278

Szopizó istenke?


horusz-szobor-forumhungaricum

Harpokratész, avagy a gyermek Hórusz eme szobrocskájával nem vesződött sokat a készítője. Készített egy meglehetősen elnagyolt öntőformát, amivel aztán legyártott annyi fogadalmi ajándékot, amennyit csak lehetett.

Az ókori Egyiptom többistenhite, istenvilága nem egy könnyen felfogható, logikus rendszer. Nem is merülünk jobban el benne, megállunk már Ízisznél és Ozirisznél, és kalandos körülmények között fogant és világra jött gyermeküknél, Hórusznál. Akitől minden fáraó eredezteti az ókori Egyiptomban a hatalmát. A sólyomfejű istennél, akit gyermekként még egészen normálisan, egy egyszerű, előre lépő kisfiúként szoktak ábrázolni évezredeken keresztül. Mert a gyermek Hórusz tisztelete már az Óbirodalom idején megkezdődött, és még a görög, majd a római időkben is tartott, egészen az antikvitás végéig. Majd 3500 éves történet hát ez, de a fogadalmi ajándékoknak a mai napig tartó divatja még ennél is nagyobb időt ölel fel. Ezek a tárgyak mindig valamilyen kérés isteni teljesítését voltak hivatva elősegíteni, vagy az óhajtott dolog teljesüléséért, vagy hálából szokták ezeket a holmikat az aktuális istennek felajánlani.

Egyiptomban állítólag polcok voltak a templomokban, amiken ott sorakoztak ezek a kis szobrocskák. Amiket természetesen élelmes kereskedők árultak a templomok közelében. A jobban kidolgozott példányok többe kerültek, az ilyen elnagyolt öntvények, mint ez itt, nyilván kevesebbe. Ebből adódóan a szebb darabokat a tehetősebbek vitték az adott isten színe elé. Azt persze nem tudjuk, hogy mondjuk a görög befolyás időszakában Harpokratésznak elnevezett gyermeket mennyire befolyásolta a fogadalmi ajándék értéke a döntésében. Legyünk jóindulatúak, biztos segített annak a kérelmezőnek is, aki ezt a Krisztus előtt valamikor a 7. és a 4. század között öntött kis, 12 centiméteres vacakkal a színe elé járult. Amúgy a fején a kettős koronát (Alsó- és Felső-Egyiptom uralkodói jelvényei) viselő fiúnak van még két jellegzetessége. Az egyik a fej jobb oldalán viselt ún. ifjúságfürt, ami a gyermeki mivoltot jelezte. A száj elé tett ujjat pedig egyes elnagyoltabb példányoknál „szopizásnak”, az ujj gyermeki szopogatásának is vélhetnők, de inkább a „pszt”-mozdulat, mindenféle titkos misztériumokra való figyelmeztetés ez.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.01.14
75