579

Gyönyörű mocsokságok

Martin McDonagh: Három óriásplakát Ebbing határában – filmkritika

harom-oriasplakat-ebbing-hataraban

A zseniális ír drámaíró, Martin McDonagh öt év után ismét jelentkezett egy nagyjátékfilmmel, és míg előző munkája, A hét pszichopata és a si-cu nem érte el a bemutatkozó Erőszakik színvonalát, addig a Három óriásplakát Ebbing határában nem okoz csalódást. McDonagh ezúttal is az erőszakon keresztül mutatja be az emberség csodáját.

A Quentin Tarantinóhoz hasonlóan autodidakta ír alkotó olyan műveivel, mint a Leenane szépe, a Vaknyugat, A kripli vagy a Párnaember, már sikeres drámaírói pályát tudhatott maga mögött, amikor 2008-ban az Erőszakikkal betört a film világába. Ekkor a világ másik fele is felfigyelt rá, azok, akik addig esetleg nem hallottak volna róla. McDonagh-nek Tarantinóhoz való hasonlatossága pedig nem merül ki abban, hogy saját magát képezte művésszé, hiszen világuk is hasonló: mindketten az erőszak és a durvaság, a másik oldalról pedig a humor segítségével hoznak létre valami új, sok forrásból táplálkozó, mégis csak rájuk jellemző minőséget. Ám míg QT-nél mindez fekete komédia, továbbá műfaj- és stílusbravúr, addig McDonagh-nél mindig valami mélyen emberi húzódik meg a kegyetlen történetek mélyén. Esendő hőseire ott figyel a sors, és amikor lecsap, teljesen váratlanul támad fel a humánum az addig félhülye és/vagy érzéketlen figurákban, a végső fordulattal igazi katarzist okozva. S ahogy Tarantinónál, úgy az ír szerzőnél sem hiányoznak a zseniális párbeszédek – annak ellenére, hogy McDonagh (alaposan félreismerve saját magát) azt állítja, nem elég jó a stílusa. Elég csak az Erőszakik kocsmai beszélgetéseire, A hét pszichopata és a si-cu szövegeire (mert abban sajnos más nem volt túl kiemelkedő) vagy az író összes drámájának összes sorára gondolnunk. És az alkotó a Három óriásplakát…-ban is folytatja a hagyományokat, a sziporkázóan szellemes aranyköpések mellé ezúttal egy búcsúlevélbe csempészett monológgal is lenyűgözve a nézőt, ami szívbe markolóbb, mint bármely Coelho-idézet, mégsem fullad giccsbe vagy pátoszba.

harom-oriasplakat-ebbing-hataraban

A Három óriásplakát…-nak már a nyitánya nagyon erős. Egy nő, Mildred Hayes „megerőszakolták a haldoklót” szöveggel rendel óriásplakátot, két további poszteren pedig a helyi rendőrség vezetőjén kéri számon, miért nem hozott semmi eredményt a nyomozás a lánya ellen elkövetett borzalmas bűncselekményben. A gyászoló anya igaza és karakánsága nyilvánvaló (McDonagh egyenesen Frances McDormandre írta a szerepet), hamarosan azonban árnyalódik a kép, hiszen kiderül, hogy Willoughby rendőrfőnök egyrészt rákban szenved (pontosabban haldoklik), másrészt nem igazán az ő hibája, hogy nincs előrelépés az ügyben. Ezt követően a lepukkant Missouri-beli kisvárosban mindenki állást foglal, ami megrázó, megdöbbentő és komikus jelenetek során tárul elénk (Mrs. Hayes találkozása az ellenséges fogorvossal és ellenséges fúrójával igazi csemege), de nem kell sokat várnunk a McDonagh-nál szinte kötelező brutális és kegyetlen képsorokra sem. Csakhogy az alkotó úgy ábrázolja az erőszakot, hogy közben egyértelműen az erőszakmentesség és az emberség a végcélja (a szerző egyébként erőszakellenes anarchistának vallja magát). Minden egyes vérben vagy más durvaságban tocsogó jelenetre ugyanis egy olyan következik, ami kioltja, vagy legalábbis csillapítja az előbbi hatását. Miután megtudjuk, hogy halt meg a főhősnő tinédzserlánya (sőt futólag egy képet is látunk a szénné égett holttestről), a nő egy csodálatos szépségű szarvassal találkozik a rémséges bűntett helyszínén. Miután az egyik rasszista, agresszív, agyatlan bunkó a rendőrségtől agyba-főbe veri az óriásplakátokat fenntartó cég fiatal menedzserét, a fiú inni ad a később szintén kórházba kerülő vadállatnak, és más módon is kinyilvánítja együttérzését az irányába. Mintha csak McDonagh egyszerre akarná megmutatni, hogy milyen kegyetlen, ocsmány és gusztustalan tud lenni az ember és azt, milyen sok benne a könyörület, sőt a jóság. Az alkotó ilyeténképp magát az embert mutatja be, teljes valójában, és sokkal erősebb a hatás, amikor mindezeket az ellentétes minőségeket egyetlen személyen belül jeleníti meg. Egy fékevesztett vadbarom rendőri hatalmával visszaélve afroamerikaiakat bántalmaz, és kórházba juttat egy embert. Egy önfeláldozó exzsaru a rendőrőrsöt ért Molotov-koktélos támadást követően saját testi épségével nem törődve, a lángokból menekíti ki a haldoklása közben megerőszakolt lány nyomozati anyagát, akinek az anyja háborút indított a rendőrök ellen. És ebben a két esetben ugyanarról az emberről beszélünk. Egy ember lehet ilyen is, olyan is. De amikor rádöbbenünk, hogy még ugyanaz az ember is lehet, hol ilyen, hol olyan, hogy szorulhat szívjóság abba is, akit addig romlottnak láttunk, akkor valamiféle kegyelmi állapotnak lehetünk tanúi, amit Martin McDonagh mindig a maga tisztaságában ragad meg. Egy gengszterfőnök, aki olyan becsületes, hogy amikor azt hiszi, ő is ugyanazt a hibát követte el, ami miatt halálra ítélt valakit, saját magán is végrehajtja a halálos ítéletet. Egy semmirekellő alkoholista, akiről kiderül, hogy saját életét kockáztatva megmentett egy csecsemőt. Egy vérszomjas verőlegény, akiről bebizonyosodik, hogy képes az együttérzésre. Az ír drámaíró világa minden ocsmányságával és durvaságával együtt mélyen emberi, megrendítő és szívbe markoló pillanatok egész tárháza, amire a Három óriásplakát Ebbing határában is egy újabb nagyszerű példa.

harom-oriasplakat-ebbing-hataraban

Persze van, hogy a katarzis elmarad: a Leenane szépében vagy a Vaknyugatban csak azt láthatjuk, milyen mélyre süllyedhet az ember. Itt csak az elvesztegetett lehetőségek jelennek meg (persze mindig van egy pillanat, amikor még megfordulhatna a tragédia, ha a figurák a bennük élő állat helyett a bennük élő emberhez fordulnának). Amikor tényleg csak az ellenséget keressük és találjuk meg legközelebbi hozzátartozóinkban is. Sok más McDonagh-műhöz hasonlóan azonban a Három óriásplakát… hősei rádöbbennek a másik emberségére, meglátják saját magukat, a saját bűneiket és a saját jóságukat is a másik emberben. Jellemző módon ez itt is egy nyomorult eseménysorozat után, egy lepukkant, öreg autóban, fegyverektől körülvéve esik meg. A katarzist pedig csak tovább nagyítja, hogy a megváltás hőseink számára a cselekmény lezárulta után érkezik majd meg. De az ilyen kegyelmi pillanatokban a körülmények ellenére is megtörténik a csoda. Még Taplófalván is. Vagy különösen ott.

harom-oriasplakat-ebbing-hataraban

Három óriásplakát Ebbing határában ((Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

írta: Martin McDonagh
rendezte: Martin McDonagh
fényképezte: Ben Davis
vágó: John Gregory
producer: Graham Broadbent, Peter Czernin, Martin McDonagh
zene: Carter Burwell
szereplők: Frances McDormand, Woody Harrelson, Sam Rockwell, Caleb Landry Jones, Abbie Cornish, Zeljko Ivanek, Amanda Warren, Peter Dinklage, Sandy Martin, John Hawkes, Samara Weaving, Darrell Britt-Gibson
gyártó cég: Blueprint Pictures, Film 4, Fox Searchlight Pictures
forgalmazza: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2018. január 25.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu

2018.02.20