357

„Shooting Stars” – Tenki Réka a legígéretesebb európai tehetségek között


tenki_reka1

Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka februárban Berlinben. A filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion a magyar színésznőt beválasztotta a „Shooting Stars” programba.

Mintegy 10 év után először ismét lesz magyar résztvevője a European Film Promotion „Shooting Stars” programjának februárban. A nagy presztízsű szakmai rendezvényen az európai mozi tíz legígéretesebb tehetsége között lesz Tenki Réka. A legifjabb „filmcsillagokat” immár 21. alkalommal mutatja be a „Shooting Stars” program a nemzetközi filmszakmának a 68. Berlinale keretében. A tíz ifjú tehetséget az egyes országok filmes promócióra szakosodott szervezetei – köztük a Filmalap nemzetközi igazgatósága – által benevezett jelöltekből választotta ki az európai filmszakma prominens személyiségeiből álló „Shooting Stars” zsűri.

A debreceni születésű Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, először a Katona József Színház, majd a Nemzeti, 2016 óta az Örkény Színház társulatának tagja. Már 2009-ben elnyerte a POSZT-on a „Legjobb 30 év alatti színésznő” díját, a Színikritikusok a „Legígéretesebb pályakezdő” díjával jutalmazták, amit a Junior Príma díj és számos további rangos szakmai elismerés követett. Színházi munkássága mellett a nagyvásznon először Gigor Attila kultfilmjében A nyomozó-ban tűnt fel, majd Orosz Dénes Poligamy-jában, Szabó István Az ajtó-jában, Török Ferenc Isztambul és Pálfi György Szabadesés című alkotásaiban. Felejthetetlen pszichológus hölgyet alakított Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című alkotásában. Első mozifilm főszerepében, Gárdos Éva Budapest Noir feldolgozásában Gordon Zsigmond szerelmét, a vakmerő fotóriportert alakította. A „showbiznisz bibliájaként” számon tartott amerikai magazin, a Variety szerkesztősége 2017-ben beválasztotta a „Ten Europeans to Watch”, azaz a tíz figyelemre méltó európai filmes közé.

Az 1998-ban életre hívott Shooting Stars program Daniel Craig, Rachel Weisz, Daniel Brühl, Alicia Vikander, Matthias Schoenaerts, Carey Mulligan, Cécile de France, Anamaria Marinca és Ludivine Sagnier pályafutásának is jelentős állomása volt. Magyarországról az elmúlt években többek között Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, legutóbb 2009-ben Tóth Orsi kapott meghívást a rangos berlini programra.

Fotó: Hegedűs Róbert
Magyar Nemzeti Filmalap

2017.12.29
81