, a másik perverz vénember, a harmadik szerelemtől ködös ostoba liba… Ha arra akart ezzel utalni a holland írónő, hogy sok mai felnőtt agyilag gyerek, s a kamaszkorban ragadt, akkor persze telitalálata van.

A Black Box nevű Big Brother show veszélyeinek bemutatása önmagában nagyon tetszett, de nem éreztem úgy, hogy az összezárt gyerekek tényleg gyerekek lennének. Némelyikkel a szerző olyan társadalmi összefüggéseket láttat, ami teljesen életidegen egy tinédzsertől, míg máskor ugyanaz a szereplő teljesen óvodás szinten áll. Woltz legjobb ötlete a gyerekek közé dobott nagyi volt. Sajnos tényleg ott tartunk, hogy a generációs különbségek csaknem áthidalhatatlanok nagymama és unoka között, attól a pillanattól kezdve, amint az unoka eléri a „tiniséget”. Félelmetes vízió, hogy a menedzser szemlélet felülkerekedik a szereteten.

A könyv számomra legnagyobb hibája a fordító azon választása, hogy a menőnek és fiatalosnak szánt – eredetiben is nyilván angol – kifejezéseket meghagyja ebben a formában. Kár. Egyfelől valódi ember nem beszél így. Ha a wow, cool, lol mérgek már fertőzik is szerencsétlen nyelvünket, azért ott még nem tart hanyatlásunk, hogy a wavy, juicy és más efféle – ha nem is ördögtől, de annak segédeitől való – baromságok is szétterjedjenek. Már a Ticketnek nevezett csillagozáson is teljesen értelmetlen volt megtartani az angol kifejezéseket. Hát jobb a looks, brains, pocket, greens, potion, mint az, hogy külső, ész, pénz, egészség, sárm? Egyértelműen nem, semmi többletet nem ad ez a néhány hívószó. Ahogy a dobozba költöző gyerekeket szállító helikoptereknek kiadott „Helicopter one, ready to deliver Franka? Go!” parancs megismerésétől sem bővül Shakespeare szintűre angoltudásunk. Ettől se fiatalos, se modern, se jobb nem lesz a könyv, csak idegesítőbb!

Mindemellett a könyv által felvetett problémák: szolidaritás, megértés, felelősségvállalás, nagyon fontos témát, és ezek tálalása a mai fiatalság felé igen értékelendő. Sztárnak lenni a mai tinik leghőbb vágya, ami érthető, hiszen a tévén keresztül ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy munka nélkül alanyi jogon jár a: legjobb verda, legtöbb pénz, legjobb nő/pasi, legkevesebb elvégzett munka kombó. Persze sztárokból lassan annyi lesz, mint égen a csillag, s ez a négyzeten. Hiába, túlbonyolított világban élünk mi is, nem csak a könyv szereplői! Az igazi – nem negyedórás – nagyság ugyanis nagyobb felelősséggel, több munkával és áldozattal jár.

Összességében a könyv – hibái ellenére – nyomot hagy az olvasóban, mert szörnyű jövőképet tár elénk, jelezve: a technika finomodása nem ellensúlyozhatja a lélek durvaságát. Olvasásra elsősorban a világot komolyan vevő, annak titkait fürkésző és az emberiségért aggódó fiataloknak ajánlott.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2018.04.27