465

Tíz sorozatot kínál a Zeneakadémia az új évadban


zeneakademia-uj-evad

Tíz új sorozatot kínál a Zeneakadémia a 2018/19-es évadban, amelyen középpontba kerül a nagyterem 111 éves felújított koncertorgonája is. A már jól ismert sorozatok mellett teljesen új bérleteket is meghirdetnek – mondta el Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az évadot bemutató sajtótájékoztatón Budapesten.

A rektor felhívta a figyelmet az új Orgonaavató bérletre, az Ének karnyújtásnyira és az Összkiadás élőben sorozatra, valamint a Liszt-kukacok Akadémiájára. A nagyterem 111 éves koncertorgonájáról elmondta, hogy októberben szólal meg újra egy ünnepi hangversenyen a kilenc éven át tartó felújítás után. Az orgonamuzsika évszázadokon átívelő repertoárját vonultatja fel az Orgonaavató bérlet, amelyben a Zeneakadémia tanárai mutatják be a hangszer sokféle arcát: Fassang László és Boldoczki Gábor például orgona-trombita darabokat adnak elő.

A Tiszta Barokk bérletben először hallható Magyarországon Giuliano Carmingola (hegedű), Pierre Hantai (csembaló), valamint az Il Pomo d’Oro együttes. A vokális zene mesterei bérletben Vashegyi György és együttesei a pasticcio műfajjal ismertetik meg a hallgatóságot, a Bach, Graun és Telemann passióiból összeállított alkotás először szólal meg hazai színpadon.

Az Ének karnyújtásnyira bérletben mások mellett Baráth Emőke Schubert Winterreise dalciklusát énekli, amely eredetileg férfihangra íródott. Az Összkiadás élőben sorozat két bérletet kínál: a hat koncertből álló sorozatban Schumann összes kamaraművét tolmácsolják a muzsikusok, Mozart hegedű-zongora szonátáit pedig három estén át játssza Szabadi Vilmos és Farkas Gábor.

A Tehetség kötelez bérletsorozatban az intézmény legígéretesebb növendékei – Farkas Mira (hárfa), Scheuring Kata (fuvola), Sztán Attila (harsona), Devich Gergely (cselló) és Demény Balázs (zongora) – mutatkoznak be: három koncerten az ifjú hangszeresek, egy előadásban pedig a pályájukat kezdő zeneszerzők. Az Itt és most bérlet a jelenkor zenei csemegéit kínálja, köztük a Silesian vonósnégyes és Bálint János fuvolaművész estjét.

Új tematikát kínál a Liszt-kukacok Akadémiája, amelynek négy előadásán különböző vallások szertartásainak muzsikájával ismerkedhetnek meg a gyerekek – mondta el Csonka András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Koncert- és Rendezvényközpontjának igazgatója.

A Simon Izabella és Várjon Dénes nevével fémjelzett kamara.hu fesztivál Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című regényét állítja középpontba. A kamarazenei hangversenyek mellett a programban gyermekkoncert és irodalmi beszélgetés is szerepel, utóbbi vendége Enyedi Ildikó filmrendező lesz – fűzte hozzá Csonka András.

A Zeneakadémia szeptemberben induló évadának bérletei május 31-ig különleges bevezető kedvezménnyel vásárolhatók meg.

Forrás: MTI

2018.04.26