Csoda korban élünk (Szigliget) címmel tart bemutatót a Thália Színház


thalia-szinhaz

Csoda korban élünk (Szigliget) címmel tart bemutatót a Thália Színház; a Rákosi-korszak végén játszódó „retróbohózatot” október 7-től láthatja a közönség a nagyszínpadon.

Michael Frayn Balmoral című bohózatának magyar változatát Hamvai Kornél írta, a darabot Kelemen József állítja színpadra, aki a színház budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: harmadik alkalommal rendez a Thália Színházban. A darabot a színház vezetése választotta, de a szerző, Hamvai Kornél nem ismeretlen számára, dolgozott már a darabjaival színészként és rendezőként is. Az író nagyon érti a bohózat műfaját, rendkívül pontosan és humorosan fogalmaz – tette hozzá.

A készülő előadás a Rákosi-korszakba, 1953-ba repíti vissza a nézőket – mondta Szabó Erika színművész a darabról. A szigligeti alkotóházba pillanthatunk be, ahová inspirálódni és írni vonulnak el a magyar irodalom nagyjai és feltörekvő fiataljai. A szereplők egymás megfigyelésével, jelentések írásával, pozíciójuk féltésével vannak elfoglalva. Rákosi elvtárs kedvencét, Sass Tibort felterjeszti Sztálin-díjra, a költővel egy odalátogató olasz riporter készít interjút. A szigligeti alkotóházban mindennek terv szerint kellene mennie, csakhogy ellopták a kapucsengőt, rossz helyre kézbesítették a besúgójelentést, az államvédelmi kísérő elkallódott útközben és Sass Tibor halott – ismertette az alaphelyzetet.

Mint a rendező elmondta, egy jó bohózat általában úgy működik, mint egy nagyzenekari mű, ahol különböző hangszereket kell összehangolni, mert nagyon pontosan kell játszani, és ha nem a megfelelő helyen szólnak a hangszerek, akkor nem tud megszólalni a szimfónia. Elmondta: mivel maga is színész, együtt éli a színészekkel a próbaidőszak alatt a szerepeket, megpróbálja átélni a helyzeteket, ez segíti a rendezésben.

Felidézte: a színházak éjszakáján nyílt próbát tartottak, a darabból egy részletet mutattak be, amelyet biztatóan, jól fogadott a közönség. A rendező hangsúlyozta, hogy a darab humorán túl meg kell jeleníteniük a bizalmatlanságot és a félelmet, mert akkor a szereplők olyan idegállapotba tudnak kerülni, amiből ez az abszurd vígjáték igazából megszólalhat, és minden furcsa cselekedetük igazolást nyer.

Nagy Viktor, a darab egyik főszereplője elmondta: az elmúlt két évadban dolgozott már a társulattal, amelynek az idei évadtól tagja lett. Az előadásban két karaktert formál meg. Az egyik Malacsik Tibor, a szigligeti alkotóház mindenese, a másik alak maga Sass Tibor, a Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas költő, aki szintén a szigligeti alkotóházban dolgozik.

Az előadásban Nagy Viktor, Szervét Tibor, Tamási Zoltán, Schell Judit, Mózes András, Pindroch Csaba, Vida Péter, Szabó Erika és Domokos László játszik. A produkció díszlettervezője Bagossy Levente, a jelmeztervező Velich Rita.

Forrás: MTI

2017.09.21