167

Népszavazás Sopronban és környékén – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

sopron-tuztorony-husegkapu

A vesztes világháború és az azt követő káosz, majd a Tanácsköztársaság diktatúrája megpecsételte a történelmi Magyarország sorsát, és olyan idők következtek számunkra, amelyben kevés volt a sikerélmény. Ezért volt nagyon fontos, hogy 1921 mégiscsak egy külpolitikai eredménnyel zárta le ezt a szomorú időszakot. Hazánkba 1919-ben kelet felől román, délről szerb és francia, északról csehszlovák csapatok hatoltak be, s amely területre elértek, onnan nem is szándékoztak távozni.

Az egyetlen nyugalmasabb terület a később Burgenlandnak elnevezett nyugat-magyarországi határvidék volt, ám ez nem jelentette azt, hogy magyar kézen is fog majd maradni. A nagyhatalmi politika ugyanis egyedül ezen a szakaszon etnikai határvonalat akart megállapítani. Felmerülhet a kérdés, ha sem Románia, sem Szerbia, sem pedig Csehszlovákia felé nem ilyen határt húzott, akkor itt miért? Természetesen nem arról van szó, hogy hirtelen észbe kaptak, és elvek mentén kezdtek vonalakat rajzolni a térképre!

Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után Ausztria lakossága kikiáltotta az új államát, amely a Deutsch-Österreich nevet kapta, s követelte csatlakozását Németországhoz! Az Antant természetesen ezt mindenáron meg akarta akadályozni, hiszen egy Ausztriával megerősödő Németország még nagyobb fenyegetést jelentett volna a jövőre nézve, mint az éppen csak legyőzött Germánia. Így Ausztriát igyekeztek önállóan életképes országgá tenni, s a Németországhoz való csatlakozást egyenesen megtiltották neki. Ehhez, hogy legyen némi mezőgazdaságra alkalmas területe, neki adták a Magyarországból a Trianoni béke által kihasított Nyugat-Magyarországot Sopron központtal. Ez ráadásul azzal az előnnyel is járt számukra, hogy a két egykor baráti ország közé éket vernek, s ez az ellentét majd megakadályozza, hogy újra egy államot akarjanak alkotni.

1920. június 4-én a hivatalos magyar állam a békeszerződés aláírásakor kénytelen volt lemondani e területről. Ám nem hivatalosan folytak a kísérletek a terület megtartására, hiszen Burgenland egésze magyar közigazgatás alatt állt még ekkor is. Titokban félkatonai szervezeteket indítottak csendőri egyenruhában a térségbe, és hagyták, hogy 1921-ben kibontakozzon az a paramilitáris felkelés, amely a nyugat-magyarországi felkelés néven vonult be a magyar történelembe, s melyet a Rongyos Gárda tett hallhatatlanná. Ezek a felkelők a bevonuló osztrák csendőr alakulatokat több összecsapás során kiverték, olyan sok szempontból megosztó, de kiváló parancsnokok vezetésével, mint Prónay Pál, Francia Kiss Mihály vagy Maderspach Viktor. A legismertebb „csata” Ágfalvánál zajlott le, de néhányszor még a tényleges Ausztria területére is becsaptak ezek a bátor harcosok. A magyar kormány hivatalosan elhatárolódott az eseményektől, népi ellenállásként aposztrofálta őket – kétségtelen, hogy Prónayék meglehetősen függetlenül cselekedtek –, de fű alatt maga is engedte ennek kibontakozását. Természetesen az Antant azért sejtette a valóságot.

A magyar kormány tárgyalások során végül elérte Olaszország támogatásával, hogy október 13-án Velencében megállapodás szülessen a burgenlandi kérdés megoldásáról. Eszerint a magyarok kiürítik és átadják Ausztriának Nyugat-Magyarországot, ellenben Sopronban (amelynek polgármestere, Turner Mihály szintén jelentős szereplője volt a felkelésnek) és a környékén fekvő 8 településen népszavazást rendeltek el, hogy mely országhoz kívánnak tartozni. A felkelőket előbb rábeszéléssel igyekezett a kormány meggyőzni, hogy ennél többet most nem lehet elérni, majd Horthy konkrétan kiparancsolta Prónayékat a területről, akik méltatlankodva engedelmeskedtek, mert többet szerettek volna elérni. Habár a kilenc településen így magyar katonaság nem maradt, és „semleges” antant csapatok vonultak be, de rendfenntartás címén magyar csendőrök tartották azokat kezükben, amely jelentős előnyt biztosított a népszavazást megelőzően a magyar félnek. A népszavazást végül december 14-én kezdték el, s három napon át tartott.

Sopron és környéke akkoriban többségében németek által lakott vidék volt, így egyáltalán nem volt lefutott a szavazás végeredménye. Mindkét oldal igyekezett minden eszközzel, legálissal és nem legálissal egyaránt befolyásolni a népszavazást, amely azonban komolyabb atrocitásoktól mentesen zajlott le. A nyolc faluból Fertőboz, Kópháza és Nagycenk Magyarország mellett döntött, míg Fertőrákoson, Ágfalván, Sopronbánfalván, Harkán és Balfon Ausztria „nyert”. Mivel azonban nem a falvankénti eredmény számított, hanem az egész térség egyben, egyértelműen Sopron szava volt a döntő. A propaganda is ide koncentrálódott, sőt az osztrákok megtervezték vereség esetén a város fegyveres megszállását is. Végül a magyarok voltak meggyőzőbbek, s a túlnyomóan német etnikumú Sopron 72%-os arányban az anyaország mellett tette le voksát.

December 17-én a Leánynevelő Intézetben, Sopronban hirdették ki a végeredmény, amely szerint a terület lakosainak 65%-a, azaz 15334 szavazat 8227 ellenében, 89%-os részvétel mellett Magyarország javára ítélte meg Sopront és környékét. A város utcáin megkönnyebbült tömeg hullámzott aznap, s január 1-jén az Antant hivatalosan is átadta a várost Magyarországnak. Az eredmény jelentős siker volt, hiszen az egyetlen olyan helyen, ahol népszavazást tartottak a wilsoni elveknek megfelelően a történelmi Magyarország területén, ott magyar győzelem született, holott a lakosság többsége nem is volt magyar! Ez jelezte egyfelől, hogy akár nem magyarok is ragaszkodhattak a történelmi Magyarországhoz, másfelől jelezte, hogy a kényszer szülte béke megváltoztatható, ha vannak olyan elszánt emberek, akik okosan tesznek ezért.

Sopron 1922-ben az országgyűléstől megkapta a Civitas Fidelissima címet, melyet mint az első szög a békediktátum koporsójában igencsak kiszenvedett és megérdemelt. A nyugat-magyarországi felkelésről és a népszavazásról Vitéz Somogyváry Gyula írt regényt És mégis élünk címmel.

A címlapképen a soproni Tűztorony 1928-ban elkészült Hűségkapuja látható, amely a nemzetgyűlés 1922-es elhatározása nyomán állít emléket a népszavazásnak.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu, rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2017.12.14
64