Az első Kossuth-díjakat 1948. március 14-én adták át az ország legkiválóbb tudósainak, művészeinek, munkásainak, földműveseinek, akik hozzájárultak az ország újjáépítésének sikeréhez. Petőfi és Táncsics neve is szóba került, mégis Kossuth Lajos lett a kitüntetés névadója, akinek már egy évszázada töretlen volt a népszerűsége. 1948-ban a Parlament egyhangúlag szavazta meg, hogy róla nevezzék el a „magyar alkotó munka jutalmazására” alapított díjat.

Az első alkalommal kitüntetett 110 Kossuth-díjas között volt többek között Bajor Gizi színésznő, Fejér Lipót matematikus, Déry Tibor és Füst Milán író, Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, Öveges József fizikatanár, Kovács Margit keramikus, Lukács György filozófus, Molnár Erik történész és Somlay Artúr színész. Az alapítók a magyar kultúra és alkotótevékenység folyamatosságát is ki akarták fejezni, ezért posztumusz kitüntetést kapott József Attila költő, Bartók Béla zeneszerző és Derkovits Gyula festő.

Sokat elárul az adott időszak általános és kulturális politikájáról, hogy kik kaptak Kossuth-díjat. Az elismerést eleinte még nem csupán a kultúra, a művészeti ágak, a tudomány nagyjai érdemelték ki, hanem ipari munkások, akár földművesek is: így kezdetben szép számmal akadt köztük állattenyésztő, esztergályos, de még 1960-ban is tüntettek ki tsz-elnököt. Horváth Ede 1950-ben megosztva kapott díjat Muszak Imrével a gyorsvágás terén sztahanovista módszerekkel elért eredményeiért. A korra jellemző, hogy 1949-ben egyszerre díjaztak három kommunista politikust, Andics Erzsébetet, Gerő Ernőt és Révai Józsefet. Felmerül a kérdés, hogy egy lapon lehet-e említeni mondjuk Kodály Zoltánt, Derkovits Gyulát vagy Csók Istvánt Jónás Gyuláné magkészítővel, illetve például Kerékgyártó István segédmunkással.

A mai napig több mint 1600 ember büszkélkedhet e rangos díjjal, amelyet 1963-ig évente, 1966-tól pedig háromévente osztottak ki. A Kossuth-díj 1990 óta ismét évente, újra március 15-én kerül átadásra azoknak, akiket arra érdemeseknek találtak a tudomány és a kultúra területéről. Az elismerést 1963-ig – március 15-én – a köztársasági elnök, majd az Elnöki Tanács elnöke adta át. 1965-től az időpont április 4-re került, 1966 után csak 1970-ben került kiosztásra, majd a hároméves periódusok alól kivételt csak 1975, a „felszabadulás” 30. évfordulója jelentett. 1963-ban a tudományos, kutatási és műszaki teljesítmények jutalmazására létrehozták az Állami Díjat, ezt váltotta föl 1990-ben a Széchenyi-díj, azóta a Kossuth-díj a legmagasabb művészi kitüntetés.

Bizonyos időszakokban a díj három, sőt négy fokozatát is kiadták, jelenleg – 1977 óta – két fokozata van: díj és nagydíj. Az 1952-ben létrehozott alkalmi fokozatot kezdetben csillaggal ékesített aranyfokozatnak nevezték, 1955-től lett Nagydíj. A Nagydíjat eddig csak kevesen vehették át, összesen kilenc alkalommal adományozták: Kodály Zoltán zeneszerző, népzenekutatónak 1952-ben és 1957-ben, 1953-ban Riesz Frigyes matematikusnak, 1955-ben Lukács György filozófusnak, 1963-ban Lyka Károly művészettörténésznek. A rendszerváltozás után először 2011-ben Nemeskürty István irodalomtörténész, 2012-ben Csoóri Sándor költő, 2014-ben Jókai Anna írónő, majd 2016-ban Makkai Ádám műfordító, nyelvész kapta meg.

A díjban csak kevesen részesültek kétszer, még kevesebben háromszor. Akik háromszor kapták meg: Kodály Zoltán zeneszerző, Bán Frigyes filmrendező, Fischer Annie zongoraművésznő, Illyés Gyula író, költő, Keleti Márton filmrendező, Nádasdy Kálmán rendező és Fábri Zoltán filmrendező. Az alapításkor a pénzdíjat babérkoszorú kísérte, 1991-től a kitüntetettek a jutalom, az oklevél és a jelvény mellett egy emlékszobrot kapnak, amely 89 mm magas, bronzból készült, aranyozott, Kossuth Lajos alakját formázó kisplasztikai alkotás. Talapzata 255 mm magas, 40 mm átmérőjű, rézből készült henger, amelynek a szobrot tartó felső része aranyozott, az alsó – oklevéltartó – része ezüstözött.

1948-ban, az első Kossuth-díj odaítélésekor lelkesen ünnepelt az ország. Érkeztek a külföldi küldöttségek, március 15-én ünnepi menet vonult el a Nemzeti Múzeum épülete előtt. A Szabad Nép így számolt be akkor a nagy eseményről: „A Szentkirályi utcai köztársasági palota díszes kapubejáratán hétfő délután egymás után léptek be a szellemi és fizikai munka legderekasabb munkásai, egyetemi tudósok, dorogi vájárok, földműves-szövetkezetek vezetői, mérnökök, gépgyári rohammunkások, pedagógusok, költők, művészek: száztízen, a kiválasztottak” – írták. „Együtt van a kormány, belép a terembe Tildy Zoltán köztársasági elnök. Hozzák a nyomtatott okleveleket, névre szóló borítékokban a pénzesutalványokat és a babérkoszorús arany- és ezüstjelvényeket. Előbb Ortutay Gyula közoktatásügyi miniszter mond rövid bevezető beszédet. Hangsúlyozta, hogy a Kossuth-díj létesítését a Magyar Kommunista Párt vetette fel, és a javaslatot tette magáévá a kormány, majd pedig februárban a Kossuth-díj alapítását törvénybe is iktatták. A Kossuth-díj keretében egymillió forint kerül kiosztásra olyanok számára, akik bebizonyították: a demokráciáért alkotni öröm, kötelesség és dicsőség.”

Ugyanebben a számban Rákosi Mátyás szavait is olvashatjuk: „A magyar demokrácia kormánya – mondta Rákosi elvtárs viharos taps közepette – a legtisztább negyvennyolcas hagyományok szellemében cselekszik, amikor Kossuth Lajosról nevezi el, és március 15-én osztja ki az újjáépítő munka, az egyéni kezdeményezés és közös erőfeszítés hőseinek jutalmát. A magyar népi demokrácia szerencséjére a nemzetközi helyzet ma gyökerében más, mint 1848-ban volt, amikor szabadságharcunkkal szemben az európai reakció is mozgósítani tudta ellenünk szomszédainkat. Most megvalósulhatott Kossuth legforróbb vágya, a testvériség magyar, szláv és román között.”

Tanulságos a kitüntetettek névsorát tanulmányozni, melyből kiderül, hogy – nagyon tudatosan – az 1945 előtti értelmiséget jutalmazták Rákosiék, bebizonyítva, a kormány és az államhatalom számít a két háború közötti „Horthy-korszak” művész- és tudóstársadalmára. Jó néhány kitüntetett az 1945 előtti legmagasabb állami elismerést, a Corvin-koszorút is magáénak mondhatta. A közvéleményben ez a folyamatosság megnyugtató érzését kelthette. Egy baljós jelre azonban felfigyelhetett volna a társadalom: Balázs Béla Cinka Panna címmel dalművet írt Kodály Zoltán számára, melyet az Operaház készült bemutatni. Bartók, Kodály és Balázs Béla együtt dolgoztak szoros barátságban. Útjaik aztán szétváltak: Balázs Béla Bécsbe, majd Berlinbe, végül Moszkvába emigrált. Most hazatért és a két művész, Kodály és Balázs ismét közös munkába fogott, de az ünnepi bemutatót fagyos közöny fogadta, Balázs Bélának még a nevét sem írták le, kegyvesztett lett. Az emigrációból hazatért magyar írók közül egyedüliként maradt meg „polgári szellemű” írónak.

A Kossuth-díj alapszabályait az idők során mintegy húsz alkalommal változtatták meg, a módosítások érintették a fokozatok elnevezését és a jelvények külalakját. Az Országgyűlés 1990. január 25-én döntött arról, hogy a korábbi Állami Díj helyett Széchenyi-díj adományozható annak, „aki a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ér el”. 1990 óta újra évente ítélik oda a Magyar Köztársaság legrangosabb díját; a Széchenyi-díj egyenrangú a Kossuth-díjjal, mindkettőt a köztársasági elnök adományozza, és ünnepélyes keretek között – a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából – vehetik át a díjazottak a Parlament kupolacsarnokában. Többen posztumusz kaptak elismerést a rendszerváltás után, így például Márai Sándor vagy Latinovits Zoltán.

A díjra javasolt személyekre az e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján a kormány tesz előterjesztést a köztársasági elnöknek. A címet az államfő a kormány előterjesztésére vissza is vonhatja attól, aki erre érdemtelenné vált, a díj 70 éves történetében ez csak egyszer fordult elő: Nagy Gábortól 1953-ban vették el a kitüntetést. A barnaszén gázosítására dolgozott ki egy eljárást, de később kiderült, hogy más találmányát szabadalmaztatta. Még az odaítélés előtt vonták meg a díjat Sas Józseftől 2008-ban, aki ellen büntetőeljárás folyt. Blaskó Péter a miniszterelnök személye elleni tiltakozásul nem vette át a díjat.

A díjakhoz igen jelentős (adó- és illetékmentes) pénzösszeg is jár, ez kezdetben az első fokozatnál az akkori éves átlagfizetés háromszorosa volt, ma az éves átlagkereset ötszöröse. Az idők során többször változott a díjjal járó juttatás nagysága. 1948-ban 20 ezer forintot kaptak a díjazottak és egy babérkoszorút megformázó jelvényt (összehasonlításképpen: 1948-ban egy vidéki házat öt-tízezer forint között már lehetett venni). 1955-ben 50 ezer, 1964-ben 100 ezer forintra emelték a húszezres induló összeget. 1976-1984 között 80 ezer forint lett a jutalom, ez aztán 1985-től a rendszerváltásig 200 ezer forintra nőtt. A rendszerváltozás után a Kossuth- és Széchenyi-díjról szóló törvény kimondja, hogy a díjjal járó jutalom összege a bérből és a fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse kell, hogy legyen. A díj megosztva is adományozható közösen létrehozott alkotás esetén, ilyenkor a pénzdíj felét kapják a tagok (pl. az Illés együttes).

Nagy büszkeségünkre szolgált, amikor 2016-ban Budai Ilona népdalénekes, Magyar Örökség-díjas tanár – a ménfőcsanaki iskola régi diákja – vehette át ezt a rangos elismerést!

Sulyok Attiláné

Források: nepszava.hu, hirado.hu, mno.hu, members.chello.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.