164

A Dühöngő ifjúságot a Vaskakas Művészeti Központban mutatták be


duhongo-ifjusag

Március 13-án Dühöngő ifjúság című előadását Győrben, a Vaskakas Művészeti Központban mutatta be az Orlai Produkciós Iroda. A kultikus darabot Znamenák István rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Ötvös András, Járó Zsuzsa és Papp János szereplésével láthatta a közönség. Március 16-án a Belvárosi Színházban tartják a fővárosi premiert.

John Osborne világhírű klasszikusának témája ismerős: mennyire kell és hogyan lehet megfelelni a társadalmi elvárásoknak, mit tehetnek a lázadó fiatalok azért, hogy változtassanak a számukra nehezen elfogadható körülményeken. A bemutató aktualitását az adja, hogy ami egykor a huszonévesek problémája volt, ma későbbre tolódott, és sokan még harminc fölött is céltalanul keresik a fogódzót az egyre idegenebb világban.

A főhős, Jimmy Porter (Szabó Kimmel Tamás) jazz trombitás, aki sokat vár az élettől, és képtelen elfogadni a társadalmi elvárásokat: nem akar beletörődni, hogy rá is a rettegett középosztálybeli életmód várhat. Felesége, Alison (Kovács Patrícia) viszont gazdag, középosztálybeli lány, és apja (Papp János) elvei mentén egyre kevésbé érti meg a fiút, akinek szabad szellemébe egykor beleszeretett. A közös lakásban velük él a jó barát, Cliff (Ötvös András), aki afféle humoros villámhárítóként tompítja a néha csapkodó villámokat. A helyzet pedig még viharosabbra fordul, amikor megérkezik Alison régi barátnője, Helena (Járó Zsuzsa).

Osborne saját házasságának élményeit írta meg – alig több mint két hét alatt – ebben a forradalmi művében, mely egy csapásra ismertté és népszerűvé tette őt az egész világon. Először jelentek meg a színpadon a dühös fiatalok, akik új elvárásokkal, új problémákkal és új hangon szóltak hozzá a világhoz. A színdarab hamar klasszikussá vált, több filmes feldolgozást és számtalan színpadi felújítást megélt.

Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Ötvös András, Járó Zsuzsa, Papp János
Díszlet: Znamenák István
Fordító: Nádasdy Ádám
Jelmez: Cselényi Nóra
Dramaturg: Zöldi Gergely
Grafika: Csáfordi László
Rendező munkatársa: Kovács Henrietta
Rendező: Znamenák István
Producer: Orlai Tibor
Márciusi előadások a budapesti Belvárosi Színházban: 2018. március 16., 17. és 23. 19 óra

Fotók: Takács Attila

2018.03.16
69