Ebben az évadban a Zentai Magyar Kamaraszínházzal és a budapesti Nemzeti Színházzal közösen mutatja be a Soproni Petőfi Színház kamara előadásként Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című egyrészes drámáját. A darab Ibsen nem túl gyakran játszott műve, Magyarországon az elmúlt több mint száz évben eddig mindössze háromszor mutatták be: a Vígszínházban, Szolnokon és az RS9 Színházban. Az életrajzi pillanatokat felölelő búcsúdráma összefoglalója Ibsen írói, alkotói munkásságának, a történetet feltételezhetően Auguste Rodin szobrászművész élete ihlette, ezért is egy szobrász benne a főszereplő.

A premier rendhagyó módon Zentán volt október közepén: díszelőadásként ezzel avatták fel az ottani új stúdiószínházi játszóhelyet. A produkció jelentős, nagy tapsot hozó sikert ért el, a közönség hosszú percekig ünnepelte a stábot, sőt, a nem várt érdeklődés miatt a tervezett hét alkalom helyett nyolcszor játszották el az előadást. A híre gyorsan megelőzte a produkciót, ugyanis az idei soproni előadásokra minden jegy elfogyott, ezért a színház vezetése januártól bérletszünetben is műsorra tűzi a darabot.

„Örömteli, hogy az ilyen komoly műfajú előadásainkra is jelentős nézői igény mutatkozik. …. Az pedig külön jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a magyar színház- és filmművészet egyik kiemelkedő egyénisége, Szilágyi Tibor – aki Sopronban igazgatóként is dolgozott – visszatért hozzánk játszani, s olyan darabban láthatják viszont őt, amely számára emlékezetessé teheti az 53. színházi szezonját, páratlanul gazdag pályafutását” – mondta Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, az előadás rendezője.

„Ez a darab szólhat rólam és mindazokról, akik egy életre kötelezik el magukat az alkotás iránt. Nagy ajándéknak tartom, hogy eljátszhatom ezt a szerepet, hiszen amit ez a szobrász a művészetével képvisel, gyakorlatilag lehetne az ars poeticám is” – hangsúlyozta a Kossuth–díjas Szilágyi Tibor, aki elismeréssel szólt a soproni társulatról, az itt tapasztalt munkáról. „Egy alkotóművésznek sem sétagalopp az élete, bármilyen sikeres és tehetséges is. Rubek is megküzd azzal, hogy az általa képviselt minőségre már nincs szüksége a társadalomnak. Portrékat készít jómódúaknak. Ebből él kiemelkedően, miközben valójában átveri világot, mert úgy talál örömet a futószalagszerű munkában, hogy az általa létrehozott alkotásokba rejtve beleteszi a maga önálló műveit. Csak ezt senki nem tudja és nem veszi észre. A tanulság talán az, hogy legyen szó bármilyen művészeti tevékenységről – amelyben persze benne rejlik az önzés, önkifejezés is –, az az alkotóvágyból táplálkozik, hogy nyomot hagyjon az ember maga után” – összegezte gondolatait a népszerű színművész. Azt gondolja, egy színész pályafutásában általában 10-12 szerep az, amire összegzésként azt mondhatja, ezért igazán megérte ezt a hivatást választani, s a mostani faladat ilyen számára. Neki azért is számít különleges és fantasztikus találkozásnak ez a szerep, mert úgy érzi, róla szól Rubek lelke, a fél évszázados színészi pályafutásáról, hogy amíg él, addig neki is játszani, alkotni, műveket létrehozni kell. S ezt most, nagy örömére, Sopronban teheti meg.

„Gyakorlatilag egy szerelmi háromszöget látunk. Kiüresedett, elszürkült házasságot, amikor az asszony felbontja ezt a szövetséget, köteléket egy számára megfelelőbbnek tűnő partner miatt. Férje visszakanyarodik, sőt, menekül a múltba, egykori modelljének emlékei közé. Keresi a maga feltámadását a tragédiájában, elhanyagolt kapcsolataiban, sorsában. Látszólag lélektani drámáról beszélhetünk, de lefojtottságában ennél többet hordoz magában” – mondta el Pataki András, aki hozzáfűzte, akkor tudják nagyon erősen kibontani a darab fontos és égető kérdéseit, ha a játék valódi partitúrája a lélekben bontakozik ki. A belső igazság, a színészi játék hitele által tárulhatnak fel az Ibsen számára oly fontos szimbolikus vetületek is.

„Rubek személyében az alkotás iránti elhivatottság testesül meg. Az a végletes hivatástudat, amely magát az embert amortizálja. További tragikus következménye ennek az abszolutisztikus törekvésnek, hogy a megvalósulatlan emberben idővel az alkotó is felmorzsolódik. Rubek számára az élet esszenciálisan az alkotásból áll. Ha az alkotás üres, akkor számára az élet is kiürül. Mindeközben egyre hangsúlyosabb szerep jut annak a kérdésnek is, hogy egy, az életét a művészetért feláldozó ember mindennapjaiban, amikor az élet már szinte teljesen elment, találunk-e valamit, amiről azt gondoljuk, hogy fontosabb, mint az élet?” A rendező hozzáfűzte: Ibsen kései drámáját, melyet 1899-ben vetett papírra, feltehetően Rodin szobrászművész inspirálta, akinek a számára a munka, a művészet volt kizárólagosan fontos, miközben az emberi kapcsolatokat elhanyagolta. Dokumentumok maradtak fenn arról, csak élete végén ismerte fel, hogy szeretet nélkül holtnak érzi magát az ember, és igazán szeretni egyet jelentene a „feltámadással”.

„Nem szabad senkit sem fogva tartani. Tudni kell elengedni, nincs értelme a gyötrődés útjára lépni, érzelmileg zsarolni a másikat. Ehhez pedig önismeret, tartás és megfelelő kommunikáció szükséges” – fejtegette Szőcs Erika, aki Maját, Rubek feleségét alakítja a drámában. Örül annak, hogy sokszínű kihívást, kiteljesedést tartogató szerepet formálhat meg kiváló partnerekkel. „Azzal kell élned, akire leginkább szükséged van – azt hiszem, ebben a mondatban benne rejlik sok nő sorsa a mai napig” – hangsúlyozta a színművésznő, aki bízik abban, hogy az előadás megtalálja a közönséghez az utat, és igazi, elgondolkodtató színházi élményt nyújt majd a nézőknek.

„Ő feláldozta az életét egy reménytelen szerelemért, odaadta és feladta magát valakinek, aki a világhír fényében úgy használta, mint egy tárgyat, és arrébb rakta, akár egy fakockát. A bizonytalan, zavarodott pszichés állapot emiatt uralkodott el rajta. Saját magát hibáztatja mindezért. Lelki öngyilkosság ez” – foglalta össze gondolatait szerepéről Molnár Anikó, aki Irenét, az egykori múzsát játssza, majd elmondta, hogy az eddig megformált szerepeihez képest Irene sokkal bonyolultabb, összetettebb karakter. „Irene múltjában rejlik az igazsága, abban a krízishelyzetben, váltópontban, amikor rájött, hogy a reménytelen szerelem sodorta őt ilyen helyzetbe. Megpróbálta megtalálni önmagát, ez sok gyötrődéssel járt, miközben senki nem fogta a kezét. Későbbi kapcsolataiban is így állt bosszút, valójában nem a másikon, hanem mindig magán. Egy lelkileg terhelt, pszichésen beteg nőt nehéz megrajzolni, megérteni, a sorsát látva viszont találhatunk bőven ma is hasonló kapcsolatokat, ilyen gondokkal küzdő embereket” – húzta alá a színművésznő.

Az előadásban Arnold Rubek professzort, szobrász (Szilágyi Tibor), Maja, Rubek felesége (Szőcs Erika) és Irene, az egykori múzsa (Molnár Anikó) mellett Ulfhejm földbirtokos szerepében Szélyes Ferenc, a fürdőszálló igazgatójaként Wischer Johann, a Diakonissza karakterében Varga Fekete Kinga és Diószegi Imola (kettős szereposztásban), valamint Lars, a szolga szerepében Major Zsolt látható. A produkció különlegessége, hogy Varga Gábor jazz-zenész élőben játszik a darab közben a jelenetekhez, hangulatokhoz illő muzsikát. A dramaturg Katona Imre, a jelmeztervező Szélyes Andrea, a fény a Magyar Teátrum díjas Kovács Ferenc munkája, a rendező és díszlettervező Pataki András.

A produkció novembertől szerepel a soproni teátrum műsorán, majd várhatóan tavasszal a Nemzeti Színházban is látható lesz.

Varga Róbert
Fotók: Torma Sándor
Soproni Petőfi Színház