XII. Országos és V. Nemzetközi Tolkien Levelező Verseny

Pályázati felhívás

magyar-tolkien-tarsasag

A Magyar Tolkien Társaság a 2017/2018-es tanévben is levelező versenyt hirdet általános és középiskolás diákok csapatainak, illetve 15 évnél idősebb egyéni versenyzőknek. Az idén tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja, hogy játékos és kreatív feladatokon keresztül az iskolás korosztály is megismerje és az idősebbeknek is lehetőségük legyen jobban elmélyedni J. R. R. Tolkien, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvészprofesszor, A Gyűrűk Ura című világhírű regény szerzőjének munkásságában. A nevezési határidő 2017. október 29.

Kategóriák

Iskolás kategóriák

Hobbit kategória: a feladatok A hobbit (A babó) és A Gyűrűk Ura ismeretére épülnek. Az ide jelentkezők már olvasták legalább az elsőt, és a verseny folyamán elolvassák és a feladatokon keresztül feldolgozzák a másodikat is. Ezt a kategóriát elsősorban az általános iskolás (10-14 éves) korosztálynak ajánlják.

Dúnadan kategória: azok jelentkezését várják, akik már olvasták A hobbitot és A Gyűrűk Urát, de további Tolkien-művekre vágynak. A versenyzők az öt forduló során elolvassák és feldolgozzák A szilmarilokat, és megismerkednek a Húrin gyermekeivel. Általános és középiskolás (10-18 éves) csapatok jelentkezését várják.

Nolda kategória: A Gyűrűk Ura, A hobbit, A szilmarilok és a Húrin gyermekei ismeretére épít. A versenyzők ezeken felül a fordulók során feldolgozzák a Befejezetlen regék Középföldéről és Númenorról (régi címen A Gyűrű keresése) című Tolkien-művet is. A kategóriát elsősorban a középiskolásoknak (14-18 éves) ajánlják, de örömmel látják az ifjabb versenyzőket is.

Mindhárom kategóriában három-négyfős iskolás csapatok, felső tagozatos és középiskolás diákok nevezését várják, alsó tagozatos (10 évesnél fiatalabb) jelentkezők csak idősebb csapattársakhoz csatlakozhatnak.

Felnőtt kategóriák

Nolda egyéni kategória: rövidített feladatsorral nyitva áll a felnőtt (15 évnél idősebb) egyéni versenyzők számára is.

Quendi kategória: a 15 évnél idősebb korosztálynak ajánlott nemzetközi egyéni verseny. Minden feladatsor angol nyelven lesz, a megoldásokat is ezen a nyelven várják. (Tökéletes angoltudás nem feltétel, de eredeti nyelvű Tolkien-szövegek olvasása és az eredeti angol terminológia használata természetesen alapkövetelmény.) Az angol nyelv mellett szükséges A Gyűrűk Ura, A hobbit, és A szilmarilok alapos ismerete, és minden angol nyelven kiadott és jelenleg is hozzáférhető Tolkien-szöveg használata.

Általános tudnivalók

A verseny összesen hat fordulóból áll. Az első öt forduló (októbertől márciusig) levelező, a hatodik – a döntő – pedig élő rendezvény lesz Budapesten (kivéve a felnőtt Quendi kategória). Mindenki csak egy kategóriában nevezhet (az egyéni kategóriákban nem indulhat olyan versenyző, aki tagja valamelyik nevező csapatnak is).

Az egyes fordulók feladatainak megoldására minimum 4 hét áll majd rendelkezésre. (Ha egy csapat két egymás utáni forduló feladatait nem küldi be, azt automatikusan a versenytől való visszalépésnek tekintik.) Az egyes fordulókban elért pontszámról két fordulóval később tájékoztatják a versenyzőket.

Kapcsolattartás: a feladatlapokat e-mailben küldik ki a versenyzőknek a jelentkezéskor megadott címre. A megoldott feladatsorokat ugyancsak e-mailben várják. A feladatsorokat az előző forduló határidejét követő napokban küldik ki. A kapcsolattartó lehet egy csapattag, tanár vagy szülő is.

A díjazás: a döntőre az azt megelőző öt fordulóban kellően magas pontszámot elérő csapatokat hívják meg. Az egész éves verseny eredményét a döntő végén hirdetik ki, a legjobban teljesítő csapatokat egyedi oklevéllel és értékes tárgynyereményekkel jutalmazzák (kivéve a felnőtt Quendi kategória).

A nevezési határidő 2017. október 29. A jelentkezési lapok, a postai és elektronikus elérhetőségek, a nevezési díjak és azok fizetési lehetőségei, és minden egyéb, részletes feltétel és követelmény a verseny hivatalos honlapján található!

2017.10.09