1413 vízkeresztjének napján (január 6-án) született a Maas folyó menti Domrémyben, egy kis francia faluban, de ezt az újkori történészek egyetlen forrásra alapozva állítják. Ő maga nem ismerte saját pontos születési dátumát. Szülei Champagne-ból bevándorolt parasztok voltak, apja községi elöljáró. A francia történelem egyik legsötétebb korszakában, a százéves háború idején élt, gyermekkora folytonos rablások és rettegések között telt.

Tizenkét éves volt, amikor először részesült a látomásokban, melyek egész életét végigkísérték. Korábban teljesen hétköznapi falusi lány volt, élénk természetű, és szeretett táncolni. Az első jelenéstől kezdve azonban megváltozott: nem játszott, nem táncolt többé. Visszavonult a mezei munkától, kivételes buzgósággal kezdte gyakorolni hitét, reggeltől estig ott látták a templomban. Szembeszegült környezetével, ezért apja megfenyegette, hogy saját kezével fojtja vízbe, a faluban kigúnyolták, de ez nem érdekelte. Amikor először hangot hallott, nagy félelem fogta el. A hang kérte, hogy járjon templomba, és el kell mennie, de az apjának ne szóljon. Apja megálmodta, hogy lánya el fog menni a katonákkal, ezért szigorú őrizetben tartották, 17 éves korában mégis elhagyta szüleit.

Követte a „hangok” utasításait, amelyek tudatták vele történelmi feladatát. Baudricourt lovaghoz ment, a közeli vár parancsnokához, akit nehezen sikerült rábírnia, hogy adjon mellé egy kis csapatot. Férfiruhát öltött, így lovagolt az ellenség által megszállt területen át. Károly bizalmatlanul fogadta, nemesi öltözetben elvegyült a főurak közé, hogy a „boszorkány” föl ne ismerje. Boszorkány helyett viszont egyszerű pásztorlány lépett a terembe, és egyenesen az álruhás királyhoz tartott, akit még sohasem látott, mégis fölismert. „Nemes trónörökös uram, az egek Királya általam üzeni, hogy Reimsben majd királlyá kenik és megkoronázzák.” Alaposan megvizsgálták szavahihetőségét, de úgy találták, hogy Jeanne alázatos, istenfélő, becsületes és mindenestől jó, és ha azt állítja, hogy Isten Orléans alatt fogja őt jellel igazolni, akkor oda kell küldeni. Megjelenése lángra lobbantotta a hitet a város lakóiban, és felrázta a fáradt katonákat. Orléans az egyetlen független francia város volt a Loire vidékén, ez a fontos stratégiai pont jelentette a franciák utolsó bástyáját. Senki sem remélte, hogy a város kiállja az ostromot, 1429. május 8-án az angolok mégis beszüntették. Ez a váratlan siker csodának tűnt. A hadsereg rendkívüli sikereket aratott az ő rövid pályafutása alatt. Kortársai véleménye szerint kitűnően ülte meg a lovat és forgatta a fegyvert, a legveszélyesebb helyzetekben is a küzdők között tartózkodott. Azt vallotta, hogy igazi küldetése nem a harc, hanem békét hozni és segítséget nyújtani a szenvedőknek. A felé irányuló rajongáson csak mosolygott, természetes egyszerűséggel utasított vissza minden csodálatot.

Reimsben 1429. július 27-én a trónörököst királlyá koronázták, ezzel VII. Károly visszanyerte az angol királytól, VI. Henriktől a törvényes uralkodói jogot. Jeanne-t azzal jutalmazta, hogy családját örökös nemesi rangra emelte, és szülőhelyének adómentességet biztosított. A lány a koronázás után addig akarta folytatni a harcot, amíg az angolokat teljesen ki nem űzik az országból, az uralkodó azonban tanácsadói hatására elfordult tőle, így a Párizs felszabadítására irányuló támadása sikertelen maradt. Jeanne d'Arcot - aki néhány hónap alatt valóra váltotta a szentek jóslatait - elhagyta a hadiszerencse. Saját felelősségére megindult Champiegne védelmére. 1430. május 24-én kirohanást intéztek az ostromlók ellen, amikor az ellenség kezébe került - nem tudni, hogy véletlen volt-e vagy árulás. A király nem fizette ki a hadvezéréért követelt váltságdíjat, így a leány hónapokig a beaurevoir-i kastély foglya maradt, ahonnan a szökést is megkísérelte. Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába legendás hírű parasztleányt, ahol boszorkánysággal vádolták, s az inkvizíció kezére adták.

Pierre Cauchon püspök 1431. január 3-án kapott megbízást Anglia királyától a vizsgálat lefolytatására. Az eljárás hitelességének megindoklása érdekében a leányt szüzességi vizsgálatnak vetették alá, nyomozást rendeltek el a szülőföldjén is, hogy bizonyítékokat találjanak, de ezek eredmény nélkül zárultak, így az inkvizíciós törvényszéknek semmilyen oka nem maradt az eljárásra. Hat héten át vizsgálták, de semmi rosszat, csak jót találtak benne: alázatosságot, becsületességet, jámborságot és szüzességet. A bűnper eredeti iratai elvesztek, de nyomuk felfedezhető az 1456-os rehabilitációs per anyagában. Mindazt, amit a tárgyalások során nappal feljegyeztek, esténként rendszerezték, de a Szűz válaszait csak tömörítve közölték.

A per Rouenban folyt le a párizsi egyetem 53 doktora, valamint a domonkos inkvizítor előtt. Az elnök Cauchon püspök volt, aki az angolok nyomása alatt állt, több szabálytalanságot is elkövetett. Az angolok nem tettek le arról, hogy egyik legveszélyesebb ellenségüket – aki egy egyszerű parasztleány volt – megsemmisítsék. A női foglyot férfiak között tartották fogva, meghamisították a leány szavait, fenyegették. Mindent megtettek annak érdekében, hogy beismerő vallomásra bírják. Nem elég, ha fogságban tartják, az se elég, ha megölik, ítéletet kellett mondani fölötte, és máglyára küldeni. Az inkvizíció célja az volt, hogy felkutassa, leleplezze és elhallgattassa azokat, akik eltérnek az egyház által szigorúan előírt tételektől. Jeanne d'Arc pere politikai per volt, de az egyház pere is, ki kellett mutatni, hogy ellenszegült az egyház parancsainak, és az ördöggel kötött szövetséget.

1431.jan 9-én Pierre Cauchon nyitotta meg a pert. Az első ülnökök egyházi személyek, kanonokok, a környékről érkezett papok, az ülnökök másik csoportját az egyetem delegálta. A perben több mint 100 ülnök vett részt, de számuk tárgyalásról tárgyalásra változott. Február 21-én összehívták az ülnököket (negyvenet) az első nyilvános tárgyalásra – a roueni kastély királyi kápolnájában. Jeanne azt kérte, hallgathasson misét, de nem teljesítették a kérését. Felszólították, hogy a színtiszta igazat mondja, hogy a lelkiismeretén könnyítsen. Ekkor így válaszolt: „Nem tudom, miről fognak kérdezni. Előfordulhat, hogy olyasmit kérdeznek, amire egyáltalán nem válaszolok.” Már az első tárgyaláson olyannak mutatkozott, amilyennek ellenfelei látni akarták: lázadónak, engedetlennek, aki nem hajt fejet a püspöki hatalom előtt. Letette az esküt, de kijelentette, hogy a látomásokról senkinek sem beszél. „Semmi mást nem tettem, csak azt, amire a kinyilatkoztatásokban parancsot kaptam.” Az angyalok és szentek mindig jó tanácsot adtak, a bajban megvigasztalták, és jóra, szépre tanították. A fogságban is többször hallott hangokat, de azt mondta, nincs felhatalmazása, hogy beszéljen róla. „Minden amit tettem, az Úr parancsára történt, és ha azt parancsolta volna, hogy másfajta ruhát viseljek, akkor másfajtát viseltem volna.” Többször próbálták rávenni, hogy hagyjon fel a férfiruha viselésével.

Fiatal kora ellenére senki sem látta el a védelmét, már a bebörtönzése is jogszerűtlen volt. Megtiltották, hogy bárki szót váltson vele, nehogy védekezni tudjon a vádak ellen. Panaszkodott, hogy a lábát vasra verték, mire a püspök azt mondta, azért van szükség szigorú őrizetre, mert a vádlott többször is próbált megszökni. Amikor felszólították eskütételre, így felelt: „szívesen elmondok sok mindent, amit tudok, de nem mindent.” Szüntelenül azt hangoztatta, hogy az ellene felhozott összes vád megítélésére egyedül Istent tartja illetékesnek, és semmi köze ehhez a bírósághoz. Ebben a pillanatban elveszett, mert azt vallotta, tetteiért egyedül Istennek tartozik elszámolással. Aki nem ismeri el a bíróság – vagyis az egyház – fennhatóságát, az eretnek. Jobbnak látta Istennek engedelmeskedni, mint az embereknek. „Mindazt, ami jót tettem, a Mi Urunk parancsára tettem.” Egyetlen hatalom sem viseli el az engedetlenséget, ezért ítélték el. A bíróság szerint az egyházi hatalom fölé helyezte magát.

Március 15-én először mutatkozott hajlandónak az egyház ítéletére bízni magát. Hithű, gyakorló katolikus volt, szenvedett attól, hogy nem gyónhat, nem áldozhat, nagyböjtkor nem hallgathat misét. Hitében tökéletesen biztos volt, de nem bízott a papokban. Otthon, a falujában is azért nem beszélt titkáról a papnak, mert attól félt, hogy elárulja az apjának. „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” – tartotta Jeanne. „Mondj igazat, betörik a fejed” – mindenre őszintén válaszolt. Megkérdezték, elkövetett-e olyan bűnt, amiért halállal kellene lakolnia – azt felelte: NEM. Soha életében még csak nem is káromkodott. Határozottan tagadta azt a vádpontot, mely őt boszorkánysággal, babonasággal vádolta. Kijelentette, hogy mindig támogatta az egyházat, semmi rosszat nem tett. Haláláig fenntartja, amit korábban mondott, senki kedvéért nem vonhatja vissza tetteit és kijelentéseit. „Ha az egyház olyat követelne tőle, ami ellenkezik Isten parancsával, akkor semmiért a világon nem engedelmeskedne...Elmondtam, amit tudok. Többet akkor sem mondok, ha a fejemet veszik!” – ilyen kijelentéseket tett. „Ez egyáltalán nem tartozik a maguk peréhez. Azt akarják, hogy magam ellen beszéljek?” Április 18-án felhívták a figyelmét, hogy nagy veszélybe sodorja magát, ha nem hallgat senkire. „Nem mondhatok mást, ha már látnám a lángokat, akkor is ugyanazt mondanám, semmi mást.” – konokul kitartott. Fejére olvasták a bűneit, de ő hajthatatlan maradt. „Elmondom mindenkinek, hogy hazugságot csikartak ki belőlem, erőszakkal”.

A peranyag nagyon érdekes kordokumentum, ugyanis a kihallgatásokon el kellett mesélnie egész életét, így betekintést nyerhetünk egy 15. századi parasztleány mindennapjaiba. 15 meghallgatás után, 1431. március 26-án bálványimádásban, hazudozásban és árulásban is bűnösnek találták. A vád szerint kinyilatkoztatásai a képzelet szüleményei, hazugságok, állításai istenkáromlók, a hit kérdésében legalábbis gyanús. Röviddel az ítélet meghozatala előtt „beismerte”, hogy képzelgések áldozata lett. 1431. május 24-én kijelentette, hogy elfogadja az egyház döntését, mindenben engedelmeskedni fog akaratuknak, visszavonta minden eddigi állítását. Az egyházi hatóság erre - máglya helyett - kenyéren és vízen töltendő életfogytiglani börtönre ítélte, és kötelezte, hogy vesse le férfiruháit. Látomásaiban szentjei árulással vádolták, az angol őrség egy katonája molesztálni kezdte, mire újra felöltötte férfiruháit, amiért visszaeső bűnösnek, eretneknek nyilvánították, és máglyahalálra ítélték.

1431. május 30-án az angolok átadták a hóhérnak, fejére papírsüveget húztak e felirattal: „Eretnek, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó.” Kordéját 800 angol katona kísérte, utolsó útján is imádkozott. A korabeli feljegyzések leírták, hogy mindenki sírt körülötte. Mielőtt a kordé a vesztőhelyre ért volna, odarohant egy pap, és könyörgött a Szűz bocsánatáért: ő volt a per egyik hamis tanúja, a fiatal lány sorsának megpecsételője. Rouen piacterére érve az elítélt letérdelt, mindenkitől bocsánatot, majd feszületet kért, egy angol katona két gallyat kötött össze, amit a keblébe rejtett. Amikor meggyújtották a máglyát, fölkiáltott: „Jézus! Jézus!” Ez volt az utolsó szó, amit hallani lehetett ajkairól. Igazi keresztény mártír módjára halt meg Franciaország megmentője. Az angolok az ítélet végrehajtásakor kegyetlenül precízek voltak: a máglya leégése után az elszenesedett testet hamuvá égették annak érdekében, hogy a nép később ne gyűjthessen ereklyét. Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja. A hóhér még aznap elment a domonkosrendiek kolostorába, és megvallotta nekik azt a félelmét, miszerint elkárhozik, mert megégetett egy szentet. Azt vallotta, hogy a Szűznek keserves halállal kellett meghalnia.

Városszerte forrongás és zúgolódás támadt. Elhangzottak ilyen megjegyzések: „Az Úr vértanúja volt, szentet égettek el!” A fiatal leány emlékét azonban nem lehetett tűzzel elpusztítani. Bosszúból, igazságtalanul, méltánytalanul és nagy kegyetlenséggel ítélték halálra, ezért VII. Károly perújrafelvételt kezdeményezett 1455-ben Jeanne d'Arc ügyében, III. Callixtus pedig már a következő évben ártatlannak találta a fiatalon elhunyt leányt. Huszonöt év múlva - Jeanne családjának kérésére - megindult a jóvátételi eljárás, akkor még sokan életben voltak az egykori tanúk közül, a rehabilitációs per során 125 embert hallgattak meg.

Később Franciaország egyik legnépszerűbb szimbóluma lett, akit mártírrá nyilvánítása után 450 évvel, 1909-ben boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták, 1944-ben pedig Franciaország második patrónájának nyilvánította. Az esemény nagy visszhangot keltett egész Európában. Orleans emlékművet emelt tiszteletére, és az angolok távozásának örömére minden évben körmenetet tartanak. A boszorkányság vádja gyorsan tovatűnt, mártíromságának emléke máig fennmaradt. Jeanne d’Arc karizmatikus egyénisége számos művészt és rendezőt megihletett, filmek, festmények, zene- és színpadi művek készültek róla. Néhány évvel ezelőtt a győri színházban is megidézték alakját, melyben a fiatal Nagy Johanna emlékezetes alakítást nyújtott.

Sulyok Attiláné

 Források: Georges Duby - Andrée Duby: Jeanne d’Arc perei Bp, 1989, rubicon.hu, katolikus.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép