9 színész, aki magára húzhatja James Bond öltönyét

Miután Daniel Craig nyugdíjazza magát a 007-es szerepében – Szilvási Krisztián írása

james-bond-kilencek

Sokak szerint Daniel Craig minden idők legjobb James Bondja. Igen, egyesek tényleg úgy vélik, kiválóbb a 007-es ügynök szerepében, mint a legendás Sean Connery volt. Döntőbírónak nem vállalkozok, de az tény, 2006 óta Craig hidegvérű „gyilkosa”, akiben persze ott bujkál az érzékenység is, kitűnően hozta a rajongók által elvárt karaktert. Csakhogy az angol színész bejelentette, még egy film, és végleg leveti Bond öltönyét. Lássuk, vajon kik léphetnének a helyére!

Egy kicsit vissza még ehhez a Connery-Craig polémiához: az összehasonlításnál figyelembe kell venni, hogy az 1960-as évek (Connery) és a 2000-es évek (Craig) között azért „némileg” megváltozott a filmek dramaturgiája, technikai lehetőségei, cselekménybeállítódása, karakterformái és így tovább. Szóval hogy pro vagy kontra, az egyrészt nézőpont (és erősen szubjektum) kérdése, másrészt pedig attól függ, a maga érájában vizsgáljuk-e az MI6 ügynök figuráját vagy általánosan – utóbbi azonban valóban értelmetlen, az adott korszaktól elvonatkoztatva hogyan is lehetne bármit helytállóan indokolni? Szóval ezt inkább hagyjuk.

Az viszont már tényleg válságerejű lehet, hogy Daniel Craig bejelentette: 2019-ben, a Bond 25 munkacímű folytatásban utoljára bújik majd a 007-es sármos öltönyébe. Aztán hogy ez így lesz-e vagy sem, egyelőre nem mernék tippelni rá, mindenesetre ha ő kiszáll, a halhatatlan franchise miatt muszáj lesz helyettest keresni. A syfy.com-nak rögtön 9 tippje is akad, kik jöhetnek majd szóba, vegyük sorra őket mi is! Aztán majd én is hozzáteszem a saját ötleteimet.

David Oyelowo

Az „tény”, hogy James Bondnak britnek kell lennie, ez központi szerepet játszik a karakterben, az viszont tényleg szükségtelen hozzá, hogy feltétlenül fehér bőrszínű legyen. Itt van például David Oyelowo, aki ha éppen nem filmben játszik (vagy a hangját kölcsönzi animációban), producerként is tevékenykedik. Alakított már a vásznon királyt (Egy egyesült királyság), lelkiismeretes gyilkost (Rabságban) és katonát is (Lincoln) – ezek a jellemvonások pedig együttesen mind-mind pozitívan mutatnak a 007 felé.

Ráadásul, bármilyen meglepő, Oyelowo „volt már” James Bond – ő kölcsönözte a hangját az Anthony Horowitz új James Bond regényéből készült hangoskönyvhöz az eredeti szerző, Ian Fleming családjának felkérésére! A 41 éves, nigériai származású angol színésznek roppant kellemes orgánuma van, így mindenképpen élvezetes a szájából hallani, hogy „A nevem Bond. James Bond.”.

Idris Elba

Tudom, magánügy, de nekem rendkívül rokonszenves a Sierra Leone-i és ghánai felmenőktől Londonban született Idris Elba. Ha már hang és megjelenés, valamint tényleg nem kitétel a fehér bőrszín, akkor ő sem elhanyagolható opció új Bond-figuraként. Amúgy szükségtelen mellette a lobbizásom, hiszen a Sony-tól kiszivárgott információkból tudjuk, hogy már 2014 óta az MI6 radarjában van mint potenciális jelölt az aranypisztolyos és acélfogú gonosztevők elhárítására. Az azóta eltelt évek pedig ezt a „pozícióját” csak még inkább megerősítették.

A 45 éves, zenészként és DJ-ként (valamint egy évig egy dokumentumsorozat kedvéért profi kickbox-versenyzőként) is ismert, akciófilmekben izmoskodó Elba tényleg úgy néz ki, mint aki képes bármilyen támadást leverni, miközben hűvösen és elmélázva vodka martinit kortyolgat. Aki esetleg nem ismerné még őt, mindenképpen ajánlom számára a Luther című tévés, BBC gyártotta mini-krimisorozatot, amelynek törvényszegő nyomozó-főhőseként 2018-ban még egy ötödik évadra is képernyőre lép majd szürke szövetkabátjában és piros nyakkendőjében. Tényleg megéri!

Tom Hiddleston

Egy valódi ízig-vérig brit, félig angol, félig skót termék, Tom Hiddleston. Miután eddig három plusz egyszer eljátszotta a szuperbűnöző Loki szerepét a Marvel képregényeiből készült mozifilmekben (Thor, 2011; Bosszúállók, 2012; Thor: Sötét világ, 2013; 2017-ben pedig a Thor: Ragnarök), rengeteg rajongóját meggyőzte arról, hogy ideális lenne számára őfelsége titkos szolgálata. Ráadásul gyűjtött már tapasztalatot a szerepkörben bőven: az Éjszakai szolgálat című tévésorozatban olyan jól adta az egykori katonából beszervezett kém figuráját, hogy tavaly Golden Globe-ot is kapott érte.

A nemsokára 37. életévét betöltő, cambridge-i Royal Academy of Dramatic Art-on végzett színész arra a felvetésre, hogy 007-es ügynököt játsszon, sem felrázva, sem keverve nyilatkozta azt 2016-ban: „Nagyon jó érzés a rajongók lelkesedését látni.” De az, hogy övé lehet-e majd egyszer a szerep, „ugyanolyan találgatás mindannyiunk részéről”. Amíg aztán eldől, széna vagy szalma, idén tavasszal egy újabb Bosszúállók (Végtelen háború alcímmel) van betervezve tőle a mozik naptáraiba.

Michael Fassbender

Egy kis pontosítás: nem alapfeltétel, hogy aki eljátssza Bondot, brit legyen, az viszont igen, hogy aki megformálja őt, tudjon „angolként” színészkedni. Ezt kimondottan az ír anyától (Michael Collins déd-unokahúga!) és német apától származó, Németországban született Michael Fassbender esetében muszáj leszögezni, aki annak ellenére, hogy nem született brit, rengeteg szerepében azt játszik. Úgyhogy ebben a tekintetben pipa a képzeletbeli jelentkezési lapján.

A 40 éves, kitűnő karakterszínész gyakran alakít gonosztevőket, negatív figurákat a mozivásznon (aki látott már X-Men-filmet, az jól tudja), s bár Bond alapvetően hősnek, pozitív szerepnek tűnik, a kódszámában jelzett, „emberölésre való jogosultság” és attitűd annyira elnyűtt már, ha valaki, hát ő képes lenne megreformálni. Hiszen JB-ben a pirinyónál nagyobb mértékben bújik meg egy hideg és kegyetlen gazemberség, ami tényleg Fassbender terepe lehet.

És ha ez elsőre erőszakolt ideának tűnik, az (új) Alien: Covenant és a PC-játékból készült Assassin’s Creed sztárja maga is elmondta: „Hogy őszinte legyek, reboot-olni kellene a James Bond-sorozatot, és visszatérni a kezdetekhez, amikor még katona volt. Tulajdonképpen van is egy remek ötletem erre, szóval Barbara Broccoli, beszélgessünk erről.” Hm, erre én is kíváncsi lennék.

Tom Hardy

Pályafutásának mostani kiugró tendenciáját nézve, majdhogynem kérdés nélkül rá lehetne vágni Tom Hardy és James Bond házasságára, hogy természetszerű. Forráscikkem szerzőjének egyik ismerőse úgy jellemezte a titkosügynök figuráját, mint „fehérgalléros bűnöző”. Ebből a tézisből kiindulva kevés színész illene papíron jobban Bondhoz, mint Hardy, aki a Legenda kettős szerepében különbözőféleképpen testesítette meg a gengszterbeállítódást, ráadásul az Eredetben láthattuk benne azt a fajta kifinomult természetet, amely a 007-es egyik alap(fel)tevése.

Az idén áprilisban már 41 gyertyával körberakott tortát ünneplő, ír gyökerű, angol Tom Hardy (festő mama, író papa) legutóbb (na jó, 2015-ben, de azóta is emlékezetesen) Mad Max-ként tűnt fel olyan karakteresen, hogy könnyen elmondható róla, ő talán a zsigeri kém(típus), aki szeretett engem. Azóta megjelent a tévében is egy sorozatban: a Tabu-ban megint csak lenyűgöző formát hozott (és hoz majd valószínűleg a 2. évadban is), szóval lassan tényleg nem kérdés a kérdés. Ez a szikár tekintetű, kevés beszédű, kirobbanó fizikai jelenlétű színész olyan elegáns lehetne öltönyben, hogy csak na. S hogy mit válaszol ő egy ilyen felvetésre? Egyelőre éppenséggel semmit, néma marad, mert nem akarja elkiabálni még a lehetőségét sem, hogy esetleg ő állhasson legközelebb őfelsége szolgálatába.

Clive Owen

Clive Owen alapból teljesen úgy néz ki, mint egy két lábon járó öltöny. James Bond külső megjelenését (értsd: kinézet) már az 1998-as A krupiéban megvalósította, a további stílusjegyek pedig szépen sorban jöttek az idő előrehaladtával. Legutóbb a Valerian és az ezer bolygó városában például azt láttuk, mennyire képes az irányításra és a kezében tartani a dolgokat (elengedhetetlen 007-es követelmény), vagy gondoljunk a Sin City-beli hidegvérére és arra, mennyire természetesen áll neki, hogy ha kell, bepiszkítsa a kezeit.

A tényleg kiköpött Bond-arcélű, 53 éves angol színész (a legidősebb a „kilencek” között), aki a szenzációs A sebész című tévésorozatban is bizonyította, elképesztő hitelesen tud karakteres bőrökbe bújni, megfelelő választás lenne akár hosszú távon is a szerepre. Ha viszonylag idősebb színész is szóba jöhet, ő mindenképpen alkalmas lenne. S aki további bizonyítékot akar, nézze meg a 2006-os Az ember gyermekét. Na ugye.

Damian Lewis

A mostani célszemélyek közül elképzelhető, hogy Damian Lewis a legismeretlenebb, akinek a nevét a Homeland előtt bizonyára kevesen ismerték (esetleg Az elit alakulat rajongói). Ott viszont, Brody törzsőrmesterként olyat tett le a képernyőre, hogy attól még mindig borzongunk. Kém, kettős ügynök, áruló, hazafi? A pókerszerű játszma, amellyel alakította az első 3 évad katalizátor karakterét, csodásan bizonyítja, hogy mesteri lenne 007-esnek. Az a szentimentalizmust kerülő színészi választás, amellyel Brody-t megformálta, könnyen elvezetheti őt az Aston Martin ülésébe.

Persze sokan felhördülhetnek, hogy a mindjárt 47 éves – egyébként ízig-vérig angol – színész vörös hajú, és hát hogy nézne ki így Bond-ként. Erre csak azt lehet mondani, amit a Skyfall-ból és Dr. No című regényből megtudhattunk, hogy JB tulajdonképpen skót származású. (Lewis apai nagyszülei amúgy walesiek voltak.) Úgyhogy a színházi karrierjét a Royal Shakespeare Company-nél kezdő Damian simán elképzelhető lehetne elegáns öltönyében, amint rázva, és nem keverve tör a világuralomra áhítozó, globális bűnözők terveinek megakadályozására.

Henry Cavill

Túlnyomó többségünk úgy ismeri Henry Cavill-t, mint a DC univerzum Superman-je, pedig 2005-ben majdnem engedélyt kapott a 007-es gyilkolászásra. Helyette a 22 éves „ifjonc” a Hellraiser: Hellworld ócska horrorjában választotta azt a szerepet, amit éppen Daniel Craig utasított vissza. Ez a döntés Cavill-nek egy pár harisnyanadrágot eredményezett a Tudorok sorozatában, ami pedig végül a harisnya mellé egy köpenyt is a repkedő szuperhős bőrében.

Superman különben egy nagyszerű ugrópont lehet egy olyan karakterhez, mint James Bond: valaki, aki epikus méretű, egész világunkra kiterjedő problémákat old meg úgy, hogy gyakorlatilag „sebezhetetlen”. Ráadásul a 35. életévét még be sem töltött Cavill – aki ezzel a legifjabb a kilencek között – határozottan szimpatizál is a lehetőséggel, nem úgy, mint sok óvatoskodó más jelölt. De vajon tényleg sikerül-e megszereznie az áhított öltönyt neki? Hát, soha ne mondd, hogy soha.

Naomie Harris

Oké, tisztában vagyunk azzal, hogy James Bond férfi (mégpedig tetőtől talpig az, ugyebár). De amit Naomie Harris művelt Eve Moneypenny-ként a 007 – Skyfall-ban… Annyi terepkiképzés jutott neki, mint a „rendes” ügynököknek. Szégyen, hogy titkári munkakörben gyakorlatilag taccsvonalra száműzték. Nem lenne indokolatlan kiköszörülni ezt a csorbát azzal, hogy mondjuk főszerepet adjanak neki a Bond-franchise-ban. Ráadásul a karakter könyvlapokon már saját sorozattal rendelkezik, ez a The Moneypenny Diaries.

Ami magát az 1976-os születésű, szépséges hölgyet illeti, láttuk A Karib-tenger kalózai szériában, ahogyan hasonló módon osztogat parancsokat, mint Bond a bármixernek kedvenc itala elkészítésekor. Szerintem többen megnéznénk egy Bond-mozit is ezzel a habitussal, de legfőképpen Naomie Harris-szel a főszerepben. Ugye nem blaszfémia, amit mondok?

És a többiek…

Bár cikkem kiinduló- (és vég)pontja Carol Pinchefsky írása a syfy.com oldalán, a saját tarsolyomban is van még néhány név, akik szerintem joggal, stílussal, attitűddel és fizimiskával egyaránt illenének a Bond-gúnyába – vagy tovább öregbítvén a megszokott legacy-t, vagy friss vérrel és szellemiséggel dúsítva azt, amolyan újratöltve koncepcióban. Sorolom röviden.

Ewan McGregor – mert ilyen filmes pályafutással a háta mögött bőven kijár(hat)na neki ez a szerep is. Ha érdekelné. Nem tudom. Mindenesetre a karaktere szerintem játszva megvan neki hozzá.

Sam Claflin – egy ügyeletes szépfiú. Edződött már mindenféle filmben, s bár lehet, kissé még zöldfülű, és tapasztalatlansága révén nem lenne annyira átütő 007-esként, a kalapba belefér, jó lesz figyelni rá az elkövetkező években.

Rupert Friend – nálam egyértelműen titkos favorit lenne, ha szerepelne a Bond-behívók listáján. Elképesztően karakteres megjelenésre képes (vizuálisan is, meg máshogyan is), akinek bármiféle ellenvetés fogalmazódik a fejében, előtte nézze meg, mit nyújtott a már említett Homeland sorozatában Peter Quinn-ként! Na ugye, nem lehet vita.

Robbie Williams – nem, nem viccelek! Tényleg! Legalább egy évtizede kacérkodom az elképzeléssel, milyen pompásan festene Robbie Bondként. Ha valakinek van kisugárzása a vásznon (koncerteken, színpadokon, videoklipeken), az ő. És ne feledjük, gyerekként (még pufók gyerekként) már színjátszással foglalkozott. Nem is csoda, hogy többször felmerült már a neve a szereppel kapcsolatban. Bár nem tudom, az mennyit segít az ügyön a rajongók kényes ízlésvilágában, hogy a Millennium című dalának klipjében a 007-es ügynököt parodizálja. Mindegy, én rá (is) szívesen voksolnék!

De a legvalószínűbb, akit James Bondként viszontlátunk majd a vásznon a váltás után: minden bizonnyal nem szerepel a felvetett nevek között. Hogy miért? Mert a Bond 25 munkacímű, utolsó Daniel Craig-ügynökfilmnek a forgatása még el sem kezdődött, ami azt jelenti, 2019 (vagy inkább 2020) előtt nem is kerül majd a mozikba, s mire elkezdődik az utána következő JB-film castingja, már jócskán benne taposunk majd a kétezres évek harmadik évtizedében, addigra pedig akár tucatnyi új név bukkanhat fel, aki a legautentikusabban kortyolgathatja a vodka-martinit, rázva, és nem keverve.

Szilvási Krisztián

Forrás: syfy.com, imdb.com, en.wikipedia.org, bbc.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép.

2018.01.19