2831

A Vándorapostol – Jáki Sándor Teodóz OSB emlékezete

Könyvajánló

Jáki Sándor Teodóz Atyát, a kiváló bencés szerzetes-tanárt nagyon sokan ismerték Győrött és környékén. E városban látta meg a napvilágot 1929. május 12-én; győri szerzetesként élte le élete nagyobb részét, 2013. január 8-án Pannonhalmán bekövetkezett haláláig. Évtizedekig tanított a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, mellette párhuzamosan a Győri Hittudományi Főiskolán; vezette a győri székesegyház Palestrina Kórusát – és közben számos előadást tartott városon és falun egyaránt.

Amikor pedig éppen nem volt a városban, akkor nagy valószínűséggel egyházi népénekeket gyűjtött Erdélyben, Moldvában vagy éppen Zoboralján – vagy előadást tartott egy (talán éppen népi vallásossággal foglalkozó) tudományos konferencián.

Talán e néhány bevezető sorból is érezhető: Teodóz Atya rendkívüli ember volt! Szerteágazó érdeklődés, széles körű műveltség, hatalmas munkabírás jellemezte – és mindemellett kedvesség, derű, humor. Minderről meggyőződhet a Tisztelt Olvasó, ha belelapoz A Vándorapostol címmel néhány héttel ezelőtt megjelent kiadványba, ha olvasgatni kezdi az e kötetben sorakozó, mintegy száz emlékező írást. Hatalmas munkát végeztek az emlékkötet összeállítói – felelős szerkesztőként Cs. Varga István, a kiadás gondozójaként Polgár Tibor András, felelős kiadóként Kiss Tamás neve olvasható a címlapverzón –, hiszen a felhívásukra beérkezett nagy számú, különböző műfajú írásokat aligha lehetett egyszerű kötetbe szerkeszteni. A műfaját tekintve a legtöbb írás személyes hangú emlékezés; de találhatunk Teodóz Atya életét és munkásságát tudományos igénnyel méltató, lábjegyzetekkel és szakirodalmi hivatkozásokkal ellátott dolgozatokat is. Az emlékezések terjedelme is erősen eltérő: a szűk egy oldaltól a 10-15 oldalig terjed – ez utóbbi inkább a teljes életművet átfogni szándékozó írásokra jellemző; míg az előbbiek többnyire egy-egy területet emelnek ki munkásságából.

A változatos tartalmú kötetről, száz szerző közös munkájáról nagyon nehéz röviden szólni; az alábbiakban csupán az egyes fejezetek legfontosabb jellemzőit emelhetem ki, néhány példa említésével.

A kötet élén – a tartalomjegyzéket is megelőzően – Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát személyes hangú ajánlása olvasható. Ő valóban közelről ismerhette Teodóz Atyát, akinek gyermekként ministránsa volt, majd rendtársa, 1991-től pedig rendi elöljárója lett. Írásának minden sorából érződik a tisztelet; ugyanúgy, miként Nagy Gáspár és Iancu Laura Teodóz Atyát köszöntő verséből – az előbbi a 75., az utóbbi a 80. születésnapján köszöntötte egykor az Ünnepeltet –, valamint a Kukorelli István egyetemi tanár (a Bencés Diákszövetség elnöke) által írt előszóból is.

A tisztelgő kötet első fejezete az Áldás tudott lenni címet kapta a szerkesztőtől. Indításképpen azt az interjút olvashatjuk, melyet a Vigilia felkérésére készített Cs. Varga István Teodóz Atyával a 80. születésnapon; majd 15 írás idézi fel e rendkívüli egyéniség alakját, melyek szerzőjének többsége Teodóz Atya tanítványa volt egykoron. Olyan ismert egyházi személyek küldtek Rá emlékező írást, mint Ternyák Csaba egri érsek, Bíró László tábori püspök, Barsi Balázs ferences és Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, vagy a rendtársak közül Korzenszky Richárd tihanyi apát. Ezen írások többsége átfogó jellegű emlékezés, mely az életmű egészét igyekszik felidézni – igénybe véve nem ritkán a humor eszköztárát is; ez utóbbi a Teodóz Atyát ismerők számára egyáltalán nem meglepő, hiszen számos kedves történet fűződik alakjához.

A második fejezet a Csángóföld – Erdély címet viseli, aligha véletlenül. Teodóz Atya száznál több erdélyi és közel ennyi moldvai útja egyértelműen bizonyítja: évtizedeken keresztül szívén viselte e népcsoport sorsát. Az e fejezetben emlékezők egy része maga is a csángó vagy a székely népcsoport tagja; de itt olvasható több olyan kutató – helyenként tanulmány értékű – visszaemlékezése is, akiket a népi vallásosság mint közös kutatási téma kötött össze Teodóz Atyával. Ez utóbbiak közül különösen fontosak az életmű egészének megismerése szempontjából Barna Gábor, Lackovits Emőke, Halász Péter és Lantosné Imre Mária visszaemlékezései.

A következő három fejezet a Kárpátalja, a Felvidék, ill. a Délvidék címet kapta – jelölve Teodóz Atya érdeklődésének további három fontos földrajzi irányát. A Felvidékkel kapcsolatos féltucatnyi emlékezés nemcsak azt mutatja, hogy a bencés szerzetes-tanár számára milyen fontos volt Mátyusföld vagy Zoboralja; de azt is bizonyítja, hogy milyen fontos volt Ő az ott élők számára. Hogy mennyit tett az ottani archaikus hagyományok életben tartásáért, hogyan ösztönözte – saját példájával, személyes részvételével is – a helybelieket azok tudatos ápolására. E szempontból különösen fontosnak tartom Fölnézünk a Felvidékre című írását, mely egy 2005-ben a nyitrai egyetemen tartott előadásának szerkesztett változata, és amely e kötetben olvasható először; ugyanúgy, miként a Fölnézünk Kárpátaljára című írása is!

Teodóz Atya kiváló „zenész” is volt: orgonista, karvezető, ének- és zenetanár; így nem meglepő, hogy külön fejezetet kaptak a kötetben az egykori tanítványok visszaemlékezései is. Húsz írás életművének e szeletét emeli ki, mutatja be; de kiderül belőlük az is: nemcsak egy kiváló zenepedagógust, de egy nagyszerű embert is megismerhettek személyében, aki nemcsak szakmai ismeretekre, de örök emberi értékekre is tanította őket – és maradt velük később is kapcsolatban, tanította nem ritkán gyermekeiket is.

A Folia selecta címet viselő fejezet 14 emlékező írásából számos további érdekességet tudunk meg az Ünnepeltről: megismerhetjük pl. a kunszigeti Húsvét hajnali Krisztuskeresés hagyományának lelkes ápolóját – négy évtizeden keresztül volt aktív résztvevője e népi vallásos hagyománynak –, a véneki plébánost – egy bő évtizedig e tisztet is betöltötte –, vagy éppen a nyári néprajzi táborok lelkes, a résztvevők körében hosszú ideig emlegetett előadóját.

Külön fejezetet kaptak az Egri fertálymesterek emlékezései, hiszen nekik lelki vezetőjük volt évekig; kedveltségét jelzi, hogy tiszteletbeli egri fertálymesterré is megválasztották. A fejezet írásait olvasva egy dologra mindenképpen érdemes figyelnünk: Teodóz Atya bemutatóinak többsége utal két ugyancsak bencés szerzetes-tanár testvérére, a Templeton-díjas Szaniszló Atyára és a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot egykoron igazgató Zénó Atyára, valamint Édesanyjukra, a száz esztendőt megélt Etelka nénire is.

A Requiescat in pace fejezet a Teodóz Atya koporsójánál, valamint a győri bencés templomban tartott gyász-istentiszteleten elhangzott búcsúztatókat tartalmazza; míg a kötetet lezáró életrajzi vázlat – kitérve a publikációkra, valamint a kitüntetésekre is – Medgyesy S. Norbert szorgalmát dicséri.

Összességében azt mondhatom: egy változatos tartalmú, nagyon értékes kötet A Vándorapostol, melyet jó szívvel ajánlhatok nem csupán a Teodóz Atyát ismerők és tisztelők, de az Őt megismerni szándékozók figyelmébe is!

Horváth József

2014.12.01