160 éve született Zala György, a Hősök tere szobrásza

Nagy Mária írása

zala-gyorgy

Zala György, akit a Hősök tere szobrászának is nevezhetünk, 160 évvel ezelőtt, 1858. április 16-án született Alsólendván. Édesapja, Mayer Ferenc porcelángyáros volt, de a kor rossz körülményei és egyéb okok miatt tönkrement. Szülei kora halála miatt aztán nyolc éves korában nagybátyjához került Városlődre. Az elemi iskola után Pápára költözött, egy másik nagybátyjához. Középfokú tanulmányait egy budapesti reáliskolában végezte el. Mivel szűkös anyagi keretek között élt, 13 éves korától gyerekeket tanított.

Az érettségi után először a műegyetemre, majd egy mintarajztanodába iratkozott be, hogy rajztanár lehessen. Itt három évig tanult, közben pedig dolgozott is. Már ekkor próbálkozott a szobrászattal: A sziklához láncolt Prometheus című művével ösztöndíjat nyert a bécsi művészeti akadémiára, ahol E. Hellmer tanítványa lett. 1880-ban Münchenbe utazott, itt Witmann és Wagmüller voltak a mesterei. Fontos elhatározása volt eredeti családi nevének, a Mayernak Zalára változtatása, melyet a belügyminiszter 1883-ban engedélyezett. Münchenből 1884-ben tért haza Budapestre. Húga halála után feleségül vette a nála huszonnégy évvel fiatalabb Klug Klotildot.

1898. január 16-án a Stefánia út és István út sarkán, a Városliget közelében hitelből vásárolt egy hatszázötven négyszögöles telket, ahol Lechner Ödön tervei alapján 1898-1900-ban megépíttette hazánk első, európai viszonylatban is jelentős, reprezentatív műteremvilláját, amelynek belső berendezését Thoroczkai Wigand Ede tervezte. Huszár Adolf halálával a szoborbizottság őt kérte fel az aradi vértanúk emlékének elkészítésére: az emlékművet 1889-ben állították fel, és a szoborcsoport egyik alakjával, a „Harckészséggel” elnyerte a művészeti nagy aranyérmet is. Majd 1892-ben a budai várban felállították honvédszobrát. Az ő alkotása a Kossuth téri Andrássy Gyula-emlékmű is, amelyet sokan a legszebb magyar lovas szobornak tartanak.

1894-ban monumentális feladattal bízták meg, a nagy millenniumi emlékmű elkészítésére kapott felkérést. Gábriel arkangyal szobrát, a Háború és Béke szoborcsoportot, négy királyszobrot (Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Mária Terézia, Ferenc József) és minden domborművet ő mintázott meg. A Hősök terén álló emlékmű ma is Budapest meghatározó, emblematikus alkotása.

Főbb munkái továbbá a Csukássy-síremlék, amelyért az 1894-es antwerpeni kiállításon elsőosztályú aranyérmet nyert; Andrássy Gyula gróf szarkofágja és Andrássy Ilona grófnő egész alakos szobra a tőketerebesi mauzóleumban; Andrássy Gyula gróf domborművű mellképe Krasznahorkán; Károlyi Gyula gróf, Angyelics Germán pátriárka, Horváth Boldizsár, Gajzágó Salamonné, Batthány Lajosné Andrássy Ilona grófnő, Gyenes László, Rickl Gyuláné, Horváth Zoltán, Jókai Mór, Szana Tamás és Kozma Ferenc mellszobrai; Beniczky Gézáné, Pekár Imréné és Meczner Józsika síremlékei.

Több szobra is a háború utáni politikai irányváltás áldozatává vált. A Kossuth térről eltávolították a bronzba öntött Andrássy Gyulát és Tisza Istvánt, a Hősök teréről Mária Teréziát és Ferenc Józsefet, a pesti Duna-partról Erzsébet királynét. Utóbbit 1985-ben állították vissza a budai oldalon, Mária Teréziát 2002-ben a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában, Tisza Istvánt 2014-ben, Andrássy Gyulát 2015-ben az eredeti helyén. Ferenc József szobra a Budapest Galéria sülysápi raktárában vár a restaurációra.

hosok-tere

1937 áprilisában Damjanich utcai lakásából szállították a Pajor Szanatóriumba. Influenzás megbetegedéséhez később gyomorvérzés társult. 1937. július 31-én hajnalban aztán többszöri gyomorvérzés után meghalt. Sírja a Kerepesi temetőben található.

Zala György számos kitüntetést, elismerést érdemelt ki. 1896-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, 1930-ban Magyar Corvin-láncot kapott. A Magyar Nemzeti Galéria ma 30 szobrát őrzi.

Nagy Mária

Forrás: Borbás György: Zala György – A millenium szobrásza. Budapest : Kossuth Kiadó Zrt., 2017.; wikipédia; nol.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2018.04.16