Úgy tudom, tagja a Magyar Írószövetségnek! Mit jelent ez az ön számára? Jár-e a tagság külön feladattal, kötelezettségvállalással az írók részéről?

Igen, a tagja vagyok már egy ideje. Megtisztelő dolog egy ilyen szellemi közösséghez, alkotóműhelyhez tartozni. Ez inkább egyfajta elismerés a munkához, külön feladattal nem jár, csak ha valamelyik műfaj (szakosztály) szervezője, propagandistája az ember, amely az Írószövetségen belül külön megmutatkozási lehetőséget kap. Ebben az esetben feladat lehet időközönként bemutatókat, előadásokat szervezni.

Római kori hagyományőrző alakulat tagja, illetve centuriója. Mit tudhatunk erről az egységről? Milyen jellegű felkészülés, gyakorlati tevékenység rejtőzik a történelmi játékokon látott bemutatók hátterében? Gondolok itt a ruházatra, fegyverekre, fizikai igénybevételre.

A most kétéves II. Adiutrix Legio hagyományőrző csapatának vagyok az alapítója és vezetője. Ez a legio több mint 400 évig nyomon követhető Pannoniában, és évszázadokig védte a dunai határt az aquincumi erődben, így szinte „hazai” legiónak tekinthető. Mi tisztelgésképpen igyekszünk mindent feltérképezni erről a csapategységről, a történelméről, hogy emléket állítsunk neki. Korhű és az adott legióra jellemző ruházatot, felszereléseket, fegyverzetet szereztünk be, illetve készítünk saját kezűleg, és ezekben lépünk fel különböző kulturális programokon, fesztiválokon. Egy érdekesség: a csapatom egyik tagja Marcus Aureliust jeleníti meg, és a fellépéseinken, a fegyveres bemutatóink között külön műsorrészt kap a császár, aki felolvas néhány passzust az Elmélkedések című saját írásából. Ezzel is az ismeretterjesztést és a rómaiság megkedvelését igyekszünk szolgálni. Ahhoz, hogy ezekre a bemutatókra fizikailag is felkészüljünk, időnként beöltözve menetgyakorlatokat végzünk. Fontos a holmik karbantartása, ezért még műhelymunkák is kapcsolódnak a tevékenységünkhöz. És a legfontosabb elfoglaltság, ami a siker záloga: gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás.

Milyen forrásokat használ a regények történelmi hátterének kidolgozásához? Ad-e érzelmi többletet – amit aztán átvihet történetbe –, hogy felkeresheti a helyszíneket, ahol a valós események játszódtak? Az írás során felhasználhatók-e a hagyományőrzőként szerzett tapasztalatok, és az írói kutatómunka segít-e a hagyományőrzőnek?

Elsősorban korabeli történetírók munkáit gyűjtöm össze, és ebből kezdek „nyomozni”. Szerencsére sok ilyen akad, de ismerni kell a kor politikai, társadalmi, gazdasági hátterét ahhoz, hogy tudjuk, a történetírók mennyire „beszélnek haza”, vagy éppen mennyire feketítenek be egy-egy uralkodói időszakot vagy neves személyiséget. Az I. század két hírhedt „gazembere”, Nero és Domitianus sem volt annyira ördögi, mint ahogy azt a históriások lejegyezték; természetesen szó nincs arról, hogy ártatlanok voltak, de bizonyos bűnöket már automatikusan rájuk aggattak. Ezeket jó tisztán látni, ehhez viszont rengeteg ismeretanyag összegyűjtése szükséges.
A jelenlét az adott helyszínen a lehető legfontosabb dolog. Mivel kétezer év alatt a domborzat vagy a dunántúli környezet hatalmas változásokon nemigen ment keresztül, ezért nagyjából azt láthatom egy adott helyszínen, amit a rómaiak is láthattak. Ez nagyban megkönnyíti a tervezést, a regény megalapozását és a leírásokat. Külön öröm, mikor ilyen „kinti” kutatómunkát végezhetek, mert egyébként is nagyon szeretek túrázni. A hagyományőrzésbe pedig azért is kapcsolódtam be, mert szerettem volna gyakorlati tapasztalatokat szerezni mindazokról az eszközökről, fegyverekről, viseletekről, amikről írok. Így még hitelesebb a regény, hiszen az írója tudja, milyen súlya van egy római kardnak vagy pajzsnak, illetve hogy milyen távolságokat lehet ezekben a felszerelésekben, páncélzatban megtenni, és sorolhatnám még a gyakorlati előnyöket.

A Pannonia Romanum sorozat immár a hatodik kötetnél tart. A Római Birodalomnak mely időszakát ölelik fel az eddig megjelent kötetek? Van-e köztük olyan, amit különlegesebbnek érez, mint a többit, akár valamely karakter vagy esemény, esetleg személyes kötődés miatt? Várhatók-e további részek?

Igazság szerint a római történelem egy hatalmas nagy társadalmi, gazdasági, politikai modell. Ennek volt királysági formája, köztársasági időszaka és a szuper egyeduralmi korszaka, amit császárságnak, principátusnak nevezünk. És persze a végső hanyatlás évszázadait is el lehet látni különböző fejlécekkel. Én a legerősebb időszak, a korai császárság, az I. és a II. század mellé tettem le a garasomat. Nagyon kedvelem ezt a korszakot, amelyben valójában Róma igazi birodalommá magasodik. Regényeim ebben az időszakban játszódnak, elsősorban a II. század úgynevezett „jó” császárai, Hadrianus, Antoninus Pius, Marcus Aurelius bukkannak fel az írásaimban, természetesen megfelelően izgalmas, ugyanakkor nagyon hiteles kalandok közepette. Kiemelném a kedvencemet, Marcus Aureliust, akinek egy teljes trilógiát szenteltem. Nagyon fontos azt tudni, hogy Marcus mintegy nyolc esztendőt töltött Pannoniában, hogy visszaverje a markomann háborúk alatt az északról betörő germánokat és az Alföldről acsarkodó szarmatákat. Jelenlétének és küzdelmeinek szerettem volna emléket állítani a Marcus Aurelius Pannóniában című trilógiával, amelynek kötetei az Északi vihar, A Pannon, valamint Az utolsó háború címet viselik. Most éppen a Marcust követő Commodus életéről és az uralkodása alatti eseményekről mesélek egy-egy új regényben. Természetesen a sorozat még tovább is folytatódhat, egészen addig, amíg Pannoniában jelen vannak a rómaiak. Tehát bőven van még miről írnom.

Marcellus Mihállyal korábban már készítettünk interjút, amely itt olvasható.

Bogár Erika