805

Mátyás király halála – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

hunyadi-matyas

1490. április 6-án a középkori Magyar Királyság utolsó nagy uralkodója visszaadta lelkét a teremtőjének. Hunyadi Mátyást Bécsben virágvasárnap hordszéken vitték a kápolnába, ahol megáldozott, s Bonfini történetíró szerint mosolygósan, hátrafésült hajjal jelent meg. Miután a mise véget ért, a már éhes király fügét kért, beleharapott egybe, ám az romlott volt, így éktelen haragra gerjedt. Ami egyben inkább azt jelentheti, hogy Mátyás valószínűleg nem is evett a fügéből! Bonfini leírása szerint mikor az ebédre terelődött a szó, a király szédülésre és homályos látásra panaszkodva a szobájába vitette magát, ahol gutaütést kapott. Végül a magyar előkelők és felesége körében aznap délután meghalt.

Bár Mátyás valószínűleg mindössze a 47. évében járt (legfeljebb az ötvenedikben, csak születésnapját tudjuk egészen biztosan, évét nem), messze nem volt egészséges már ekkor. 15 éves kora óta folyamatosan háborúkat vívott, s maga sem a palota ablakából nézte azokat. A korabeli tábori élet viszontagságairól Janus Pannonius költeményei sokat mesélnek, és bizony azok meggyötörték a katonákat. Mátyás többször komoly sérüléseket szedett össze, köszvény is gyötörte. 1490-ben már hordszéken közlekedett. Az is jelzi, hogy a nagy király halála nem volt váratlan, hogy a rafinált Bakócz Tamás győri püspök alig valamivel előtte adta el bécsi házát, számítva ingatlana értékvesztésére. Emellett persze a klasszicizáló történetírók más előjeleket is említenek. Bonfini szerint rengeteg előjel kísérte Mátyás halálát: januárban megdördült az ég (ami mondjuk azért nem példátlan), halála után pedig megáradt a Duna (ami szintén nem), sőt Budáról eltűntek a hollók, míg a magyar királyok koronázó- és temetkezési városában, Fehérváron rengeteg volt belőlük. Arról nem beszélve, hogy Budán a vadaskertben tartott oroszlánjai ugyanazon napon elpusztultak. Ez mondjuk már érdekesebb.

Ellentétben azzal, amit néhány populáris és szenzációhajhász kötet állít, a történészek nem utasítják el a mérgezés lehetőségét, csak a források alapján nem tűnik valószínűnek. Már a kortársak is írtak mérgezésről, de mondjuk a reneszánsz világban ez nem túl meglepő, a korszak bevett eszközei közé tartozott a riválisok eltűntetésére (Zsigmond királyunk ellen Velence dokumentumokkal bizonyíthatóan kísérletezett ezzel), ámbár egy ilyen merénylet megszervezése egyáltalán nem volt olyan könnyű. Ma általában a gutaütésre vagy valamely gyomorbántalomra gondolnak a történészek halálokként.

A halott király öröksége nem volt könnyű. Mátyás katonai sikereit sajnos diplomáciailag nem sikerült biztosítani, s a Nápolyi Királysággal kötött szövetsége kifejezetten károsnak bizonyult. I. Ferdinánd nápolyi király lányának feleségül vétele egyedül a magyar humanista és reneszánsz kultúrának vált hasznára, mert Beatrixszal való házassága egyébként nem hozta meg a remélt előnyöket. Egyfelől Nápoly nem sok segítséget nyújtott a török elleni harcokban – sőt, 1480-ban Otrantó városának oszmán elfoglalásakor Mátyás küldött segítséget apósának –, másfelől a királyné meddőnek bizonyult, s nem született örökösük. Utóbbi volt a nagyobb gond. Beatrix szépsége és műveltsége nem ellensúlyozta, hogy a magyar elittel képtelen volt megkedveltetni magát, és udvarhölgyei, valamint a behozott új módi nem növelték renoméját. Bonfini szerint a magyarok számára Beatrix érkezése nagyban csökkentette Mátyás megközelíthetőségét. A király igyekezett biztosítani a trónt törvénytelen fia, Corvin János számára, ám erre kevés valós esély volt a Habsburg- és Jagelló-házak igényeivel szemben.

Hogy végül is kudarc volt-e Mátyás uralkodása, mint manapság gyakran állítják? Semmiképpen sem. Mátyás kísérletet tett arra, hogy a későbbi Habsburg Birodalom mintájára, de magyar főség alatt összefogja a térség államait – kétségtelenül fegyveres erővel, de nem is lehetett másképp –, és ez volt az egyetlen reális esély az Oszmán Birodalom jelentette veszély elhárítására. Egy próbát mindenképpen megért, bár végül nem hozott tartós sikert. Mátyás halálával aztán, ha az igazság nem is, de a középkori Magyar Királyság hamarosan odalett.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Bp. :Balassi, 1995; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2018.04.06