Szabadon száll

Dalról dalra Ív első szólólemeze

iv-szabadon-szall

Ív bemutatkozó szólólemeze, a Szabadon száll október végén jelent meg. A korong egyben egy zenei visszatekintés az elmúlt négy évre. Ez idő alatt Ív másokkal is dolgozott a számokon, ám a legtöbbet mégis leghűbb dalszerzőtársával, Tóth Lóránttal írták, mely termékeny munkakapcsolat már egy évtizedre is visszanyúlik. A lemezen 12 szám van: öt angol, hét pedig magyar nyelvű. Ezekről lehet egy csomó mindent megtudni az énekesnő tolmácsolásában.

Fire

Mikor azon gondolkoztam, hogyan álljon össze a lemezen a dalok sorrendje, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezzel a dallal induljon. Az egyik oka ennek az, hogy ez volt az első szólóénekesként megjelent dalom, mely aztán talán az egyik legsikeresebbé is vált mind közül (A Dal 2015 – döntő). Másik oka, hogy a zenekarommal, a koncertjeinken is bevált szokás, hogy ezzel indul egy koncert, mert a Fire megadja a kezdő lökést a szórakozáshoz.

Love Kills Me

Ehhez a dalhoz felkértünk egy Magyarországon élő és zenélő kedves afrikai származású ismerőst, hogy tegye bele azt a „feka dögöt” az orgánumával, a hangszínével, amit a dal elbír. Így lett, és nagy sikert arattunk a Dal 2016-ban Herbert és én a Love Kills Me-vel.

Moments

Ha lehet ilyet mondani, ez a kedvenc dalom a saját albumomról. Időrendben tekintve, az első szintipop stílusú dalunk, melyhez gyönyörű klipet forgattunk az egyik nyáron, egy 3 fős baráti stábbal.

Casanova

Itt van egy kis brit-zenei hatás a dalon, és hogy miről szól? Egy bűbájos macskaegér játék egy dal keretibe foglalva, ahol senki sem győzhet.

Catch Me

Női duett, melyhez Horányi Julit, régi barátnőmet kértem fel. A dal a kettőnk merőben más énekstílusának esetleges diszharmóniájára épít. A hozzátartozó videóban pedig, ismét a 80s vizuális stíluselemeivel játszottunk. A klipben azért elrejtettünk némi krimi-szálat is, ha valaki éppen erre vágyna.

Szabadon száll

A címadó dal az egyik legújabb dalom, melyet Bicskei Titusszal közösen írtunk. Hangulatában és tematikájában ez nem egy átlagos könnyed nóta, hiszen az eltávozott lelkekről és a ki nem mondott szavakról szól, hol szó szerint, hol átvitt értelemben.

Víz alá merülni

A 80-as évek magyar sikerzenekarának, a Populär nagy slágerének, a Víz alá merülni-nek egy nőies, elegáns, a mai zenei irányokba illeszkedő feldolgozását hallhatjuk ebben a dalban.

Időutazó

Takács Zoltán „Jappán” hangszerelése által lett ez a nagyon régi fiókdal új és stílusos. A kötelező zenei sémákat mellőzve, egy trendi, tempós dalt alkottunk.

Mindig vársz

Tóth Lóri, dalszerző társam egyik legkellemesebb munkája ez a dal, melyet megtisztelő módon én énekelhettem el. Könnyed és légies világa izgalmasan szexi világba repít, ahol a dal klipje is ehhez az atmoszférához ad kellően sejtelmes vizualitást.

Csak a miénk

Újabb duett, csak itt már Puskás Petivel. Egy klasszikus férfi női szerelmi évődésnek lehetünk fültanúi. Peti léghangja pont annyira passzol a dalhoz, ahogy a hangszerelés a mondanivalóhoz. Teljes a harmónia.

Cukor és máz

Friss és levegős hangszerelésem ismét Tóth Lóri kezét dicséri. A hozzátartozó gyönyörű képi anyag miatt meg én dicsérem meg a stábot.

Játék

A lemez talán legelvontabb, legundergroundabb dala a Játék. És mivel én, a múltam miatt otthonosan mozgok ebben a zenei világban, így ez a dal az egyik kedvenc nálam. Ötvöztük a trap, a down tempó és a soul világát, és vállaljuk: szerintünk elég izgalmas lett.

Fotó: Norbert Perness Photographer
Forrás: langologitarok.blog.hu

2017.11.09