Megnyílt Győr Lokálpatrióta Könyvesboltja


lokalpatriota-konyvesbolt-gyor

Március 19-én hétfőn, 11 órakor megnyílt Győr Lokálpatrióta Könyvesboltja a Baross út 4. szám alatt, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának épületében. A város sétálóutcájának legújabb üzletét, amely győri szerzők műveivel, győriekről és győrieknek szóló könyvekkel, albumokkal és a könyvtár kiadványaival várja Győr szerelmeseit és a turistákat, Borkai Zsolt polgármester és dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója nyitotta meg ünnepélyes keretek között.

Borkai Zsolt köszöntőjében elmondta, hogy a könyvesbolt azért kiváló ötlet, mert segít megerősíteni a lokálpatriotizmust a győriekben. Hiszen a bolt a helyi értékek egyik méltó reprezentánsa lesz. Ugyanakkor azt is példázza, hogy az Internet világa nem tudta végképp háttérbe szorítani az olvasást, a folyamat visszafordítható. Nem véletlen, hogy a Győri Könyvszalon az egyik legkiemelkedőbb kulturális eseménye városunknak.

Az ötlet gazdája, dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató szerint szimbolikus jelentősége van, hogy a Lokálpatrióta Könyvesbolt Győr sétálóutcáján, a város áramlásának forráspontjában nyílt meg. A bolt létrejötte mutatja, hogy Győr nemcsak a könyvkultúra élvezője, de alkotója is.

A helyi kiadványokat böngészve az idelátogatók jobban megismerhetik városunkat, de a tősgyökeres győriek is sokat megtudhatnak szülőföldjükről. Az egyre bővülő kínálatot a barátságos olvasósarokban lehet tanulmányozni. Ugyanakkor itt lehet majd találkozni a szerzőkkel is, akik alkalmanként dedikálni fogják műveiket.

A polcokon megtalálható többek között a Győr könyv, több kiadvány a város sportéletéről, építéstörténetéről. Megvásárolható A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kötet, valamint Horváth József Győr lakóinak mindennapi élete a 17. században és Váray László Baksa Veron vetett ágya című kötete is.

A Lokálpatrióta Könyvesbolt a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és a Győr Projekt Kft. üzemeltetésében kezdte meg működését. Nyitvatartás: hétköznap 14-18 óra között.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs

2018.03.20