Új borítóval jelent meg A halál angyala

Caleb Carr thrilleréből tévésorozat készült

caleb-carr-a-halal-angyala

Január végén startolt az amerikai TNT csatorna új sorozata Caleb Carr A halál angyala című regénye nyomán, amely az egyik első regény volt a ’90-es években, ami a népszerű „sorozatgyilkos” témát új megközelítésben ábrázolta. Noha a széria Európában majd csak április 19-től lesz elérhető a Netflixen, az Agave Könyvek már most kiadta a thrillert, ezúttal „filmes” borítóval.

A történet szerint 1896-ban, New York-ban járunk. A város egyik legnevesebb lélekbúvára a magyar származású Laszlo Kreizler. Amikor a rendőrséget vezető Theodore Roosevelt tudomást szerez egy borzalmas gyilkosságsorozatról – amelynek áldozatai fiatal gyerekek, főleg prostituáltak –, a város hatalmas urainak akarata ellenére Kreizler segítségével megindítja a nyomozást. De nem hivatalosan, hiszen azt sokan nem néznék jó szemmel, főleg Kreizler botrányosan modern felfogása miatt, mely szerint az ember személyiségét és tetteit csak összefüggéseiben lehet megismerni. A doktorhoz csatlakozik John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Sara Howard, a metropolisz rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két detektív is, az Isaacson testvérpár. A csapat nyomozni kezd, a gyilkos azonban egyre-másra szedi áldozatait, akiket brutálisan gyilkol és csonkít meg. Csak Laszlo Kreizler képes megállítani őt.

A halál angyalából készült televíziós sorozatot Magyarországon, nagyrészt Budapesten forgatták. Ez a TNT eddigi legdrágább gyártása: mind a készítők, mind a szereplők oldaláról igazi szupersztárok szerepelnek a produkcióban. A forgatókönyvet Caleb Carr mellett Cary Fukunaga (True Detective) és Hossein Amini (Drive) írta, a rendezői székben többek közt Jakob Verbruggen (House of Cards), James Hawes (Black Mirror) és David Petrarca (Trónok harca) ült. Dr. Laszlo Kreizlert Daniel Brühl (Becstelen brigantyk, Good Bye Lenin!, Menedék) alakítja, Theodore Roosevelt megformálója Luke Evans (A Szépség és a Szörnyeteg, A hobbit, A lány a vonaton), a fiatal rendőrnő szerepében pedig Dakota Fanninget (Nevem Sam, Amerikai pasztorál, Alkonyat – Újhold) láthatjuk.

Nem ez az első kísérlet a regény adaptálására. Az elmúlt évtizedekben számos terv készült, de egyik sem jutott el a bemutatásig. Most azonban Carr bizakodó. A New York Times-nak az év elején adott nyilatkozatában elmondta, örül annak, hogy a tízrészes évadban a teljes történet bemutatásra kerül, ráadásul a könyvben meg nem található plusz dolgokkal. Például a gyilkos perspektívájából is bepillantást nyerhetünk a történésekbe, illetve a rendőrség első női alkalmazottjáról, Sara Howardról átfogóbb portrét kapunk.

Caleb Carr kritikailag rendkívül méltatott történelmi thrillere az egyik első regény volt az 1990-es években, ami a népszerű „sorozatgyilkos” témát új megközelítésben ábrázolta. Míg 2017-ben az FBI profiling technikájának létrejöttét bemutató Mindhunter volt az egyik legnépszerűbb televíziós sorozat, addig Carr már az 1994-es remekművében egy pszichológust helyez főszerepbe, aki a 19. század végén szeretné megérteni az erőszakos bűncselekményekre való hajlamot. A halál angyala több évtized kiváló termését előlegezte meg a krimi/thriller regények világában, miközben szemernyit sem vesztett az erényeiből. 2018-ban is lebilincselő, izgalmas és okos olvasmány – ami előtt most már egy remek, a kötethez hű televíziós adaptáció is tiszteleg.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2018.02.09