Persze a szöveget a közönség nagyrészt túlkiabálta, de simán, majdhogynem normálisan kimondta a basszsugitáros, hogy „dugd fel a botodat magadnak seggfej”. De ezen kívül is volt még magyar dolog a koncerten. Például ősrégi Metallica-koncertjegyet lehetett látni a ledkockákon, amin ott virított az előzenekar Pokolgép neve. Illetve volt magyar zászló is Metallica-logóval, hogy még egy kicsit kenegessék hájjal a magyar szíveket. Na de milyen volt a koncert?

Eddig négyszer láttam a Metallicát. Először 1999-ben, az MTK pályán, amikor a feldolgozáslemezük turnéjával jártak itt. Arra emlékszem belőle, hogy Lars Ulrich nagyon rosszul dobolt, és James Hetfield is ideges volt már miatta, vagy legalábbis úgy tűnt, ezt beszéltük többen is utána. Aztán legközelebb csak 2009-ben láttam őket a Nova Rockon. Nagyjából annyi ideig, amíg a nagyszínpad mellett elmentem, hogy a Nine Inch Nailsről átérve a szakadó eső elől bemeneküljek a sajtósátorba szétfagyni. Legközelebb egy év múlva, 2010-ben, a Puskás Ferenc Stadionban néztem a bolhányi zenészeket a színpadon a lelátóról, a legnagyobb emlék pedig ismét Lars Ulrich dobolása volt, pláne a One című daluk kétlábdobos részében, vagyis annak, mondjuk úgy, fura cifrázásában. A 2012-es Nova Rock-os koncertjükön viszont kiválóan szórakoztam, előttük ráadásul volt még Slayer és Mastodon is, mondhatni tökéletes este volt, és nem emlékszem Lars Ulrich dobolására sem. És a mostani koncertről sem fogok emlékezni a dobolásra.

Na jó, a One alatt direkt figyeltem, hogy mit művel, de ahogy kivettem, inkább megspórolta a duplázót, mint hogy megint beégjen a kis géppuskalábú. Ezen kívül semmi gond nem volt vele. Csinálta a show-t, a számok végén diadalittasan felpattant, mint aki rohadtul örül annak, hogy megint letudott egy dalt, rámutatott a közönségre, mintha tényleg kiszúrt volna valakit, odament, és leadta a dobverőt annak, akit éppen talált. Plusz, miközben James Hetfield frontember azzal viccelődött, hogy milyen öregek vannak ezen a koncerten, mutogatva Ulrich-ra, ő közben valamit nagyon megtárgyalt az első sorokban állókkal. Hetfield is beszélt konkrét emberekhez, például egy 12 éves gyerekhez, neki küldve egy dalt, de ez az aréna közepére pakolt színpad maga is képes volt közvetlenebb klubhangulatot imitálni. Néha elfelejtette az ember, hogy a világ legnépszerűbb metálzenekarát nézi egy több mint tízezres arénában, ők pedig teljes természetességgel járták körbe az egészet.

Az viszont meglepett, hogy ilyen pici és ilyen alacsony a színpad. Még a Rockmaratonon is nagyobb az emelvény, igaz, ott nem négyfelé nyitott tele mikrofonnal. Meg hát nincsen a zenészek feje fölött vagy ötven nagy, le-föl emelkedő ledkocka, amik úgy megbűvöltek néha, mint a Red Hot Chili Peppers-koncert világító rudacskái ugyanitt. Ezeken hol csak random képek mentek, hol az említett régi montázsok, hol az új lemez borítója, hol meg a zenészek élő képe furcsa szögekből. Persze volt még minimál láng meg tűzijáték is, de a legnagyobb fényshow a Moth Into Flame alatti drónkoreográfia volt. Rengeteg összehangolt pici világító kütyü keringet a zenészek körül, mint egy rakás légy, néha egy-egy le is zuhant, mint aki feldobta a talpát, aztán Kirk Hammett szépen berúgta őket abba a lejáratba, amiből eredetileg felszálltak és alap esetben maguktól visszatértek.

A Metallica egyébként nagyon büszke lehet az 2016-ban megjelent, egyébként valóban korrekt Hardwired… to Self-Destruct című nagylemezére, mivel hét dalt is eljátszottak róla. A többi meg a szokásos slágerfelhozatal volt olyan számokkal, mint a One, a Master Of Puppets, Seek And Destroy, Enter Sandman, Sad But True, stb. Ebben nem volt meglepetés, ahogy az sem volt egyébként az, hogy eltolnak majd valami magyar dalt, mert a Hardwired… turné összes fellépésén előadtak valamit az adott állomáshoz kapcsolódóan. Csak az volt a kérdés, hogy mit.

A Metallica vitán felül a világ egyik legnépszerűbb zenekara. Nemcsak a legnépszerűbb metálzenekara, hanem a teljes zenei színteret nézve is ott vannak az élbolyban. Gyakorlatilag kortól, zenei beállítottságtól függetlenül jár rájuk boldog-boldogtalan, ahol fellépnek, tuti telt ház lesz. A jegyvásárlók pedig biztosra mehetnek. Hihetetlen patentül működő profi gépezet a zenekar és a teljes stábja, akik simán el tudják veled hitetni, hogy számukra is különleges az adott este. Aztán persze kiderül, hogy az előző állomáson is csaknem ugyanezt a szöveget nyomták, ugyanezeket a pózokat tolták, de kit érdekel, ha közben jól érzi magát az ember.

(A koncert előzenekara a Kvelertak volt. Ez egyrészt tök jó a Metallicától, hogy egy underground norvég black and roll zenekart visznek el turnézni, másrészt ez egy nagyon hálátlan szerep. Ott küzdeni egy arénányi ember előtt, akiknek a 90 százaléka még csak nem is hallotta a zenekar nevét soha, ezért aztán legjobb esetben is csak meredten áll, várva a főzenekart, na az durva lehet. Egyébként lelkesen küzdöttek a norvégok, a hangzásuk sem volt olyan pocsék, mint 2010-ben a High On Fire-nek, és ők maguk biztos élvezik ezt a turnét. Én viszont majd inkább klubban nézem meg megint őket.)

A Metallica budapesti koncertjéről fotógaléria a Lángoló Gitárok oldalán található.

Dankó Gábor
Fotó: Artlasso
Forrás: langologitarok.blog.hu