696

Gázlámpák Győr utcáin

Várostörténeti puzzle 102. rész – Antaliné Hujter Szilvia írása

gazlampak-gyor-utcain

150 éve gyulladtak ki a gázlámpák fényei Győr utcáin. Napjainkban megszokott látvány, hogy városaink fényözönben úsznak. Nehéz elképzelni, hogy még az 1800-as évek közepén is lámpával a kezükben botorkáltak a koromsötét utcákon a városlakók, és csak pár olajlámpás pislákolt itt-ott az utak mentén.

1816-ban Ecker János világítási igazgatónak („städtisher Beleuchtungdirector”) köszönhetően a város utcáin 30 kőolajlámpát szereltek fel. A működtetési költségekre a fedezetet neki kellett előteremtenie, erre közvilágítási alapot hozott létre. Hangversenyeket szervezett, valamint kezdeményezésére a város a vándorszínész társulatokkal olyan szerződéseket kötött, hogy egy előadásuk bevételét a közvilágítási alapba kell befizetniük.

Az 1820-as évektől megindult a városfalak lebontása, a település terjeszkedni kezdett, a század közepén Győr a gabonakereskedelem legfontosabb vidéki városa lett. A jómódú győri polgárok a nyugat-európai városokat látogatták, a gőzhajók, majd 1855-től a gőzmozdonyok húzta vonatok rendszeresen szállították az utasokat. Válkai Imre a Győri Közlöny Kirándulás Győrre című cikkében leírja a városkép örvendetes átalakulását, ugyanakkor az állapotokat látva így kiált fel: „Gázvilágítás, ide is jöjjön el a te országod!”

Győri Közlöny, 1858. január 7.:

gazlampak-gyor-utcain

A sajtóban sorra jelentek meg a cikkek, amelyek egy jobban működő utcai világítást sürgettek.

Győri Közlöny, 1858. október 31.:

gazlampak-gyor-utcain

A városi tanács 1861-ben ugyan megemelte az olajlámpák számát, így már 175 bágyadt lámpa pislákolt Győr utcáin, de ez korántsem oldotta meg a közvilágítás gondját. Egyre többször emlegették a gázvilágítás szükségességét.

Világítógázt először a francia Philippe Levon állított elő fából, míg az angol William Murdock a 18. század végén kőszéngázt hozott létre. A kőszénnek 1100 Celsius-fok körüli száraz lepárlásával nyert „légszeszt” világításra, gépek működtetésére lehetett használni. Széchenyi István londoni látogatása során, 1815-ben ismerte meg az eljárást, amely teljesen lenyűgözte. Jó pénzért, barátai segítségével megszerezte egy gázfejlesztő készülék modelljét. Naplójából olvashatjuk, hogy ő maga csempészte ki Angliából, bár jól tudta, hogy ezért halálbüntetés járhat. (Cenki kastélyában később gázfejlesztőt építtetett, Pesten is bemutatta a találmányt.)

Az egyedi házak világítása után az európai nagyvárosokban az utcai lámpákat is világítógázzal kezdték működtetni. 1814-ben Londonban használták először közvilágításra. Bécsben 1838-ban helyezték el az első köztéri gázlámpát. A magyar városok közül Pozsony volt az első 1855-ben, Budapest 1856-ban követte. Az első légszeszgyárat hazánkban 1855-ben építették.

A győri polgárok sürgetésére a város 1861-ben Peregi Mihályt küldte ki Laicbachba, az ottani légszeszellátásra megkötött előnyös szerződés tanulmányozására. 1863-ban úgy látszott, hogy a város kedvező, 25 éves szerződést kötött a Porter és Keyworth angol céggel a gázvilágítás behozatalára. Az iratokat jóváhagyásra fel is terjesztették a Helytartótanácshoz, de végül a megvalósítás elmaradt. (A szerződés szerint 1864 októberére kellett volna a légszeszvilágítást megépíteni, de a cég nem jelentkezett még április végén sem.)

A következő években is napirenden maradt a gázvilágítás, de a város pénzügyi helyzete nem tette lehetővé, hogy előmozdítsa az ügyet. Végül 1867-ben megszületett az elhatározás, hogy a város polgárai maguk hoznak létre egy részvénytársaságot Győri Légszeszvilágítási Részvénytársulat néven.

Győri Közlöny, 1867. november 22.:

gazlampak-gyor-utcain

Az id. Jerfy Antal elnökletével megtartott alakuló közgyűlésen élénk érdeklődés mutatkozott, 650 részvény helyett 750-et írtak alá. A részvénytársulat elnökévé id. Jerfy Antalt választották, aligazgatónak Balogh Kálmánt. 1868. március 12-i tudósítás szerint a szakmérnökökkel is megszületett a megállapodás a kivitelezésre, így az építkezés megkezdődhetett.

Először az ipari gázgyártás feltételeit kellett megteremteni, ezen kívül számos műszaki feladatot is meg kellett oldani, így a gáztisztítást, a tárolást, a csőhálózat kiépítését és a világítótestek elhelyezését. A gáz ipari előállításához nagyon sok kőszén kellett (1 tonna szénből 300-350 köbméter világítógázt nyertek, amiből egyetlen Argand-égő 800 litert fogyasztott el óránként), ezért a gázgyárat feltétlenül vasútvonal vagy folyó, csatorna közelébe kellett telepíteni, és a terület jókora részét az alapanyag tárolása számára kellett fenntartani. A szenet zárt kemencék légmentes retortáiban hevítették, aminek során világítógáz, kátrány és ammóniás víz keletkezett. A gázt ezután több szakaszos, bonyolult eljárással lehűtötték és megtisztították, míg végül alkalmassá vált a hálózatba juttatásra. A retortákban a kigázosítás után koksz maradt vissza, melyet a gyárak értékesítettek, ugyanúgy a másik mellékterméket, a kátrányt is.

A részvényesek befizetései után 1868. augusztus 21-én alakult meg Győrben a részvénytársaság, végül a gázvilágítás 130 ezer forint részvénytőkével, 150 ezer forintnyi költséggel valósult meg. A részvénytársság a várossal hosszú távú, 80 éves szerződést kötött a gázszolgáltatás jogának kizárólagosságára. (Ennek később még számos következménye lett.) A társulat 1868. június 11-én felhívta a fogyasztókat, hogy a használni kívánt égők számát június 15-ig jelentsék be, hogy a bekötőcsövek a szerint épülhessenek ki.

A gázgyár építése a város által kijelölt helyen, a Budai országút északi oldalán levő, mintegy 2700 négyszögöles telken kezdődött el. A gáztermeléshez szükséges kemencék építése az akkor jó hírnevű Reidinger A. augsburgi gyár vállalkozásában valósult meg.

gazlampak-gyor-utcain

gazlampak-gyor-utcain

A gázgyár területén felépültek a legszükségesebb épületek. A közös fűtőházba eredetileg három, egy két, egy négy és egy hét vízszintes-retortával ellátott, tűzálló anyagból készült, 125 kg szén befogadására alkalmas gázfejlesztő kemencét építettek. Szorosan a fűtőház mellé került a zárt szénraktár és a munkásszoba, valamint a gépház is. A termelt gáz tárolására két gáztartó szolgált, egyenként 750 köbméter gáz befogadására voltak alkalmasak, ezeket a gyár északi-keleti és az északi-nyugati részén helyezték el. Ezzel a berendezéssel indult el 1869 elejétől az ipari gázgyártás és gázszolgáltatás, továbbá a termelt koksz és kátrány eladása. A kezdeti munkáslétszám mindössze 5-6 fő volt.

A város utcáin, terein közben gázkandelábereket állítottak fel, az épületek falára díszes falikarokat helyeztek el, ezekre lepkelángú égőkkel ellátott lámpákat tettek. A lámpaoszlopok kihelyezése, a karok a szükséges berendezéssel együtt 8400 forintjába kerültek a városnak, a kihelyezettek az eddigi városi lámpák számához képest 100-zal jelentettek többet. A magán fogyasztók részére a gázkészülékek és gázlámpák beszerzéséhez raktár nyílt.

A gázvilágítás beindítását 1868 decemberében valóságos népünnepély kísérte, tolongtak az emberek az utcákon, a kávéházakban az esemény örömére zeneestélyeket tartottak. Erről a Győri Közlöny 1868. december 3-i száma tudósított:

gazlampak-gyor-utcain

Gázlámpák a régi Rába-hídon (1900 körül):

gazlampak-gyor-utcain

Gázlámpa a Karmelita templom előtt (1900 körül):

gazlampak-gyor-utcain

Az első üzleti év végén a magánháztartásokban 1300, a közvilágításban 242 láng égett, az első év tiszta haszna 6902 forint volt. Győrben a gáz más nagyvárosokhoz képest olcsónak számított, a városnak is csak 900 forintjába került a közvilágítás, de tovább spórolt azzal, hogy holdtölte idején a lámpákat meg sem gyújtották. A Győri Közlönyben rendszeresen megjelentették a közvilágítási naptárt, melyben a nappalok hosszához igazított lámpagyújtás, és -oltás idejét tüntették fel. Az „egészéji” lámpák hajnalig égtek, de a lámpák egy része csak „féléji” volt, ezek csak este 11-ig világítottak, sőt ez utóbbiakat holdtölte idején meg sem gyújtották.

Győri Közlöny, 1870 októberében:

gazlampak-gyor-utcain

Ekkoriban terjedt el az alábbi találós kérdés: Mi az? „Megy, leteszi, fölmegy, kiveszi-beteszi, lejön, fölveszi, elmegy”. Megfejtés: gázlámpakezelő. (Megy a létrájával, azt leteszi. Fölmegy a létrán, kiveszi az égőt, megtisztítás után beteszi a helyére, azután lejön a létrán, azt fölveszi és elmegy.)

A századfordulós képeslapokon gyakran felfedezhető a gázkezelő létrája is. Az alábbi képeslap Németh Vilmos gyűjteményéből való:

gazlampak-gyor-utcain

Győr utcáin megjelentek a gázlámpagyújtogatók is. Rendszeresen tisztították a készülékeket, és menetrend szerint járták a várost. Póznájuk végén kis rézkampó volt, mellyel kinyithatták a gázvezeték kallantyúját, s az ugyancsak a pózna végén lévő borszeszlángba itatott kanóccal lángra lobbantották a kiáramló gázt.

A lakosok nem voltak megelégedve a közvilágítással, úgy találták, hogy a túlzott spórolás miatt későn gyújtják meg a lámpákat, és nehezményezték, hogy a külső városrészeken a lámpák száma sem igen növekedett; egyre több panasz jelent meg a sajtóban is.

gazlampak-gyor-utcain

Az 1868-ban kötött szerződés kezdettől előnytelen volt a városra nézve, az esetleges megváltás joga nem volt biztosítva, ugyanakkor a Légszeszvilágítási Társulat a várossal nyolcvan évre megállapodott a gázszolgáltatási jog kizárólagosságáról, azaz a társulat verseny nélkül szolgáltatta a világítási, ipari és motorikus gázt.

Az 1890-es években Győr közvilágítása országosan is a legrosszabbak közé tartozott. 1896-ban egy belga társaságnak akarták eladni a részvénytársaságot, de ehhez a város hozzájárulására is szükség volt. A belgák a tárgyalások során hajlandók lettek volna engedményeket adni a városnak, a hasznukat azonban a szakértők méltánytalanul nagynak találták.

1899-ben a győri gázgyár a Központi Gáz- és Villamossági Rt. német cégének kezébe került. A város jogai a közvilágítás ügyében olyan mértékben korlátozottak voltak, hogy még a világítóanyag ellenőrzésébe sem szólhatott bele. A közvilágítás ugyanakkor túlnyomórészt gázvilágításra volt berendezkedve. 1902-ben 395 légszeszlámpa és 180 petróleumlámpa volt az utcákon. Az áldatlan viszonyban hosszú pereskedés kezdődött, a város által indított per a szolgáltatás kizárólagossága tárgyában 1903-ban a részvénytársaság javára dőlt el.

Ez a lehetetlen helyzet arra késztette a város vezetését, hogy a közvilágítás elhanyagolásával, a fogyasztás csökkentésével, a városi villamos telep megépítésével (1904) erős versenyt teremtve a légszeszgyárat meggyöngítse.

gazlampak-gyor-utcain

A villanyvilágítás megjelenésével a versenyben fontos volt a gázlámpák technikai fejlesztése a nagyobb fény és több megtakarítás érdekében. A gáz még olcsóbb volt, mint a villany, erre példa az alábbi hirdetés is.

Győri Hírlap, 1897. szeptember 19.:

gazlampak-gyor-utcain

A versenyhelyzetben a gázgyár a technikai újítások bevezetésével igyekezte megnyerni a fogyasztókat, 1905-ben a gázgyár az összes pillangóégőt („12 gyertya ereje”) Auer-égőkre cserélte ki („30 gyertya ereje”). Az Auer világítás 1906 januárjától lépett életbe.

A következő technikai újítást a Grätzin-féle „Invert” légszeszlámpa jelentette, ahol az izzótest és az üvegbúra nem álló, hanem függő helyzetbe került.

Dunántúli Hírlap, 1906. június 29.:

gazlampak-gyor-utcain

A próbálkozások ellenére sem volt megfelelő a városi közvilágítás, a megoldást az jelentette volna, ha a város magához váltja a légszeszgyárat. Végül a tárgyalások 1911 végén sikeresen lezárultak, a győri gyárat üzemeltető Központi Gáz és Villamossági Rt. hajlandó volt a gázgyárat a városnak összes tartozékával, így csőhálózatával is átadni. A város kötelezte magát, hogy az eredeti szerződés 80 évéből a hátralévő 37 éven át évi 104.000 korona járadékot fizet.

A gázmű átvétele 1911. október 1-jén megtörtént, a városi mérnöki hivatal irányítása alá került. Ekkor 450 közvilágítási lámpa üzemelt, a csőhálózat 29,5 km volt. Ettől az időponttól, a gázmű és az áramfejlesztő villamosmű közti megállapodás értelmében, a fejlesztések a város közönségének szolgálatában állva történtek mindkét helyen.

Győri Friss Újság, 1912. december 25.:

gazlampak-gyor-utcain

1912-ben elhatározták a gázgyári telep átépítését, a csőhálózat és a közvilágítás fejlesztését. Az épületek megépítésénél a vállalkozó cég Barcza Dániel győri építőmester volt. A gyári berendezés elkészítését berlini gyárakkal közösen a győri Magyar Wagon és Gépgyár vállalta. Nagyobb, masszívabb épületeket húztak fel, a kemenceházban öt, a legmodernebb külföldi minták alapján készült nagyméretű gázfejlesztő kemencét helyeztek el. A kemenceház északnyugati sarkán volt a szénfelvonó vég nélküli láncszerkezet, mellyel a 20 méter magasságban álló, 10 vagon befogadóképességű toronyba juttatták fel a szenet. A megépített két gáztartó összesen 6000 köbméter gáz tárolására volt alkalmas, az óraházban elhelyezett automatikus nyomásszabályozó biztosította a megfelelő városi gáznyomást. A tartályok vízmedencében úszó, alul nyitott fémharangok voltak, melyek a csövön alulról beléjük vezetett gáz mennyiségétől függően süllyedtek vagy emelkedtek. E mozgó szerkezet rögzítésére rácsos fém vázszerkezetet alkalmaztak.

Meg kell említeni Kundráth Károly igazgató személyét, aki mint a gázgyár igazgatója, 1911-ben került a gázgyárral a város szolgálatába, és még 34 éven át működött itt. Ő vezette be a gázmű üzemviteli rendszerét, szervezte meg a gázmű ügyvitelét.

gazlampak-gyor-utcain

1913-ban 850 db. öngyújtó szerkezettel látták el az utcai lámpákat, így egy időben gyulladhattak ki a város minden pontján, ezzel a lámpagyújtogatók ideje lejárt.

Dunántúli Hírlap, 1913. július 20.:

gazlampak-gyor-utcain

A gázmű az első világháború idején is – kisebb zavarok ellenére – tovább működött egészen 1918 végéig, amikor a termeléshez szükséges gázszén már nem volt beszerezhető. Ekkor a gázgyár kénytelen volt leállni, és csak 1922 júniusában indulhatott újra. A használaton kívüli berendezések a három év alatt elrozsdásodtak, eldugultak, és a magán fogyasztók egy része is átpártolt a villamosság használatára. A nehézségek leküzdése után a termelés az évek során fokozatosan újra nőtt, egészen 1931-ig, amikor az évi termelés megközelítette a két és félmillió köbmétert.

Az 1930. évi bővítéssel a lámpák 1200-ra szaporodtak. A világítótestek egyenként gyújtó-oltó órákkal voltak ellátva, melyeket 10-10 naponként húztak fel, a világítási naptár szerint állítottak be. Mindehhez csupán 6 kezelő kellett, kézi gyújtásnál 50 lámpa jutott egy emberre.

A gazdasági válság éveiben jelentős visszaesés következett be, majd 1935-től újból emelkedett a gázfogyasztás és a termelés, aminek újra a háború vetett véget. Csizmadia Andor 1935-ben végzett üzleti elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy a villamosság terjedése ellenére a gázműveket nem háttérbe szorítani, hanem erőteljesen fejleszteni kell. 1938 végétől a háborús helyzet miatt a szén beszerzése újra akadozni kezdett, a németországi gázszén beszerzési ára növekedett, a korábbi források helyett a német kelet-sziléziai bányákból szerezték be az alapanyagot. A gázra továbbra is nagy szükség mutatkozott, hiszen még mindig olcsóbb volt, mint a villanyáram. Bár az elsötétítési rendelet nem tett jót a közvilágítási fogyasztásnak, a háztartási készülékek működtetése pótolta azt, valamint az ipari üzemek igénye is egyre növekedett. Az előállítási költségek emelkedése ellenére a gáztermelés még rentábilis volt a háború idején is.

gazlampak-gyor-utcain

Győr 1944. április 13-i bombázása során a gázgyár is megsemmisült, a károsodás 90 százalékos volt.

A gázgyár a bombázások után (Fortepan 42605., Konok Tamás felvétele):

gazlampak-gyor-utcain

Az újjáépítési miniszter 1945-ben 1 millió pengő kölcsönt adott a gázgyár újjáépítésére, ezzel csak megkezdődhetett a helyreállítás, melyet további támogatásokból folytathattak. 1947. áprilisig tartott az újjáépítés első szakasza, majd az államosítás után, 1949-ben a Gázmű a város segítségével telephelyét a régi bázissal szembeni volt Vegyiművek telepének átvételével bővítette.

E szemközti telken, 1952. augusztus 20-án avatták fel hazánk első gömbtartályát, melyet a W. P. Magyar Vagon- és Gépgyár készített a Győri Gázművek részére. A 4000 köbméter űrtartalmú gömbtartályban túlnyomás mellett 20.000 köbméter gázt tárolhattak. (Építéséről itt olvashatunk még)

A gázgyár látképe az 1950-es évek végén:

gazlampak-gyor-utcain

A gömbtartály mint reklámhordozó az 1960-as években (a DRKPK gyűjteménye):

gazlampak-gyor-utcain

Egy új teleprész is létesült az Iparcsatorna részen, e terület hosszú távon alkalmas volt az új gázgyár megépítésére is.

A neoncsöves és higanygőzös világítás térhódításával a közvilágításban a gázvilágítás egyre jobban háttérbe szorult, csak a műemlékek közelében, városképi szempontból hagytak meg belőlük párat, 1957 végén a gázlámpák száma az utcákon 34 darab volt.

Az 1950-es években a vasútállomás környékén még ezek működtek (Fortepan 10588. Uvaterv, 1950):

gazlampak-gyor-utcain

A városháza mellett az 1960-as évek elején készült felvételen (a DRKPMK gyűjteménye):

gazlampak-gyor-utcain

Az alacsonynyomású, magasfényű utcai gázlámpa:

gazlampak-gyor-utcain

Használaton kívüli gázlámpák a Széchenyi téren az 1970-es években (Fortepan 28625):

gazlampak-gyor-utcain

A világítási gázigény tehát szinte megszűnt, az ipari gázigény azonban tovább nőtt, a Mártírok úti telep helyszűke akadályozta a további fejlesztéseket. Ekkoriban még nem dőlt el a hazai gázipar fejlesztési iránya sem, azaz, hogy szénbázisra, szénhidrogénbázisra vagy földgázbázisra épül-e. 1967-ben létrejött az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt, ezzel a gázgyárak fejlődésében új fejezet kezdődött. Ebben az évben az OKGT regionális vállalatokat alakított ki, ekkor jött létre az ÉGÁZ Győr központtal. 1967-ben indult meg a beruházás, az új korszerű gázgyár építése. A régi gázgyár a nyersanyagellátási problémák, az elavultság és a nem kielégítő kapacitás miatt 1968-ban beszüntette tevékenységét.

Ezután kezdődött a propán-bután palackos gázellátás fejlesztése Győrben, majd a gázvezeték kiépülése után a város 1976-ban jutott földgázhoz, és pár évig még kettős gázszolgáltatás történt.

Visszatérve az utcai világításra, napjainkban, a történelmi belvárosban nagyon sok szép újraöntött kandelábereken és fali karokon ülő gázlámpa formájú világítótest látható. Ezek természetesen villanyárammal működnek és erős fényt bocsátanak ki magukból. Meghatározó elemei a városképnek, régi korok hangulatát idézik, és talán eszünkbe juttatják 150 évvel ezelőtti felállításuk körülményeit is, amikor még légszesz égett bennük.

Antaliné Hujter Szilvia

Felhasznált irodalom:
Csizmadia Andor: Gázmű, mint közüzem jelentősége a közvilágítás, az ipar és a magánháztartások szempontjából: várospolitikai dolgozat. Győr, 1935.
Czigány Jenő- Wacha Kálmán: A százesztendős győri Gázgyár : 1869-1969. Győr, 1969.
Északdunántúl áramszolgáltatásának 75 éve Szerk. Péchy Kálmán. Győr,1971.
Kundráth Károly: Győr Szab. Kir. Város Gázművének 70 éves története, 1869-1939. Győr, 1940.
Győri légszesz-világítás érdekében magán társulat alakul id. Jerfy Antal vezetésével = Győri Közlöny, 1867.nov. 3.
Légszeszvilágítási naptár bevezetése Győrben: városi ügyek rovatban. = Győri Közlöny, 1869. ápr. 18.
Válkai Imre: Kirándulás Győrré = Győri Közlöny, 1869. ápr. 18. 1858. január 7.
A Győri légszesztársulat világítógáza = Győri Közlöny, 1875. febr. 25.
Városunk egyik rég táplált óhajtása a légszesz =Győri Közlöny, 1861. nov. 21.

Készült a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteménye alapján.

A Várostörténeti puzzle sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Radó-szigeti Kioszk
- 2. rész: A győri repülőtér
- 3. rész: A Wolf Gyula-féle könyvkereskedés a győri Széchenyi téren
- 4. rész: Régi győri farsangi bálok
- 5. rész: Makrisz Agamemnon: Vízicsikó
- 6. rész: A Dunakapu tér
- 7. rész: Az Apolló mozi
- 8. rész: A Győri Gyufagyár
- 9. rész: 
Egy kiszolgált katonaszobor: a vashonvéd
- 10. rész: A Hungária kávéház tulajdonosa, a népdalgyűjtő Limbeck Ferenc - Limbay Elemér
- 11. rész: Az Auer Kávéház
- 12. rész: Volt egy mozi...: A győri Elite Mozi (1922-1953)
- 13. rész: A Győri Lemezárugyár – A fémjátékok egykori fellegvára
- 14. rész: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota (I. rész)
- 15. rész: Adalékok a győri Lloyd történetéhez (II. rész)
- 16. rész: Régi győri mesterség: a burcsellás
- 17. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – I. rész
- 18. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – II. rész
- 19. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – III. rész
- 20. rész: A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára
- 21. rész: A Kisalföldi Gépgyár
- 22. rész: A győri Tungsram Gépgyár
- 23. rész: A győri szecessziós Kisfaludy kávéház története
- 24. rész: A Zeiss Optikai Gyár a győri Dunakapu téren
- 25. rész: Élet az egykori újvárosi Nádor szállóban
- 26. rész: Postapaloták Győrött
- 27. rész: A Spartacus csónakház – Győr első csónakháza
- 28. rész: A győri strand- és termálfürdő múltjáról
- 29. rész: A nádorvárosi Back-malom
 – a Győri Hengermalom
- 30. rész: A 700 éves Győr (1271-1971) emlékmű története
- 31. rész: A régi győri gőz- és kádfürdők
- 32. rész: Mayr Gyula, győri órásmester, aki világhírű órát készített
- 33. rész: Szabó Samu lakatosmester tűzhelygyára
- 34. rész: A régi gőz-, kádfürdő és a fedett uszoda épületének története
- 35. rész: Nagy Mihály tésztagyáros, a szultáni és a császári udvar szállítója
- 36. rész: Szemelvények Kiskút történetéből
- 37. rész: Séta Kiskúton
- 38. rész: A Cziráky-emlékmű – A 102 éve felavatott obeliszk története
- 39. rész: Hello tourist – Hotel Tourist!
- 40. rész: A „hit és haza” emlékműve: a győri Mária-oszlop
- 41. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években
- 42. rész: Advent és karácsonyvárás Győrben az „5-ös” években II.
- 43. rész: Négy évtized négy győri szilvesztere: 1955, 1965, 1975, 1985
- 44. rész: Párduc a szigeten – Hősi Emlékmű a „Győri Margitszigeten”
- 45. rész: Egy méltatlanul elfeledett győri festőművész, Pandur József
- 46. rész: Bolgárkertészek Győrben
- 47. rész: Az egykori Rákócziánum, a későbbi „konzi” épülete
- 48. rész: Farkas Miska, a győri „hegedűkirály” – Újvárostól a világhírig
- 49. rész: A győr-nádorvárosi Erzsébet liget és sporttelep kialakítása és fénykora
- 50. rész: Az Erzsébet liget története 1945-től napjainkig
- 51. rész: Ferenc Ferdinánd és Győr
- 52. rész: Káptalani zenészek háza
- 53. rész: A győri selyemfonoda és a fonodai munkásnőszállás
- 54. rész: A belvárosi-gyárvárosi Meller-féle olajgyár
- 55. rész: Blaha Lujza és Győr

- 56. rész: A győr-nádorvárosi kamillus templom
- 57. rész: A Győri Korcsolyázó Egyesület első negyedszázada
- 58. rész: A győri tejfölös kofa szobra
- 59. rész: Skopáll József győri fotográfus
- 60. rész: A győri Tanítók Háza
- 61. rész: A győri idegenforgalmi pavilon története: 1938-1975
- 62. rész: A győri Petőfi-szobor az Eötvös parkban
- 63. rész: A vagongyár bölcsődéje
- 64. rész: A Magyar Ispita
- 65. rész: A győri tűztorony
- 66. rész: A könyv ünnepe – A győri Ünnepi Könyvhetek történetéből
- 67. rész: Kelemen Márton, az elfeledett fa- és kőszobrász, az oltárépítő és építőmester
- 68. rész: Az Erzsébet téri „Nagy” Pannonia Nyomda
- 69. rész: A Tulipános iskola
- 70. rész: Párizs Győrben – Balog Lajos Barros úti divatáruháza
- 71. rész: A győr-nádorvárosi, 87 éves Kölcsey Ferenc Általános Iskola története
- 72. rész: A kereskedelmi és iparkamara székháza
- 73. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története
- 74. rész: A győri szabadstrandi fürdőzés múltjából

- 75. rész: Gyógyszertár az Angyalhoz: A Mányoki-ház története
- 76. rész: Az I. számú Polgári Fiúiskola építésének története – II. rész
- 77. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története I. rész
- 78. rész: Arany Sas és Aranysas – két győri patika története II. rész

- 79. rész: Dunafürdő, a régi győri Tóth-féle uszoda
- 80. rész: A Rábaszabályozó Társulat székházának építése
- 81. rész: A Győri Sakk-kör első évtizedei (1902-1924)

- 82. rész: A győri Országzászló emlékmű
- 83. rész: Elevátor a Mosoni-Duna partján
- 84. rész: A győri királyi ítélőtábla épületének története a győri sajtó alapján
- 85. rész: A győri Pénzügyi Palota története 1945-ig
- 86. rész: A győri pénzügyi palota épületének története 1945 után

- 87. rész: A Győri Nemzeti Rajziskolától a Győri Magyar Királyi Állami Főreáliskoláig
- 88. rész: Az orsolyiták győri temploma
- 89. rész: „Városunk fia”: Ney Dávid, világhírű operaénekes

- 90. rész: A győri főreáliskola, a későbbi Révai Miklós Gimnázium
- 91. rész: Koltai Virgil Antal, a bencésből lett szabadkőműves
- 92. rész: A Honvéd ligeti Szabadság-szobor
- 93. rész: A győri Püspökvár zenei emlékei
- 94. rész: Egy neves pedagóguscsalád őse: Öveges Alajos
- 95. rész: Ecker János, Győr krónikásának háza
- 96. rész: Pattantyús-Ábrahám Imre, a tudós győri gyárigazgató
- 97. rész: Bierbauer Lipót (1841-1917)
- 98. rész: A győri Csillag Szanatórium és alapítója, dr. Csillag József
- 99. rész: A győri püspök muzsikusai és a Richter család
- 100. rész: Benes Pál gyáros, győri festőművész
- 101. rész: 150 éve született a győr-gyárvárosi templom építésze, Árkay Aladár

2018.03.15
426