124

Tűtartó tyúkláb


tutarto-tyuklab

A varrótű az idők kezdete óta az ember legfontosabb szerszámai közé tartozott, és hát megvolt az a méretéből fakadó előnye is, hogy gond nélkül mindenhová magával vihette a gazdája. És ebben a méretben ott van az a probléma is, hogy könnyen el tudott veszni, „kibújni” az övből, tarsolyból vagy éppen zsebből.

Hát éppen ezért is készített tűtartókat a régi ember, hogy ezekben helyezze el a talán nem is olyan kis pénzért, ellenértékért megvásárolt tűit. Mert egy csontból, vagy még inkább bronzból készült tű legyártásához azért kellett némi szakértelem, különösen a cérnát, fonalat, vékony bőrszíjat „befogadó” lyuk előállítása okozott némi nehézséget mindkét alapanyag esetében. Így aztán vigyázni kellett a tűre, legjobb volt, ha valami olyan tartót készítenek neki, amit könnyű megtalálni az ember tarisznyájában, a sátorban a használati tárgyak között, vagy éppen a fűben, a tűz mellett. S mivel a szárnyasok, pontosabban a különféle tyúkok Kínában már a Krisztus előtti hatodik évezredben ott káráltak az emberek hajlékainak a környékén, és hát belekerültek a húsfőző edényekbe is, a csontjaikkal meg a kutyák laktak jól, de másra is jók lehettek.

Így volt, így lehetett ez a késői avar korban is, a már bemutatott pusztazámori településen. Csakhogy itt valaki gondolt egyet, és 8 centiméter hosszú tűtartót farigcsált (unalmában?) az egyik lerágott comb csontjából. És akkor, mivel ezek szerint volt rá ideje, ki is díszítette a maga módján. Ez a Szentendrén őrzött kis csontocska persze korántsem olyan híres, mint az 1983 áprilisában, Szarvas határában talált hasonló korú „rokona”. Mert ez utóbbira a geometrikus minták helyett rovásírással egy szöveget, valószínűleg rontás elleni mondókát karcolt a készítője. „Üngür démon ellen ím a vas” – így kezdődik a szöveg. A korszak kutatói talán még abban is meg tudtak egyezni, hogy a tűtartón lévő rovások megegyeznek a nagyszentmiklósi kincsleleten használt írásjelekkel. Ez a 23 aranyedényből álló, tíz kilogramm aranyat tartalmazó tárgyegyüttes 1799 júniusában került elő a földből, és I. Ferenc király és császár mindjárt Bécsbe is vitette. A kincs, talán egy avar fejedelem asztali készlete, pedig olyan páratlan ötvösművészeti remek, hogy azóta is csodájára járnak, legutóbb 2002-ben volt látható Budapesten.

Kár, hogy „Attila kardjával”, egy teljes épségben maradt honfoglalás kori magyar szablyával együtt ma is a bécsi Kunsthistorische Museum kincstárát gazdagítja.

Címlapkép: Ferenczy Múzeumi Centrum CC BY-NC-ND

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.04.01
56