Becker Irén és Szabó Béla Tara című fotókiállítása Újvidéken

2018. január 25. – február 21.

szabo_bela_tara_ujvidek

Becker Irén és Szabó Béla magyarországi fotóművészek közös tárlata, a Tara Szerbia egyik legszebb hegyvidékét örökíti meg. Egyben válaszol a kérdésre: Milyennek látja a Tarát az idegen szem? A fotókiállítás első megnyitója 2013. február 12-én volt a Nemzeti Táncszínház bemutatótermében, a budai várban. A tárlatot a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ, a Magyar Nemzeti Táncszínház, Szerbia Köztársaság Nagykövetsége (Budapest) és a Tara Nemzeti Park Közvállalat szervezte.

A kiállított képekről Đurić Milan képzőművész, a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ igazgatója a következőket mondta: „A kiállítás tematikája első pillantásra a Tara Nemzeti Park szépsége. De amint lehetőségem volt megismerkedni a tárlat anyagával, világossá vált előttem, hogy a képek témája valójában az ember és az emberi lélek. A csend és az életerő az, ami feltör ezekből a képekből, maga a Tara hegység. Azonban milyen kapcsolat lehet a tájkép és az emberi lélek között? Első pillantásra semmilyen. Vagy mégis? Vajon a lélek érint meg bennünket, miközben a múló pillanat képeit szemléljük?”

A budapestit – Szabó Béla fáradozásainak köszönhetően – a győri, majd a székelyudvarhelyi Tara kiállítás követte. 2013-ban a kiállítást a szerzők részvételével Bajina Baštán is bemutatták, így ünnepelve meg július 13-át, a Tara Nemzeti Park napját, és egyúttal Becker Irén születésnapját.

A későbbiekben a Tara vándorkiállítás Leskovácott és Nišben is megfordult, s végül most, a tárlat utolsó állomáshelyére, a szerbiai Újvidékre is eljutott, a Tartományi Természetvédelmi Intézet székházába.

 

2018.01.19