Magyarországon a betegek szégyellik a problémáikat, ezért különösen nagy erőre vall Gyarmati Andrea írása, melyre egyre több pozitív visszajelzés érkezik. A könyvbemutató végén is megszólalt néhány hálás olvasó, akik hasznos útmutatót kaptak pácienseik vagy érintett hozzátartozóik számára. Gyarmati Andrea elmondta, hogy azzal is sokat segített magán, hogy őszintén leírta, amit átélt. Az evészavar kialakulásával kapcsolatban a gyerekkoráról és az úszósikereiről mesélt.

„Nagyon szerető családban nőttem fel, ahol három olimpiai bajnok szaladgált körülöttem. Ha nagyobb körben összegyűltünk, akkor nyolc-tíz is. Amikor ezüstérmes lettem Münchenben, összetört bennem valami. A szüleim tízéves koromban elváltak, valószínűleg ez is hozzájárult a későbbi dolgokhoz.”

Andrea édesanyja Székely Éva (1927-) olimpiai bajnok úszónő, édesapja Gyarmati Dezső (1927-2013) háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Elmondása szerint a szülei nem feltétlenül akarták, hogy lányukból is élsportoló legyen, hiszen tudták, mennyi nehézséggel jár. De történt egy eset, az egyik úszóversenyző kislány megbetegedett, és akkor megkérdezték Andreát, tudna-e segíteni? Ő szívesen úszott a versenyen, és mindjárt érmet is szerzett. Amikor felállhatott arra a dobogóra, amelyen anno a szülei is álltak, eldőlt a sorsa.

„Aztán jött a válás, és édesanyám sokat volt szomorú. Láttam, hogyha én jól úszok, az anyukámnak is jobb kedve van. Így aztán sorra nyertem a versenyeket. Jött a magyar bajnokság, az Európa csúcs. A korona az aranyérem lett volna a Müncheni Olimpián…”

Ám Gyarmati Andreánál nem sokkal az olimpia előtt komoly betegséget állapítottak meg, amivel pihennie kellett. Ezért egy fontos rész kimaradt az edzéstervből. Ő hatalmas akaraterővel összeszedte magát, a 100 méteres pillangóúszás középfutamában világcsúccsal győzött, de végül ezüstérmes lett az 1972-es olimpián.

„Ma már azt mondom, hogy nyertem egy ezüstöt, nem pedig azt, amit akkor, hogy elvesztettem az olimpiát…”

A családi háttér szinte mindig belejátszik a függések kialakulásába. De ki az, akinek nincsenek nehézségei? – tette fel a kérdést Gyarmati Andrea. Ki az, aki nem kérdőjelezi meg, hogy elég jó szülő vagy elég jó gyerek-e? A lényeg, hogy minden hiba javítható.

A felnőtté válás minden ember életében egy kulcsfontosságú esemény. Nagyon szép példa, ahogyan a kis sasok kirepülnek. Ott állnak a fészek peremén, repülnének is, de félnek is az ismeretlentől. Ekkor az anyasas kilöki őket. A fiatal madarak pedig sorra szárnyra kelnek, mert bennük van az ösztönös tudás. Az a szülő, aki nem tanítja meg a gyermekét repülni, nagy hibát követ el. Ez a melegágya a későbbi függőhelyzeteknek.

Az evészavar egy komoly betegség. Kérdés, honnantól számít valami evészavarnak. Ezzel kapcsolatban Andrea elmondta, hogy minden olyan dolog, ami erősebb, mint én, azaz nincs kontrollom fölötte, az zavarnak nevezhető. A betegség vagy tünetegyüttes egyik legfontosabb jellemzője a káosz. Ami másnak normális, hogy amikor éhes vagyok, eszem, amikor jóllaktam, abbahagyom, az egy evészavarban szenvedő embernek egyáltalán nem magától értetődő. A Gyarmati családban az étkezés nem átlagosan zajlott, közös családi ebédek alig voltak, mert mindent a sport határozott meg. A gyógyuláshoz nagy segítséget ad, ha rendszert viszünk a táplálkozásba. Andrea elmesélte, milyen szorongással járt számára, amikor először beült egy étterembe, hogy mint mindenki más, megegyen egy menüt. A második férje a Gundel Étterem igazgatója volt, ez aztán mindennapi „via dolorosát” jelentett…

Nagy szenvedés, amikor az ember, erős akaratereje ellenére, napi szinten elbukik egy dologban. De Andrea mára tünetmentessé vált, és a gyógyulásában nagy szerepet játszott Csernus Imre: „Felmosta velem a padlót, sőt az egész folyosót. Ennek hatására felébredt bennem valami sportból eredő dac: juszt se leszel erősebb!”

Gyarmati Andrea 1975-ben vonult vissza mint versenyúszó. Az élsport arra tanította, hogy a test az embert szolgálja, és hogy a határok borzasztó módon kitolhatóak. „Istent játszol!” – szembesítette Csernus. A testet nem szabad kiszipolyozni.

„Sok éven át kísért az evészavarom, de ma már azt mondhatom, gyógyult függő vagyok. Igen, ez nagyon fontos: van sok év után is gyógyulás, és valódi élet.”

Ez a könyv azért is különösen fontos, mert az adatok szerint a felnőtt lakosság 30 százaléka érintett valamilyen evészavarban. Egyre fiatalabbak kerülnek a betegség uralma alá. Ma a gyerekek 40 százaléka túlsúlyos. Az újra felmerülő kérdésre adott válaszában Andrea elmondta, hogy onnantól beszélhetünk zavarról, ha valakinek a mindennapi életébe is beleszól, azaz uralkodik rajta egy rossz kényszer. A gyógyulás sok mindenből áll össze. Az első, hogy az ember felvállalja a gyengeségét, elismerje, hogy segítségre van szüksége.

Gyarmati Andrea orvosként szeretett volna jó példával elöl járni, és megmutatni, hogy ki lehet jönni ebből a helyzetből. Most, hogy segíthet másokon, végre értelmet nyert az értelmetlen szenvedés.

„Elmesélem a magam történetét, és közben mindazt, amit összegyűjtöttem orvosként és hozzátenném.
Vagyis evészavar kívül-belül.
Nem vagy egyedül, bár a magad harcát, a háborút neked kell megvívnod, mint minden más esetben is az életben.
De jövök veled, és ott vagyok melletted, mert tudom, az élet egyéni sportág, de segíteni nagyon sokat tudunk egymásnak.
Gyere velem gyógyulni. Menjünk végig együtt az úton, amely a gyógyulást jelenti majd neked is.”

Szabados Éva
Fotók: Hatvaniné Ragány Klára