Magyarország hosszú történelmében nincs egyetlen bolond vagy őrült uralkodó sem, amit nem minden ország mondhat el magáról… A néhány mégis megtörtént eset ezért a maga korában igen nagy visszhangot váltott ki, s rendszerint komoly dolgok álltak a háttérben. Gertrúd királyné megölésének pontos indokát sajnos nem tudják egyértelműen meghatározni a történészek. A magyar krónikás hagyomány – amely egyes állítások szerint utólagos átvételen alapul csupán – mindenesetre egyértelműen fogalmaz:

„Gertrúd úrnő Németországból való volt, ettől nemzette (II. András) Bélát, Kálmánt, Andrást és Szent Erzsébetet. De jaj! Kétségkívül az emberi nem ellenségének ösztönzésére, a nevezett úrasszony a nagyságos férfiú, Bánk bán feleségét erőszakkal átadta valamelyik jövevény öccsének, hogy megbecstelenítse. Ez okból a Bor nemzetségből eredett Bánk bán kardjával keservesen kiontotta a királyné vérét, súlyos sebet ejtett rajta, és az Úr 1212-ik évében (helyesen: 1213!) megölte. Testét a szürke barátok pilisi monostorában temették el. Halála miatt siralom hangzott egész Pannóniában, és Bánk bán minden nemzetségében irtóztató, szörnyű vérontás következett.”

A történészek jelentős többsége azonban ezt elutasítva inkább társadalmi elégedetlenségre vezeti vissza a cselekményt. Az kétségtelen, hogy Gertrúd egy kevéssé tehetős, ám éppen ekkor nagy karriert befutó család leszármazottja volt, hiszen a meráni família francia királynét és szentet is adott a keresztény Európának. Befolyásukat a magyar udvarban is igyekeztek növelni, és az újításokat kedvelő II. András hajlamos is volt annak teret adni. Gertrúd testvére például kalocsai érsek lett, de a család esztergomi érseket is adott. Az udvarban növekvő idegen jelenlétet sérelmezte a magyar főnemesség, hiszen a kiosztott posztok hagyományosan őt illették. A sérelmek gyűltek, és mikor II. András 1213-ban Halicsba indult hadseregével, lehetőség volt a bosszúra.

Az összeesküvők egyik feje, Bánk (aki ekkor már nem bán volt, hanem nádor!) az előkelő Bor-Kalán ősi magyar nemzetségből származott, amelyet Anonymus egyenesen Ond vezértől eredeztet. Rajta kívül Simon bán és Péter ispán szerepe bizonyítható. Nagyon érdekes volt a meráni családból származó János esztergomi érsek ténykedése az ügyben, aki a XIII. századi francia krónikák szerint, mikor be akarták vonni a merényletbe, a következő választ adta: „Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico”. A ravasz érsek így kibújt a válasz alól, hiszen a mondatot annak tagolásával így is, úgy is lehetett érteni: „A királynét megölni nem kell! Félnetek jó lesz, ha mindannyian beleegyeztek. Én nem. Ellenzem.” Vagy: „A királynét megölni nem kell félnetek. Jó lesz. Ha mindannyian beleegyeztek, én nem ellenzem.”

A merényletre a Pilisben került sor 1213. szeptember 28-án, mikor a királyné fogatán rajtaütöttek a támadók. A kíséret nagy részét lemészárolták, és Lipót osztrák herceg is csak szerencséjének köszönhetően úszta meg. A királynéval szembeni személyes sérelmek nagyságát jelezheti, hogy a Péter ispán által megölt királyné testét még annak halála után is szúrások érték. II. András az összeesküvés kiterjedt volta miatt nem élt nagy megtorlással, inkább Gertrúd fia, IV. Béla igyekszik majd bosszút állni édesanyja gyilkosain. Péter ispánt kivégezték, de a többi résztvevő megúszta birtokelkobzással. Mindenestre a király felé figyelmeztetés volt, hogy a magyarok országában nem lehet a tisztségeket idegeneknek adni, és ez a magyar jogrendbe végül teljesen beépült – ha valaki birtokot szerzett Magyarországon, azt előbb honosítani kellett.

Végül a merénylet mint a külföldiekkel való szembenállás iskolapéldája terjedt el, s a gyilkosok hősök lettek, miközben elfelejtjük, hogy Meráni Gertrúd minden nagyravágyása és hibái ellenére Szent Erzsébet édesanyja és Szent Margit nagyanyja volt.

Könyvtárosként megjegyzendő, hogy Meráni Gertrúdról maradt fenn egy korabeli ábrázolás (1212 körül, a második képen), melyen a vörös hajú királyné olvas, s ezzel – tudtommal – Konstancia Árpád-házi magyar hercegnővel együtt az első azonosítható hölgyek, akik ábrázoláson ilyen tevékenységet folytatnak.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Képes krónika. Bp.: Osiris, 2004., hagibal.blogspot.hu, rubicon.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.