A magyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia 2018-as Jubileumi éve


szuz-maria-kiralyno-szent-gotthard-plebaniatemplom

A magyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébániatemplomot 350 évvel ezelőtt szentelték fel. Ugyancsak idén ünnepeljük a névadó hildesheimi püspök halálának 980. és a szent csontereklyéje magyaróvári templomban való elhelyezésének 10. évfordulóját is. A február 11-e (Farsangvasárnap) és november 25-e (Krisztus Király vasárnapja) között meghirdetett Jubileumi év feletti védnökséget Dr. Veres András, a győri egyházmegye főpásztora és Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár város polgármestere vállalta.

Az alapvetően a plébánia híveinek szervezésében, de sok más külső szereplő bevonásával tervezett események a Családok éve jegyében zajlanak. Alapvetésük az, hogy a család Jézus Krisztus legkisebb egyháza, a plébánia családok közössége, azaz egy nagy család. A világ a családok számára nem teremt mindig optimális feltételeket. Ők is feladatuknak érzik, hogy tompítsak a rossz hatását és bátorítsak a jót, hogy közös élmények megszerzésével erősítsek katolikus közösségüket, a családokat. Legfontosabb eszközük a hit, a remény és a szeretet. És ezek közül a legfontosabb a szeretet –így szervezik és ajánlják mindenkinek programjaikat.

A február 7-én tartott sajtótájékoztatón vetített számítógépes prezentáción Bodó Zoltán magyaróvári plébános szólt a Jubileumi év meghirdetésének indíttatásáról, a rendezvénysorozat szakrális céljairól, a közösségépítés fontosságáról, a kapcsolódó missziós feladatokról. Székely Zoltán múzemigazgató Szent Gotthárd, a plébániatemplom és a szent ereklyék történetét ismertette röviden. Dr. Árvay István polgármester, társvédnök a Jubileumi év városi jelentőségéről beszélt. Városvezetőként, de mint az egyházközség tagja, maga is fontosnak, hiánypótló kezdeményezésnek tartja a láthatóan komoly tartalommal felvértezett eseménysorozatot. Külön hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a Jubileumi év szervesen kapcsolódik a Családok évéhez. Ez utóbbival kapcsolatban beszélt arról, hogy csak a mai napig 25-en csatlakoztak a Családok éve jegyében az önkormányzat által közzétett felhíváshoz.

szent-gotthard-plebaniatemplom-sajtotajekoztato

Szent Gotthárd Reichersdorfban született 960-ban. A bencés szerzetest már 36 évesen apátnak választották. 1922-ben a német birodalom egyik jelentős politikai-kulturális központjának, Hildesheimnek lett a püspöke. Értékteremtő munkájával érdemelte ki Bajorország legnagyobb építője és pedagógusa címet. Nagy támogatója volt a Clunyból indult mozgalommal együtt a rendi fegyelem helyreállítását célzó reformnak. Tudta, minden változtatást először önmagunkon kell kezdenünk, hogy az tartós, eleven és hiteles legyen. 1038. május 5-én hunyt el. 1131-ben avatták szentté.

szent-gotthard-ereklyek

Szent Gotthárd ereklyéje Mosonmagyaróváron: A magyaróváriak már a középkor óta tisztelik a hazánkba érkező bencések és ciszterciek révén megismert Szent Gotthárdot védőszentjükként. Sok éves kérésük teljesült, amikor (a pappá szentelésének 50. jubileumát idén februárban ünneplő) Norbert Trelle hildesheimi püspök, a sírt felnyittatva, egy csontereklyét adományozott a szentet magyar egyedüliként tisztelő plébániának. A csontereklyét a plébániatemplom egyik kápolnájában 10 esztendeje helyezték el (az utolsó képen).

szent-gotthard-plebaniatemplom

Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébániatemplom: Az egykori Magyaróvár területén már a XIII. században állt egy templom, mellette pedig a Szent László kápolna. A török időkben mindkettő elpusztult. A templomot magyar barokk stílusban újjáépítették és 1668-ban felszentelték. Ekkortól számítjuk a templom történetét.

A Jubileumi év tervezett programjai

szent-gotthard-csontereklye
- Február 11. – Püspöki szentmise – A Jubileumi év megnyitása
- Február 16-18. – Nagyböjti lelkigyakorlatok (Dr. Lukácsi Zoltán, székesegyházi kanonok)
- Március 19. – Kórushangverseny, amelyen fellép a plébánia idén „Mosonmagyaróvár Város Kultúrájáért” címmel kitüntetett Szent Krisztina Kórusa is
- Április 13. – Középkori templomtörténet (Székely Zoltán művészettörténész)
- Április 26. – „Hit a családban” – TV-nyilvános beszélgetés a megyéspüspökkel
- Május 4. – Újkori templomtörténeti előadás (Székely Zoltán művészettörténész)
- Május 5-19. – Szent Gotthárd Napok:
        Május 5. – Gyalogos zarándoklat Lébényből Mosonmagyaróvárra
        Május 19. – Családi nap, Az ereklye befogadásának napja
- Június 18-22. – Hildesheimi autóbuszos zarándoklat
- Június 24. – Szent László Nap
- Augusztus 22. – Templombúcsú
- Szeptember 7. – Mosonmagyaróvári harangtörténet (Perger Gyula, néprajzkutató)
- Október – „A templomunkból a templomunkba” (kerékpáros zarándoklat)
- Október – A plébánia ereklyéiről szóló előadás (Dr. Kristóf Lilla, antropológus)
- November 18. – Giesswein Nap (Giesswein Sándor, 1856-1923, Pápai prelátus, keresztényszocialista politikus, Magyaróvár parlamenti képviselője)
- November 25. – Krisztus Király vasárnapja. A jubileumi év zárása


A programok kiegészülnek több hónapon át tartó eseményekkel, így lesznek Zenei napok, Plébániatörténeti gyűjtemény meghirdetése, „Mosonmagyaróvár szakrális emlékei” fotópályázat és fotókiállítás, Gyermekrajz-verseny, Zarándoklatok, Gyermektúrák.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

2018.02.09