143

„Legyőztük a halált...”

Az aradi vértanúk emlékére

01

A fenti képen látható, C.60.117.1-es leltári számot viselő darab becses kincse a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Helytörténeti Gyűjteményének. Az ódon ékszer szépnek nem mondható, bár mai szemmel különlegesnek tarthatjuk a lánccal egybekapcsolt gyűrű- és karperec-együttest. A karkötő anyaga nemesfémek helyett csupán 97 gramm súlyú vas; készítője pedig valószínűleg nem volt képzett ékszerész. Mi adja mégis ennek a tárgynak az értékét? Erről kérdeztük Cserhalmi Zoltánt, a Helytörténeti Gyűjtemény muzeológusát.

Ez az egyszerű, 1850-ben készült ékszer igazi ritkaság, úgynevezett „gyászkarkötő”. Szimbolikus jelentéssel bír: jelzi, hogy viselője a nemzeti ellenállás híve, együtt érez a forradalom és szabadságharc után kivégzett és börtönbe vetett hazafiakkal. Az 1848-as forradalmat követő megtorlás véres volt. Közismert, hogy Haynau kemény kézzel tett rendet, a bírósági eljárások eredménye – akár közrendűek, akár nemesek esetében – szigorú ítélet volt. Batthyány Lajos és az aradi tizenhármak kivégzése óriási fölháborodást keltett országszerte. Fegyveres ellenállásra, nyílt politikai ellenszegülésre vagy bárminemű kegyeleti aktusra az adott helyzetben nem lévén mód, maradt a passzív ellenállás, amiből a hölgyek is kivehették részüket. 1849 októberében az asszonyok gyászruhát öltöttek, ha anyagi helyzetük ezt nem engedte, fekete kokárdát tűztek ki. „Divatba jött” az ékszerek új típusa, a gyászkarkötő vagy gyásznyaklánc. A felfűzött gyöngyökbe, érmekbe az aradi vértanúk nevének kezdőbetűit vésték be, így emlékezve meg azokról, akik életüket adták a honért.

A múzeum gyűjteményében lévő karkötő sajátságos, mert nem 13, hanem csupán 9 betűt véstek bele. Mint megtudtuk, azok nevét olvashatjuk az ékszeren, akiket a hadbíróság a kegyelemmel felérő főbelövés helyett akasztásra ítélt. A tizenkilencedik századi morál szerint ugyanis egy katonatiszt számára a kötél általi halál különleges megszégyenítést jelentett. E galád szándék ellenére valaki mégis elkészíttette ezt az ékszert, és minden betűt gondosan bearanyoztatott, mert a kortársak szemében az aradi vértanúk becsületére semmi árnyék nem vetült, vértanúként tekintettek rájuk.

A karperec vésete tehát:

P – Pöltenberg Ernő
V – Vécsey Károly
D – Damjanich János
T – Török Ignác
N - Nagysándor József
A – Aulich Lajos
K – Knézich Károly
L – Lahner György vagy Leiningen-Westerburg Károly
S –

Az S betű szerepe a névsorban nem tisztázott teljesen. Az aradi vértanúk közül egyedül Schweidel József az „S” kezdőbetűs, őt főbe lőtték, ezért neve nem szerepelhetne itt. L betűből pedig csupán egyet tüntettek fel, holott mind Lahner mind Leiningen-Westerburg bitón végezte, mindkettejük itt lenne a helye.

A karkötő 1871-ben került be a bencés gyűjteménybe. A készítés körülményeiről vagy az adományozó személyéről sajnos nincsenek információink. A bencés kollekció az 1950-es években állami tulajdonba került, s ez az 1848-as relikvia kiemelt helyet kapott, 2014-ig látható volt a helytörténeti kiállításon.

A cím idézet Damjanich János utolsó szavaiból, melyek teljes egészében így hangzottak: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Berente Erika
Fotók: Vas Balázs

2017.10.06
56