Kodály nyomában

Országos online zenei játék gyerekeknek és felnőtteknek októbertől decemberig

kodaly-nyomaban

A Hírös Agóra Nonprofit Kft. Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója, a Kodály-év alkalmából Kodály nyomában címmel országos online zenei játékot hirdet a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár kiemelt szakmai partnerségével. A játékban egyéni játékosok, valamint 5 fős csoportok (2 fő 18 éven felüli résztvevő és 3 fő 18 év alatti személy) vehetnek részt.

A játék és a hozzá kapcsolódó program 21. századi technikákkal, a fiatalok számára közkedvelt módszertannal közvetít klasszikus és elvárt nemzeti műveltséget, tudásanyagot. Kapcsolódik a kulturális alapellátás elvéhez, hiszen az ország bármely pontjáról és a határon túlról is részt lehet rajta venni. A játék három fordulójának feladatai Kodály Zoltánt zenekutatói, zenepedagógusi és zeneszerzői tevékenységéhez egyaránt kapcsolódnak.

A játékban egyéni indulók és csapatok is részt vehetnek, a csapatoknál elsősorban a családokban és kisebb közösségekben gondolkodnak, hiszen ötfős csoportok nevezhetnek két 18 év feletti felnőttel és három az alatti gyermek részvételével. A vetélkedőbe a három forduló bármelyikében be lehet kapcsolódni.

A feladatokkal a szervezők azt kívánják ösztönözni, hogy minél többen megismerjék Kodály Zoltán életét és műveit, és a kodályi örökséget ne csak megőrizzék, de alkotó módon gondolják tovább, így a megismerés által a művek befogadása is könnyebbé váljon. A feladatok a kreativitásra és az alkotómunkára helyezik a hangsúlyt, két fordulóban a játékosoknak maguknak kell valamilyen produktumot létrehozniuk Kodály egy művének felhasználásával. Lehetőség nyílik egy Kodály által gyűjtött népdal feldolgozására egy új szöveg vagy egy új dallam elkészítésével, illusztrációkészítésre egy Kodály által írt gyerekkari műhöz, illetve egy rövid koreográfia megvalósítására a Galántai táncok vagy a Marosszéki táncok kiválasztott részletére. A szervezők szeretnék, hogy minél több olyan átdolgozás szülessen, amelyek a mai modern zenei és táncműfajokat használják.

Az előzsűrizett alkotások közül a 2. fordulóra kiválasztott 18 zeneműből és a 3. forduló 18 koreográfiájából szavazhatja meg a közönség, melyiket tartja a legjobbnak. Már él a játék Facebook- és Instagram-oldala a honlap a kiemelt szakmai partner, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár oldala, itt található a részletes leírás is. A regisztráció és a játék nemcsak ezen a felületen, hanem mobilapplikáción is elérhető lesz. A fordulók fődíjasai kecskeméti hétvégét nyerhetnek, a közönségdíjasok értékes jutalomban részesülnek.

Az eredményhirdetés december 15-én, Kodály Zoltán születésnapjának előestéjén lesz Kecskeméten nagyszabású kórusénekléssel, amelyben a város valamennyi kórusa jelen lesz, mintegy ezer énekessel. Két Kodály-művet adnak elő, és a világ bármely pontjáról lehet hozzájuk csatlakozni kórusoknak. A közvetítés live-streamen követhető. Az eseményt záró gálán Bogányi Gergely zongoraművész is színpadra lép saját fejlesztésű zongorájával.

A játék menete:

Regisztráció kezdete: október 2.
Regisztráció helye: kodaly.kjmk.hu

1. forduló: 2017. október 2-24. „Maga nem ismeri a zeneirodalmat. Jövő szerdáig, kérem, ismerje meg!
Kodály Zoltán életével és munkásságával kapcsolatos fejtörők megfejtése és beküldése online felületen 2017. október 24. 24.00 óráig.

2. forduló: 2017. október 24. – november 14. „Zene nélkül nincs teljes ember
Kodály Zoltán által gyűjtött népdalok keresése, majd egynek a dallamára, megadott téma alapján új szöveg alkotása, illetve az eredeti szövegre új dallam szerzése a feladat. A kiválasztott népdalt és az átdolgozott változatát a csapatoknak el kell énekelniük, az előadásukról készült videofelvétel YouTube linkjét pedig fel kell tölteniük a vetélkedő internetes felületére 2017. november 14. 24.00 óráig.

3. forduló: 2017. november 14-28. „Csonka ember az, és üres az élete - bármily gazdag külsőleg -, ha nincs érzéke a művészetekhez.
Illusztráció készítése Kodály Zoltán egy szabadon választott gyermekkari művéhez, vagy rövid koreográfia alkotása a Galántai táncok vagy a Marosszéki táncok egy-egy részletére. Az alkotásról készített képet, illetve az előadásukról készült videofelvétel YouTube linkjét pedig fel kell tölteniük a vetélkedő internetes felületére 2017. november 28. 24.00 óráig.

Díjkiosztó ünnepség: 2017. december 15. Kecskemét Messzi István Sportcsarnok

Értékelés: Az egyes fordulók, valamint az összesített verseny legeredményesebb játékosai meghívást kapnak Kodály városába egy hétvégére, és részt vehetnek azon a nagyszabású ünnepi hangversenyen, amelyre a zeneszerző születésének évfordulója alkalmából kerül sor a szülővárosban.

Együttműködő partnerek az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Magyar Népművelők Egyesülete, az NMI Művelődési Intézet Közhasznú Kft., a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenepedagógiai Intézete. Támogató: NKA Nemzeti Kulturális Alap. A program fővédnöke: Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, NKA elnök. Védnök: Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere

Forrás: MTI, Katona József Könyvtár

 

2017.10.03