704

''A hangraforgó zeng a fű között'' – Ötvenen innen és túl...

A Hangraforgó Klub 50. estje apropóján

Hangraforgó együttes

Tizenéves voltam, amikor egy régi diáktalálkozó egyik esti programján életre szólóan megfogott az akusztikus zene, az együttmuzsikálás varázsa. A színpadon a Kaláka együttes játszott, és a Szil, szál, szalmaszál... sorai vagy az Éjszaka csodái egy életre elkötelezetté tettek a verséneklés mellett. Hogy mindezt az énekszólamok vokális együtthangzása, a gitárok-furulyák-hegedű-bőgő tömör megszólalása vagy a dalban közvetített versek ereje, a színpadról érezhető együtt lélegzés-dobbanás idézte elő? Bizonyára így együtt, valamennyi.

Azóta is ott munkál ez az erő az alkotásban és az előadásban érzett öröm a dalokban. Szerencsésen társra találva: Faggyas Lászlóval – Fagyival – immár 15 éve a Hangraforgó létrejöttében, a „világot járó” koncertekben, költészetnapi maraton vagy InternetVers Fesztivál létrehozásában, a Hangraforgó Klub életre hívásában.

E hónap első péntekjén, február 2-án éppen ötvenedszer találkoztunk a közönséggel, újra és újra visszacsatolást kapva és megerősítve a közönség által abban, hogy van helye és van ideje a verseknek, a daloknak és a közvetlen, klubszerű megjelenési formának.

A korábban virágkorát élő klubmozgalom felett lassan túlhaladt az idő, a média, a kultúrmarketing más irányba, „versenyképesebb” termékek felé vonja az emberek érdeklődését, így nem volt egyértelmű a klub indulása idején, hogy az énekelt verses profillal meghirdetett estek hosszú távon és jelentősebb lélekszámú érdeklődőt vonzanak majd – ráadásul egy helyi, a tévék és rádiók sugárzási körén kívül eső együttes személyében.

Az eltelt öt év (az első Hangraforgó Klub 2013. február 1-jén volt a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Esterházy-palotájában) 50 koncertje azonban minket igazolt: változatos és értékes programsorozatot sikerült megvalósítanunk, amelynek során volt alkalmunk bemutatni számos kevésbé ismert műfajtársunkat, vendégül láthattunk nem egy kiváló és országosan ismert előadót, énekmondót, kitekinthettünk más művészeti ágakba is – volt költő, grafikus, filmes, fotós, néptáncos, néprajzkutató vendége is a klubnak. Mi, házigazdák pedig igyekeztünk sokféle arcunkat megmutatni egyre gyarapodó repertoárunkból – több klasszikus és kortárs költőnknek „hangot adva”.

Az estek címéül választott verssorok közül sok fejezi ki pontosan a szándékunkat: a „Jó volna szólni szebben” ratkói sóhajától Buda Ferenc ars poeticáján – „Őrzöm a parazsat és mérem a világot” –, Babits Mihály („A mindenséget vágyom versbe venni”), Oláh András meghatározó sorain át („Ki tartja ébren a csillagok tüzét”), József Attila elkeseredett, mégis elszánt gondolatáig – „Hajnal-nyelvem a világra öltöm”. Szerénytelenség nélkül remélve, hogy hagyunk némi jelet magunk után, többletjelentést adva e Radnóti-sornak is: „A hangraforgó zeng a fű között”...

Az ötvenedikhez érve sem véletlen a cím választása („Mondok, mondok éneket”): a Garabonciással közös est sikerén megerősítve bízunk benne, hogy még sokáig mondjuk, mondjuk énekeinket – mások és magunk örömére.

A Hangraforgó Klub működésének rövid összegzése:

Helyszínek:

Esterházy-palota
(Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum) – 2013. február 1. –augusztus 2.
Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára – 2015. október 2. és 2016. február 5.
Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtár klubhelyisége – 2013. szeptember 6. –2015. szeptember 4., valamint 2016. március 4. – jelenlegi helyszín.

Vendégeink voltak:

Alexy György bendzsós- gitáros, Antal Judit mentálhigiénés tanácsadó, az Aranymetszés duó, Bardócz L. Csaba dalköltő, Bodroghalmi László énekes-gitáros dalszerző, Berzevici Zoltán énekes-gitáros dalszerző, Buda Ádám énekmondó, Faggyas Máté néptáncos, Demeter D. Zoltán polihisztor, Dinnyés József daltulajdonos, Farkas Árpád zenepedagógus, kamaramuzsikus, Fülöp Péter fotográfus, a Garabonciás Együttes, Gülch Csaba költő, újságíró, Hétvári Andrea költő, Horváth György keramikus, Huzella Péter előadóművész, Jenei Szilveszter énekes-gitáros dalszerző, Kasó Tibor dalnok, Kátai Zoltán énekmondó, Kerekes Gábor énekes-gitáros dalszerző, Keresztes Nagy Árpád énekmondó, Kis Pál István szépíró, versműves, Kovács Árpád költő, Krulik Zoltán énekes-gitáros dalszerző, Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, a Live Coals együttes, Molnár György fotós, karikaturista, Németh Viktor énekes-gitáros dalszerző, Pécsi Marcell és Szigeti Sugár Éva verséneklők, Radványi Balázs előadóművész, Savanya István dalszerző-előadó, a Strófa Trió, Szokolay Zoltán költő, versmondó, Tolcsvay Béla énekmondó, Tóth Péter filmrendező, Tóth Sándor Péter mandolinos verséneklő, Töreky Zsuzsi zenepedagógus, Török Gábor tervezőgrafikus-képzőművész, VasZoli énekes-gitáros dalszerző.

A klubestek plakátjait itt lehet megtekinteni.
A klubprogramok elérhetősége itt található.

F. Sipos Bea
Címlapfotó: Molnár György; Fotók: Balogh Attila Lajos, Bányai Lajos, Bodroghalmi László, Bogdán Krisztina, Bögi Tamás, Burián György, Éliás Csabáné, F. Sipos Bea, Horváth József, Horváth Tibor, Meggyes Andrea, Molnár György, Nagy Teréz, Szentpétery Ildikó, Szijártó Ernő, Tóth Péterné, Vehofsics Zsóka

2018.02.12
282