Ferdinand Magellán 1480 körül született Portugáliában, valószínűleg Portóban. Eredeti neve Fernao de Magalhaes volt. Mivel családja saját nemesi címert viselhetett, beléphetett a királyi udvarba, a királynő apródjaként szolgált. Magellán nevével először az 1505-ös portugál hadjáratban találkozhatunk, amikor még csak 25 éves. Mindent megtanult: vitorlát vont be, szivattyúzott, harcolt, erődöt épített vagy árut hordott. A portugálok 200 hajót és 1500 katonát indítottak, hogy birtokba vegyék a mesés Keletet. 1506 tavaszán a portugál flottát mohamedánok támadták meg, de az európaiak megnyerték a csatát, Magellán kitűnt bátorságával. Ez az ütközet fordulópontot jelentett a portugál hódítások történetében, mert biztosította uralmukat az indiai partokon. Magellán is megsebesült, Afrikába vitték, majd visszatért Lisszabonba.

1509-ben ott volt azon az öt hajóból álló flottán, amelynek feladata Malakka (a mai Szingapúr) elérése volt. A malájok cselt alkalmaztak, de a portugálok az utolsó pillanatban kicsúsztak a csapdából, melyben Magellánnak kulcsszerepe volt. Hamarosan tiszti rangot kapott, 1512-ben mégis idegenként fogadták hazájában. 1513-ban egy marokkói hadjárat során megsebesült, egy lándzsa megsértette a térdét, ezért örök életére sánta maradt. Portugáliában a király elé rendelték kihallgatásra, Mánuel ugyanabban a teremben fogadta, ahol elődje, II. János Kolumbuszt utasította el. Vasco da Gama óta nem volt olyan portugál hajós, mint Magellán, aki tapasztalatához méltó megbízatást kért, de az uralkodó elutasította. Egy évet töltött látszólag semmittevéssel, de valójában a „nagy út”-ra készült: a déli tengereken hajózó kapitányoktól érdeklődött, tanulmányozta a levéltárakban a korabeli térképeket és a hajózási naplókat. Megismerkedett Faleiro kartográfus és asztronómussal, aki nagy tekintélynek örvendett. Úgy gondolta, hogy Amerika déli partjainál van egy átjáró, melyen keresztül el lehet jutni a Fűszer-szigetekre és Indiába, Manuel azonban nem támogatta a tervét.

Antonio Pigafetta – életrajzírója, a Föld körüli utazás résztvevője – beszámolója arról ír, hogy Magellán tudott az átjáró létéről. Martinus Behhaim híres kozmográfus és Johann Schöner 1511-ben készített térképén szerepel a déli átjáró, csak hibás helyen. Egy portugál hajó a 40. szélességi fokon a Jóreménység-fokához hasonló fokot talált, ami mögött a másik óceán található. Ez azonban sajnos téves volt, mert az átjáró valójában az 52. szélességi fok közelében fekszik, a 40. fok mellett pedig a La Plata folyó hatalmas tölcsértorkolata van, ezt gondolták eleinte átjárónak. Magellán titka így egy nagy tévedés volt, mint ahogy Kolumbusz utazása is hibás számításon alapult. Miután a portugál király elutasította, csak egyetlen út maradt számára: Spanyolországban keresett támogatást. 1517 októberében érkezett Sevillába, és hamarosan megnősült, elvette a portugál emigráns Barbossa-család lányát, akkor lett Sevilla polgára.

Magellán azt kérte, hogy bocsássanak a rendelkezésére egy flottát. V. Károly spanyol király és német-római császár tetszését elnyerte a terve, ő lett a legszenvedélyesebb pártfogója. Flottája öt hajóból állt – Trinidad, San Antonio, Concepcion, Victoria, Santiago –, és 1519. szeptember 20-án indult útnak 265 emberrel. Célja a Fűszer-szigetek elérése volt nyugat felé, Dél-Amerika megkerülésével. Hittek abban, hogy ezek a szigetek a pápa által meghatározott határvonalon belül esnek, azaz Spanyolország birtokaihoz tartoznak. A pápa 1493-ban felosztotta a portugálok és spanyolok között a Földet. A választóvonalat a Zöld-foki szigetektől száz leguasszal (régi mérföld) nyugatra állapította meg, ami ettől a vonaltól nyugatra esett, az a spanyoloké, ami keletre, az a portugáloké lett. Faleiro számításai azonban tévesek voltak: alábecsülte a Csendes-óceán méreteit. 20 évvel később bebizonyították, hogy rosszul gondolta, mert a Fűszer-szigetek mégis portugál birtokhoz tartoztak.

Magellán november végén elérte a brazil partokat, majd 1520. január 10-én a mai Montevideot, a La Plata hatalmas torkolatát a 40. szélességi foknál – azt hitték, hogy ez a keresett átjáró. Tizenöt napig hiábavalóan keresgéltek, minden kis öblöt alaposan átnéztek. Magellán ekkor rájött, hogy a térkép hamis lehetett és félrevezette. Március végén egy zárt öbölhöz értek, ahol Magellán téli szállást rendezett be, viszont csökkentette a bor- és kenyéradagot. Ez később döntő lépésnek bizonyult, ugyanis kevesebb élelemmel nem tudtak volna átkelni a Csendes-óceánon.

Az alacsony termetű, sánta Magellán soha nem mosolygott, rideg és népszerűtlen ember volt, spanyol tisztjei gyűlölték. Vasfegyelmet tartott, kapitányaitól feltétlen engedelmességet követelt anélkül, hogy bármit is közölt volna velük terveiből. Lázadás tört ki ellene, melynek leverése után az egyik kapitányt kivégeztette, egy másikat pedig partra tett. Tette példa lett az utódok számára: 57 évvel később Francis Drake, amikor hasonló helyzetbe került, szintén így járt el a felkelőkkel szemben.

Magellán flottája 4-5 hónapot töltött az öbölben. Ahogy a téli viharok enyhültek, a Santiago felfedezőútra indult, de sziklának csapódott és elsüllyedt. Augusztus 18-án elhagyták a San Julian-öblöt. 1520. augusztus 20-án újabb két hónap téli pihenést rendelt el. A sors fintora, hogy 300 napi hajózás után, két napra a céltól állt meg.

1520 októberében elérték a keresett átjáró bejáratát, és behajóztak a szorosba, mely a norvég fjordokhoz volt hasonló, de Magellán úgy gondolta, hogy ezt az öblöt is alaposan bejárják. Szétosztotta flottáját, és az utolsó felderítő útra indultak, amikor egyik csónakja megtalálta az utat a Csendes-óceánra, azonban legnagyobb hajója, a San Antonio nem tért vissza a keresésből, mert megszökött és visszafordult. Mivel ez a hajó szállította a legtöbb élelmiszert, elvesztése nagy érvágást jelentett. A vidéket a magas termetű indiánokról Patagóniának nevezte el (a patagon szó nagylábú embert jelent). Dél-Amerika legdélibb része a Tűzföld nevet kapta az ott lakó indiánok őrtüzeiről. Találtak két szigetet: fekete libákkal és tengeri farkasokkal, valójában pingvineket és fókákat láttak. A 600 km hosszú zegzugos tengerszoros elég veszélyesnek bizonyult, de sikeresen legyőzték.

1520. november 28-án kifutottak a Csendes-óceánra, amit korábban Déli-tengernek neveztek. A Csendes-óceán nevet azért adták neki, mert nem volt viharos, az időjárás kegyes volt hozzájuk.

Magellán még száz nap után sem látta szárazföld nyomát. Faleiro számításai a távolságokról megdőltek. Azt hitte, már rég elhagyta Japánt, holott még csak a Csendes-óceán harmadánál járt. A friss, vitamindús élelem hiánya miatt kitört a skorbut, és sokan éhen haltak. A tengerészek még az ökörbőr szíjakat is megették, a patkányok csemegének számítottak.

1521. március 6-án érték el az első, ismeretlen szárazföldet, a Fülöp-szigeteket, ahol Magellán eleinte jó kapcsolatokat alakított ki a törzsfőnökökkel. Mivel nem volt elég embere, hogy megbízottakat hagyjon hátra, ezért minden sziget fejedelmével szövetséget kötött, az új területeket barátsággal és szerződésekkel szerezte. 1521 áprilisban elérték Cebu szigetét. A sziget rádzsája kereskedelmi kapcsolatban állt mohamedán kereskedőkkel, de meghajlott előtte, a rádzsa és családja is áttért a keresztény hitre. Magellánnak szigorúan kellett matrózait rendre utasítania, hogy mindenüket ne cseréljék el aranyra. A királyné – négyszáz esztendővel megelőzve európai nőtársait – már ekkor festette száját és körmeit.

Magellán hibát követett el, amikor megpróbált beavatkozni a helyi viszályokba. Mintegy hatvan emberrel szállt partra, hogy rendezzen egy konfliktust, viszont a bozótos tengerpart nem volt kedvező számukra, és a térdig érő vízben kiszolgáltatottá váltak az ellenfélnek. Magellán megsebesült, combján nyíl találta el, de holtteste soha nem került elő. Cook kapitányhoz hasonlóan ő is szigetlakókkal folytatott küzdelemben vesztette életét. 1521. április 27-én halt meg a Fülöp-szigeteken.

A 265 Sevillában tengerre szállt emberből ekkor már csak 115-en maradtak. A szigetek között kalózkodásba kezdtek. Sikerült egy olyan foglyot ejteniük, aki ismerte a Fűszer-szigetekig vezető utat. A törzsfőnök ellátta őket mindennel: fűszerrel, arannyal, élelemmel. Hazaindulás előtt kiderült, hogy a Trinidadnak javításra van szüksége, így hátra kellett hagyni a zászlóshajót. Ott maradtak, és a Csendes-óceánt áthajózva Panamába akartak eljutni, de tervük nem sikerült. A Victoria viszont (a képen) útnak indult, hogy az Indiai-ócánon áthajózva, Afrikát megkerülve hazavitorlázzon. A portugál állomásokat nem használhatták, mert megtudták, hogy Manuel király utasítást adott: Magellán minden hajóját el kell fogni, ezért megállás nélkül kellett megkerülni a Jóreménység-fokot.

1522. február 13-án hagyták maguk mögött Timor szigetét. Öthavi élelmet raktak a hajóra, de só hiányában a hús rothadásnak indult, ezért csak rizsük maradt, a hajón újra kitört a skorbut. A Jóreménység-foknál viharba kerültek, így a megsérült hajó csak lassan tudott haladni az afrikai partok mentén. Öt hónap után – július 9-én – elérték a portugál fennhatóság alá tartozó Zöld-foki szigeteket. Itt tette Pigafetta korszakalkotó felfedezését: a naplójuk szerinti szerda helyett csütörtök volt itt, így kiderült, hogy a Föld forgását követve időt nyerhet az ember. Ez a felfedezés meglepte az egész világot.

Ezután a Victoria kapitánya, El Cano vitte haza a megmaradt legénységet, Afrika megkerülésével jutottak vissza Spanyolországba. Az egyetlen hajó a portugál támadások miatt sok viszontagság után került haza 1522. szeptember 22-én, nagy értékű fűszerrakománnyal. Ez az emberiség történelmének egyik jelentős dátuma, mert ez volt az első hajó, amely körülhajózta a Földet, és az egyetlen, melynek sikerült a flottából.

A hároméves – sok szenvedéssel járó – hajóút végén az eredeti legénységből mindössze 18 ember jutott vissza hazájába. A Magellán által vezetett hajónapló eltűnt, végrendeletéből semmit sem teljesítettek. Amíg távol járt, felesége és két fia meghaltak, így nem maradt vérrokona.

A délkelet-ázsiai Fűszer-szigetek visszakerült Portugália birtokába, a Magellán-szorost pedig rettegve kerülték el veszélyei miatt, mert itt általában viharos a tenger. Magellán álmát, a kelet felé vezető kereskedelmi utat csak néhány halász és merész vitorlás használta. 1913-ban Wilson amerikai elnök megnyitotta a Panama-csatornát, ekkor a Magellán-szoros végleg fölöslegessé vált.

Magellán portugál felfedező kiváló navigációs képességgel rendelkezett. A róla elnevezett Magellán-szoros felfedezése azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert útjával bebizonyította, hogy a Föld gömb alakú, és sokkal nagyobb, mint ahogy korábban feltételezték.

Sulyok Attiláné

Források: mult-kor.hu, montazsmagazin.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.