Sűrű bocsánatkérések közepette érkeztem egy sor közepén rám váró székre, és konstatálva, hogy csak 2-3 percet késtem, igyekeztem csendben elfoglalni a helyem. Már nagyon vártam a pillanatot, hogy élőben is láthassam Boldizsár Ildikót, a Meseterápia módszer kidolgozóját, tanárát és e témában íródott könyvek írónőjét. Magam is készültem egyetemi szemináriumi dolgozatra az általa korábban kiadott könyvből, és egészen furcsa érzés volt végre arcot is kapcsolni a dolgozatban oly sokszor „lehivatkozott” névhez. Aki pedig kicsit is jártas a győri kulturális életben, annak ismerős lehet Kocsis Rozi neve: az írónővel szemben ugyanis ő foglalt helyet, aki elsősorban dramaturg, bábszínész – a Vaskakas Bábszínház igazgatója –, de az adott pillanatban a beszélgetőtárs szerepét töltötte be.

Ha manapság meghalljuk azt a szót, hogy mese, gyakran úgy definiáljuk ezt a fogalmat, mint gyerekeknek íródott történet. Tényleg csak a gyerekeknek szól a mese? Erre a kérdésre keresett választ Rozi is, a beszélgetés bevezetéseképpen. Az írónő hamar elárulta, hogy ez tévhit, sőt kezdetben a felnőttek meséltek egymásnak, és azokban a történetekben erősen jelen volt az erőszak és a szexualitás egyaránt. A gyermekek számára feltáruló mesék csodavilága inkább a 20. század „érdeme”. Azt már korábban bebizonyították különböző kutatások, hogy a gyermekek szókincs- és képzeleterejének fejlődésében nagy szerepe van a szóban forgó műfajnak, de azt talán kevesen tudják, hogy az olvasott történetek azonképp hatnak a gyerekek mentális állapotára, hogy oldják a bennük rejlő feszültséget, amit lehet, hogy még ők maguk sem tudnak érzések formájában megfogalmazni. Ezenkívül persze rengeteg pozitív hatása is van a meseolvasásnak, hallgatásnak. De ha a gyerekekre ilyen pozitív befolyással vannak, miért ne működhetnének a felnőtteknél? Ezen kérdéskör kutatásának folyamatáról és a Meseterápia mint módszer kialakulásáról beszélt Boldizsár Ildikó, a fentebb említett tévhitek eloszlatása után.

Az írónő hosszan emlékezett arról, hogy gyermeke kórházban töltött napjai alatt ő végig mesélt neki, és bár hosszú utat jártak be, csimotája végül meggyógyult. A kórház dolgozói iránt érzett hálájából önként vállalta, hogy szabadidejében bejár és mesél a többi beteg, ott fekvő gyereknek is. Elmondása alapján Ildikó a fiánál is bevált meséket vitte első körben az osztályokra. 10 éven át járt olvasni a kórház falai közé, hiszen elindult egy folyamat, és a sokat emlegetett „mesék varázsa” valósággá és gyógyító eljárássá vált. A sokadik „Áruld el, mit csinálsz, hogy meggyógyul, akinek mesélsz?” kérdés hatására kezdett komoly kutatómunkába családanyaként, hivatása mellett önszorgalomból az éjszakai órákban. Ez az időszak szintén 10 évet ölelt fel, ezt követően jelent meg 2010-ben a Meseterápia című könyve. Mára az írónő 120 órás képzés keretén belül tanítja is módszerét.

Kocsis Rozi ekkor tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést: miképp is működik a meseterápia? Ildikó a válaszában fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez nem a pszichológián alapszik, sokkal inkább a szavak játékán, bár ez némileg sarkított kifejezés, ami a legegyszerűbben fejezi ki a munkásságának alapját. Az egyén személyisége, személyes útja a mérvadó, amelyre épül a mese, ami elindítja a gyógyulás útján az embert. Amit még fontos kiemelni, hogy a mesékben nem egy szereplővel kell azonosulnia a „páciensnek”, hanem az adott jelenetben az ő érzésvilágát legjobban megjelenítő momentummal. (Az idő szűkében azonban további részletek feltárására sajnos nem volt alkalom.)

Ez volt a beszélgetés azon pontja, ami tökéletesen előkészítette a Mesék a felnőtté válásról című könyv érkezését. Miután Rozi segítségével az írónő felszámolta a tévhiteket, tisztába kerültünk az ő módszerének kialakulásával és alapvető módszertanával, így hát „felvilágosultan” és izgalommal vártuk, mitől más ez a könyv az előző kiadványoktól? Nincs korhatárhoz kötve, minden felnőni vágyónak és felnövését megérteni kívánó felnőttek szól. A kötet szám szerint 32 mesét tartalmaz a folyamat minden szépségével, nehézségével; tizenhatot a fiúknak és tizenhatot a lányoknak. Azonban egyik rész sem kizárólagosan köthető a nemekhez, tehát szól mindenkinek IS. Ami még a kiadvány különlegessége, hogy minden meséhez tartozik egy táblázat, amely segít megérteni, milyen volt és milyen lett az adott történet szereplője. Ildikó elmondása alapján ez a mesegyűjtemény túlmutat a „sárkányölő” meséken és ehhez hasonló történetektől mentes, hiszen a felnőtté válás már nem arról szól, hogy a szerencsét próbáló legkisebb királyfi megöli az útjába kerülő sárkányt, ezáltal beavatódik a felnőttek világába, és boldogan él, míg meg nem hal.

A beszélgetés végig nagyon érdekes, jól felépített volt. Kocsis Rozi kérdései kellően tárgyilagosnak bizonyultak a megfelelő információk kinyeréséhez, és pont annyira voltak személyesek, hogy teljes résztvevői lehessünk a Meseterápia eszközvilágának, példaszerű megértésének. A humor és olykor mélyreható önismeretet feszegető kérdések jellemezték többnyire ezt a kellemes 50 percet a Kisfaludy Teremben. Ahhoz, hogy a Mesék a felnőtté válásról című könyv részleteibe mélyebb betekintést nyerhessünk, még szükség lett volna némi időre, viszont az én érdeklődésemet így is maximálisan felkeltette. Minél hamarabb szeretném beszerezni a kiadványt, és izgalommal várom, hogy belemerülhessek és segítségemre legyen az én felnőtté válási utamon, így a húszas éveimhez közeledve, mely már most tarkítva van legyőzésre váró sárkányokkal és ki tudja még, mikkel?!

Köszönöm az élményt ezúton is Boldizsár Ildikónak, Kocsis Rozinak és a Győri Könyvszalon szervezőinek!

Takács Judit
Fotó: Vas Balázs