A magyar sport első világbajnoki aranyérme – Ezen a napon történt

Ősze Mária írása

kronberger-lili

110 évvel ezelőtt, 1908. január 26-án nyerte meg a magyar sport legelső hivatalos világbajnoki aranyérmét, női műkorcsolyában a mindössze 17 éves Kronberger Lili (1890-1974), aki az első női műkorcsolyázók egyike, „a sportág világviszonylatban is jelentős úttörője”.

1890. november 12-én Budapesten született. Gyermekként kezdett el korcsolyázni, 7 éves korától már neves edző foglalkozott vele, 12 évesen indult élete első versenyén. Pályafutása kezdetén még férfiversenyeken szerepelt, mivel a hölgyek számára még nem rendeztek külön viadalokat.

Alig volt 14 éves, amikor megnyerte első magyar bajnoki címét. Műkorcsolyában a nők számára 1906-ban rendeztek először világbajnokságot, amelyen Kronberger Lili a 3. helyen végzett, a következő évben szintén bronzérmet szerzett.

1908-ban Troppauban (ma Opava Csehországban) nyerte meg első világbajnoki címét. Annak ellenére, hogy az 1908-ban rendezett olimpián esélyes lett volna a győzelemre, nem vehetett részt a viadalon, mivel „a nem megfelelő háttér miatt nem tudott felkészülni” a versenyre.

18 éves volt, amikor a sajtó így írt róla: „Kronberger Lili kisasszony nemcsak, hogy kiérdemelte a műkorcsolyázó bajnok büszke czímét, hanem egyenesen hívatott e czím viselésére. Munkája tökéletes. Ez a fenomenális tehetséggel megáldott leány, olyan a jégen, mint egy gyönyörű költemény”.

Világbajnoki címét három alkalommal védte meg: 1909-ben Budapesten, 1910-ben Berlinben, 1911-ben Bécsben nyert aranyérmet.

Közben 1910-ben férjhez ment dr. Szentgyörgyi Imréhez, a Budapesti Korcsolyázó Egylet elnökéhez, aki a nemzetközi szövetségben is magas tisztséget töltött be, továbbá részt vett „a sportág versenyszabályzatának kidolgozásában” is.

Kronberger Lili karrierje csúcsán, 1911-ben befejezte sportolói pályafutását. A világbajnokságon, egyben utolsó versenyén előadott programja a műkorcsolya új korszakának kezdetét jelentette. A jelentős magyar zeneszerző, Kodály Zoltán ötletére, férje támogatásával Kronberger Lili volt az első műkorcsolyázó, aki „komponált zenére történő, művészi orientációjú műkorcsolya gyakorlatot” mutatott be.

Az újítás óriási sikert aratott, és mérföldkőnek bizonyult. Érdekesség, hogy a bécsi világbajnokságon az a szintén magyar Méray-Horváth Opika szerezte meg az ezüstérmet, aki 1912 és 1914 között három alkalommal nyert világbajnoki címet.

Kronberger Lili pályafutása során a magyar sajtó képviselőinek egy része nem fogadta tetszéssel azt, hogy „nagyobb sikerei voltak, mint a férfiaknak, ezt azzal indokolták, hogy alig volt vetélytársa”.

Pályafutása elismeréseként 1983-tól a zsidó sporthírességek csarnokának (Jewish Sports Hall of Fame), 1997-től a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség hallhatatlanok csarnokának (The World Figure Skating Hall of Fame) tagja.

Első világbajnokunk 84 esztendős korában, 1974. május 21-én Budapesten hunyt el.

Ősze Mária


Felhasznált irodalom: A sport krónikája; Magyar életrajzi lexikon; Wikipédia; moksz.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2018.01.26